|
Elegy-belegy |
|||||
|
|
|
|
|||||||
|
|
|||||||||
|
☺2011. június 6.: író-olvasó találkozó volt Törökbálinton. ☺2013. május 23.: 'Barangolás hazai tájakon' - vetélkedő (összefoglaló, kérdések, képek) ☺2013. január: 'Barangolás hazai tájakon' - vetélkedő egyik feladata (kép1), (kép2), (kép3) ☺2013. március 14., 25.: 'Várak a szépirodalomban', író-olvasó találkozó Szegeden (részletek) ☺Nem találtam meg az Ördög árkát! Olvasói vélemények (részletek) ☺Egy idézet a Salgótarján Turizmus honlapján - Itt lehet megnézni ☺2012. július: Kvízkérdések a Móra Kiadó honlapján - Itt lehet megnézni ☺Könyvismertetés a Klubrádióban 2012. július 16.-án. - Itt lehet meghallgatni. ☺Riport a Klubrádióban 2012. július 23.-án. - Itt lehet meghallgatni. ☺Riport a Focus Rádióban 2012. január 14.-én. - Itt lehet meghallgatni. ☺2011. május 18.: író-olvasó találkozó volt Törökbálinton. ☺A 'Kelyhesek titkos temploma' a gyógyító könyvek közt (részletek) ☺A 'Kelyhesek titkos temploma' ajánlott irodalom lett az általános iskolák 5. osztálya egyik irodalom tankönyvében. ☺A könyv ajánlott irodalom lett Szlovéniában, a Muraköz magyar iskolájában Muraszombaton. (Czigány Zoltán: Csoda és Kósza. Darvasi László: Trapiti és a borzasztó nyúl. Schmuck Ottó: A kelyhesek titkos temploma. Jonathan Swift: Gulliver utazásai ... www.muravidek.si/UN_madzarscinaMJ1-OS_mad.pdf.) ☺ Három év múlva: visszatérés 2010-ben - Kétnapos osztálykirándulás a könyv helyszínein, itt olvasható a történet és nézhetők meg a képek - Riport a kiránduló gyerekekkel a Focus Rádióban - Itt lehet meghallgatni! ☺Köszönet az olvasónak! Az évtized 5. legjobb könyve "A kelyhesek titkos temploma" - Az eredmények megtekinthetők itt! A teljes eredmény lista (szakmai zsüri, olvasók szavazatai, együttes lista) megtekinthetők itt! ☺ Megyei vetélkedő "A kelyhesek titkos temploma" című regényből 2008-ban Székesfehérváron - Részletek itt! ☺A ''Kelyhesek titkos temploma" a karancs-medves.lap.hu -n. ☺Könyvajánló és vendégcsalogató a ''Vendégház a Zöld Kapuhoz'' oldalán: http://www.zoldkapuvendeghaz.info/konyvajanlo
Ugrás az oldalon belül az alábbi témákra: Visszhang A www.hangyamate. hu látogatói országonként 2007-ben és 2008-ban Dedikálásaim története 2007-ben (Salgótarján, Somoskőújfalu, Budapest Vörösmarty tér, Erdély: Torockó, Parajd, Budapest Téli KönyvFieszta,) - Napló jegyzetek
A honlaphoz beérkezett
vélemények megtekinthetök itt:
Kritikák, ismertetések, Riportok:
|
|||||||||
| A könyv a Kulturális TV oldalán |
 |
www.kulturalis.tv | |||||||
|
Kisfilm, dedikálásról |
|
|
|||||||
|
TV-Riport, író-olvasó találkozóról
|
 |
Riport megtekintése | |||||||
|
A Móra Kiadó sajtótájékoztatója, kisfilm |
Ünnepi Könyvhét sajtótájékoztató |
Film megtekintése | |||||||
| Riport a papiruszportal.hu -n |
|
Olvasás | |||||||
|
a Magyar Katolikus Rádióban |
 2007.
június
16. |
Meghallgatás | |||||||
|
|
Olvasás | ||||||||
|
2007. július 5. |
Olvasás | ||||||||
|
|
Olvasás | ||||||||
|
|
Olvasás | ||||||||
2007. július
23. |
Olvasás | ||||||||
|
|
Olvasás | ||||||||
2007. november
13. |
Olvasás | ||||||||
|
|
Olvasás | ||||||||
|
Zsiráf Diákmagazin 2007. június |
Olvasás | ||||||||
|
A Móra Könyvkiadó sajtótájékoztatója A 78. Ünnepi Könyvhét Salgótarjáni programjai
A 78. Ünnepi Könyvhét programjai: Megnéz Dedikálások listája: Megnéz Forrás: www.unnepikonyvhet.hu
|
|||||||||
|
A honlapot 2008. január 31.-én éjfélig a következő országokból keresték fel: 2007. február 1 - december 31 és 2008. január 1 - augusztus 31
|
|||||||||
|
|
|||||||||
|
Számomra teljesen ismeretlen ország volt Niue (nu, hivatalos neve Niue fekai - vad Niue), úgyhogy utána néztem: 'Polinézia sziklájának' is nevezik, alkotmányos monarchia, uralkodója II. Erzsébet angol királynő. Niue Új-Zéland társult állama, önálló kormányzati vezetéssel, miniszterelnökkel. Tongától keletre az Indiai Óceánban található sziget. Területe 269 km2, lobogója, címere itt látható:
A területet James Cook kapitány fedezte fel 1774-ben, de a szigetre nem tehette a lábát, mert a polinéziai őslakosok nem engedték partra szállni. A kapitány 'Vadember szigetnek' nevezte a területet, mert neki és a legénységének a számára messziről úgy tűnt, hogy a bennszülöttek feje és fogaik csöpögnek a vértől. A tévedés oka a piros banán volt, amikkel a fejüket díszítették, és aminek a színe átfestette a fogaikat.
|
|||||||||
|
Ugyancsak a Csendes Óceán déli részéről, az Óceániai szigetvilágból, szinte a szomszédból, a Tonga-i Királyságból találták meg Hangya Mátét többen is. A Tonga-Királyság az az ország, 'ahol a legtisztább a víz, a Földön a legkorábban kezdődik az új nap, hihetetlen a trópusi vegetáció bujasága, az emberek vendégszeretete.' - idézet egy vitorlás honlapról. Cook kapitány erre is járt, és a Barátság Szigetének nevezte el az országot. Az ország 171 szigetből és atollból áll, de csak negyven szigeten laknak. Nemzeti lobogója és címere az alábbi:
|
|||||||||
|
* * * |
|||||||||
| A Könyv Visszhangja: | |||||||||
|
2007. Július - Augusztus
Gergár Mária: A múlt mézevői
Schmuck Ottó: A Kelyhesek titkos temploma Szelíd kalandozások a Palóc Paradicsomban
A szerző kisiskolás fiacskájának jegyezte ezt a szívével álmodott regényt, s minden esélye megvan arra, hogy több korosztálybéli gyereknek szerezzen örömet vele. Aki járt már Somoskőn, annak könnyű berendeznie lelki szemei előtt “Palócfölde” Tündérbirodalmának tájait, aki pedig nem, az ezek után már csakis odakívánkozik majd… S persze nem a földrajzi helymeghatározás fogja őt odaigazítani, hanem a saját álmai, valamiféle ősemlékezet a mesés Édenre. Az Éden idilljére, ahol még nem szakadt ketté a világ Jóra és Rosszra, mert minden Egy volt. Somoskőn most megint minden idillien egy lett: a barátságos otthonérzet, a nyugalom és a felhőtlen életöröm - erre a nyárra legalább is - beköltözött minden házba és minden lakóba. Nagyikához legelébb, aztán kiment az utcára, be Galambosékhoz, az iskolába, a templomba - a kocsmát se kerülte el! - majd a Fürdő focipályájához vette az irányt… Nagyika nem Szupernagyi, bár ahogy cselezni tanította – az általa focivilágbajnoknak szánt - Mátét az udvar szegletében lévő disznóól deszkás oldalánál, azzal lekörözte a világsztár-nagymamát is! De nem: ő inkább egy valódi Tündér Nagyanyó hús-vér alakját ölti magára Schmuck Ottó könyvének lapjain. Akinek még a dorgálása is simogató vigasz, körülötte béke és derű honol a konyhában, a veteményes körül, mindenütt, s a népmesék angyali útbaigazítójaként terelgeti a megerősödni hozzá küldött unokafiút, Hangya Mátét. Főhősünk nevéhez illő szorgalommal bújja a könyveket, de főleg apja puha bőrbe kötött könyvecskéje köti le figyelmét, melyben titkos jelekre és tükörírásra bukkan… Ettől kezdve aztán nem rest a huszita régmúltat kutatni, főleg, mivel társakra is lel a falu hasonkorú, szívjóságban épp úgy jeleskedő fiúgyerekeiben, akik mintha csak erre a nyárra készültek volna, amióta az eszüket tudják. Közös erővel lelnek meg számos elfeledett, rejtelmes hegyi zugot, benne a Kelyhesek templomának romjait. A falu levegőjén túl a cselekmény minden elemét és szereplőjét valami féle földöntúli morális tisztaság hatja át. A hajdani nemes emberi gesztusok, cselekedetek példája tárul föl e nyári jelenben, s a mindenkor szabadságra termett emberi lélek boldog röptét érezzük, ahogy bejárja a falut, a határt, a hegyeket, a messzeséget magát. S hagyjuk, hogy vigyen, röpítsen minket is, földi halandókat, akik éjjelente az igazak álmát alusszuk, s ha csak egy villanásra is, de beletekinthetünk abba a bizonyos fényes világba, hogy felébredvén a való ne riasszon úgy… Mert Tündérország nagyon messze van.
|
|||||||||
|
Gyermekvilág a könyvvilágban A kelyhesek titkos temploma
Méltó kiadó és szerző művével kezdjük el lapunk sorozatát. A magyar gyermek és ifjúsági irodalomnak a magyar nemzedékek felnevelésének egyik szellemi oszlopa, a jó fél évszázados Móra Kiadó, most nagy fába vágja a fejszéjét: irodalmi ifjúsági krimi rendszeres kiadásával ellensúlyozza a hagyományos krimit, a kultúraellenes ál-irodalmat. A krimi szerkezete ugyanis az izgalom-dramaturgiára épül, és az olvasó szellemi igényeit az öncélú izgalom számára köti le, elvonja őt a mélyebb gondolatoktól. A mozi krimi, avagy a DVD krimi a világon sok százmilliós embertömegeket von el az irodalomtól. Hiszen az irodalomnak és minden művészetnek az izgalomkeltés helyett éppen az emberi lélek kutatása a belső lényege. Íme, a Móra Kiadó egyik új irodalmi krimije Schmuck Ottó műve A kelyhesek titkos temploma. A könyv főszereplője Máté, a sovány, de okos kisfiú, aki negyedik osztályos létére még nem tudott beilleszkedni az iskolai társadalomba: nincs még barátja sem, mindig csúfolják, bántják, sírva jár haza. A nyár változást hoz az életébe: édesapja eldönti, hogy gyenge fiát anyja gondjaira bízza. Falura küldi Mátét, kapálni, fát vágni, és keserves munka mellett a kisfiú nem is gondolja, hogy barátokra lel, új világ tárul elé, s a kalandok mellett egy titokzatos történet éled újjá. A Móra új irányzatának eme kiemelkedő kötetében a tinikor elején levő kisfiúk egy olyan témakörre akadnak, ahol az élet valósága mellett méltó helyet kap az ő világuk. Egy különös rejtély bukkan elő a történelem homályából, melynek felfedezése, megismerése során a megható példamutatással, emberséggel találkoznak. Ahogy elmúlik a nyár, Máté egész emberkévé válik és felkészülten, bátran néz szembe jövőjének minden kihívásával. A könyv tökéletes érzékkel megírt gyermekregény, mely nevel, oktat, szórakoztat. Bátran ajánlom a felnőttek figyelmébe is, nem kellene elfeledkeznünk arról, hogy a gyermekkönyvek nem csak gyerekeknek íródnak. Útmutatóként a legjobb segítség lehetnek a szülők számára, s mementók is arra a korra, mely minden gyerek életében gyorsan tovaszáll, de lelki fejlődésük helyes irányba tartása szempontjából a lehető legfontosabb. Ahhoz, hogy közel maradhassunk a gyermekünkhöz, kell, hogy pontosan érzékeljük, miről, mit gondol. Így könnyebben észrevehetjük, hol kell segíteni őt a helyes értelmezésben, elkerülni a felesleges félreértéseket, melyek több évnyi keserűséget, elhidegülést okozhatnak. Úgy hisszük, a gyerek hozzánk alakul, hiszen ő a miénk. De rá kell jönnünk, lehet ő egészen más is, ahhoz képest, mint amint mi gondoljuk. A gyermek ingatag és sokrétű, van, amire nem enged rálátást a szülőnek. Ehhez mi is ragaszkodtunk annak idején, és úgy gondoltuk, hogy úgy van jól. Azóta tudjuk, hogy lehetett volna jobb is, ahhoz viszont már a világ ihlető hatása és elvárásai is kiszélesedtek, így kötelességünk a nevelésben a gyermeklélektan használható, jótékony hatású, rávezető módszerét keresni, alkalmazni. Nekünk szülőknek érdemünk, vagy szégyenünk az eredmény, de ehhez megkapjuk az eszközt is, s már csak helyesen kell használni. Hogy a pedagógia hajtó ereje ne csak kívülről jövő úgynevezett társadalmi elvárás legyen, hanem elsősorban a családon belül élő mindennapos példa és annak mindennapos használata. Ide illik a nagy pedagógus, Johannes Pestalozzi megfogalmazása: „Nevelni annyi, mint szeretni, és példát mutatni.” A patinás Móra kiadásában az író mindezt válogatott csokorba szedte, megformázta, és elénk tárja. Minden meg van az irodalmi sikerhez. A kelyhesek titkos temploma történetét is alkalmazzuk hát, hogy a jövő közelebb legyen az értelemhez.
Sándor Zsuzsanna Magyar Világ, 2007. július 5.
|
|||||||||
|
Schmuck Ottó: A kelyhesek titkos temploma – 21. századi Tüskevár
Másodközlés 2008. január 12. 7.00
A Móra Könyvkiadó igazi, 10–13 éves fiúknak való könyvvel jelentkezett. Ha a műfaját akarnánk meghatározni, a cselekmény alapján jó eséllyel a kultúrtörténeti krimit is ráhúzhatnánk, azonban gyilkosságok nélkül. De van itt falusi idill, szerelem, nyári munka, no nem irodai, kedves nagymama, jó pajtások, csatangolás, barangolás, foci. Van gát és várépítés, mindent elverő jégeső és főleg kincskeresés. Schmuck Ottó első regénye, A kelyhesek titkos temploma elvezet minket a husziták világába (is).A tizenegy és fél éves főszereplő, Hangya Máté végre kibújik szülei óvó szárnyai alól. Az édesapa az Akadémia tagja, több száz cikkel, könyvvel a háta mögött, a kötet első lapjain bosszankodik, hogy fiát megint elnáspángolta egyik osztálytársa. A határozat: Máté a nyarat töltse Somoskőn, az apai nagymamánál, erősödjön meg. A fiú kiváló tanuló, sok dicsérettel, jutalomkönyvekkel, de vézna, a legkisebb a tornasorban, késői, ráadásul egyetlen gyerek. Máté nem nagyon lelkesedik az ötletért, „nem túl kecsegtető ajánlat (mondja ezekkel a szavakkal) …Komolyan gondolod, hogy ettől a falusi body buildingtől fog világgá szaladni a bikaerős Kormos Peti?” Máté beadja a derekát, és a történet elkezdődik.
Forrás: http://www.papiruszportal.hu/site/?lang=1&f=&p=1&n=1804
|
|||||||||
|
Igényes gyerekkönyvek, lesújtó felmérési eredmények 2007. december 28. Részlet
„Kalandra fel, kiskamaszok! Most már egy kiskamasz kifogását sem fogadhatjuk el, hogy miért nem akar olvasni. Hiszen igényes és izgalmas regényekből idén sem szűkölködtek a kiadók. Talán első helyként Berg Judit: Rumini c. könyvét emelnénk ki, amely szintén elnyerte idén a jeles IBBY díjat, mint az Év könyve. Akik olvasták a könyvet, s várták a folytatást annak jó hír, hogy évvégére megjelent Rumini újabb kalandjai, Rumini Zúzmaragyarmaton címmel. A Móra Kiadó ifjúsági regényei között is jelentek meg szép számmal izgalmas művek, itt Schmuck Ottó: A kelyhesek titkos temploma c. kalandregénye vitte el a pálmát. De ide sorolnám még Kiss Ottó: A terepasztal lovagjai c. regényét is, vagy Szabó Magda négy művét, amelyek nemrég jelentek meg az Európa Kiadónál. Bárány Boldizsár, Tündér Lala, Sziget-kék, és Mondják meg Zsófikának c. könyvei új köntösben, sorozatként vásárolható meg. S természetesen a sorból az Abigél c. regény sem hiányozhat, amelyet idén szintén újra kiadtak.” (Kiemelés tőlem: Schmuck Ottó)
Szerző: Almásy Katalin- Szarvas Zsolt Eredeti cikk: Egyszervolt.hu Másodközlés: http://www.kultura.hu/main.php?folderID=886&articleID=265216&ctag=articlelist&iid=1
|
|||||||||
|
2007.07.23 | Almásy Katalin | egyszervolt.hu Melyik gyerek ne vágyna egy igazi detektív kalandra a sötét középkorban. Olyanra, amelyben régen elrejtett arany kincsekre, kamrákra, rubintos gyűrűre és titkos történelmi legendákra is fényt deríthetnek. "A kelyhesek titkos temploma" című könyv olvasói mindennek részesei lehetnek. Itt nemcsak az izgalmak ejtenek rabul, hanem a könyv lapjain keresztül könnyedén, nyári magyar történelem leckét is kaphatnak a gyerekek.
Hangya Máté a könyv főszereplője, egy 11 éves kisfiú, aki a nyári pihenőre, egy úgymond „erősödő” nyaralásra utazik le nagymamájához Somoskőre. Itt örökli meg édesapja régi tarisznyáját, amelyben egy rejtek zsebre bukkan. Az ott talált iratok és a hozzá kapcsolódó rejtélyek lassan elvezetik őt a XV.századba, megismertetik huszitákkal, aki a környéken építettek titkos templomot. A fiúra rengeteg kaland, megoldatlan kérdés, és a történelem titkai várnak, amelyben segítőtársa lesz a faluban élő Gergő. A két fiúból a közös kalandok során igazi jó barát válik, hiszen kettejük szövetsége olyan titkos utakra vezeti el őket, amelyekről senkinek sem szólhatnak. Az író lassan vezeti be az olvasót magyar és a cseh történelem közös éveibe, amikor még Mátyás uralkodott ezen a vidéken, s mikor még a huszitáknak is menekülniük kellett. A kelyhesek titkos templomához vezető utat is rengeteg csel, rejtett üzenet segítségével és sok-sok leleményesség útján találják meg a gyerekek. Ha a történet nem is, a cselekményfűzése olyan, mint ha Da Vinci kód gyerek változatát tartanánk a kezünkben. Schmuck Ottó a könyv megírásához szerteágazó nyomozó munkát végzett, hogy a könyv hiteles legyen, s hogy az olvasók valóban megismerkedhessenek a magyar történelem eme izgalmas időszakával. A regény rengeteg ismeretanyagot tartalmaz: nemcsak izgalmas ez a világ, de a figyelmes olvasó játszva tanulhat is belőle. A kalandos történetben megismerhető, hogy kik voltak a husziták, s miért hívták őket kelyheseknek. S mint minden jó regényben, a történetnek nincs is igazából vége, tehát folytatásra lehet számítani. Addig is jó nyári olvasást, nemcsak fiúknak!
A kelyhesek titkos temploma Írta: Schmuck Ottó Móra Kiadó/2007
A teljes cikk megjelent itt: http://www.handabanda.hu/?p=eztfigyeld&id=29&ob=&oj=2
|
|||||||||
|
Könyvbemutató Budapesten Rádió Focus 2007-11-13 A hétvégén Budapesten rendezett téli könyv-fiesztán is bemutatták Smuck Ottó: „A Kelyhesek titkos temploma” címû, ifjúsági kalandregényét, amely története szerint Somoskõújfaluban játszódik. A nyár elején megjelent kötet létezõ nógrádi helyekre, cselekményében pedig a mába, és hiteles történelmi környezetbe is elkalauzolja olvasóit. A már Erdélyben is megjelent könyv képzeletbeli fõszereplõjének Hangya Máténak, interaktív honlapja is van, ahová a könyv szereplõinek szóló leveleket írhatnak az olvasók. Ezt az Internetes oldalt az elmúlt pár hónapban több mint négyezren látogatták meg, harmincegy országból, közöttük például Mexikóból, Belgiumból is. Mint azt a könyv írója rádiónknak elmondta, az olvasók unszolására és az eddig megjelent jó kritikák hatására hamarosan hozzáfog a regény folytatásához, amelyben a cselekmény szintén a salgói, és somoskõi vár környeztében játszódik majd. Forrás: http://www.radiofocus.hu/
|
|||||||||
|
2007. június 16. szombat
|
|||||||||
|
A Kelyhesek Titkos temploma a Zsiráf Diákmagazinban
A Zsiráf Diákmagazin 133. száma (2007. június) teljes oldalas ismertetést, címlap képet és részletet közölt a regényről:
|
|||||||||
|
A Balassi Bálint Megyei Könyvtárban A meghirdetett kezdés előtt fél órával előbb bementünk a könyvtárba. Gondos kezek már mindent előkészítettek az író-olvasótalálkozóra. Hamarosan megérkeztek a kedves, mindig mosolygós Tourinform-os 'lányok' is, akik szép salgótarjáni képekkel díszítették fel a beszélgetős asztal mögötti hátteret. Korán megérkezett az első csoport is, szinte észrevétlenül jött be és foglalt helyet az osztály. Többen a kezükben szorongatták a könyvet, mások a kis pulthoz mentek vásárolni. Megérkezett Sándor Zoltán úr, aki Salgótarján Város Önkormányzatának képviseletében tisztelte meg a könyvről szóló beszélgetést. Hamarost összebarátkoztunk és összetegeződtünk dr. Csongrády Bélával is, akinek 'hivatalos szereplőként' a könyv bemutatása és a beszélgetés folyamának terelgetése jutott. Azért írtam idézőjelben: 'hivatalos', merthogy gyorsan kiderült, maga vallotta be, Béla számára ennek a feladatnak a véghezvitele nem munkát, hanem irodalmi élményt jelentett, két nagy szusszantásra kiolvasta a könyvet, és könnyen a szívébe zárta a regény szereplőit, fordulatos eseményeit. Béláról annyit feltétlenül érdemes tudni, hogy publicista, közíró, a Nógrád megyei hírlap munkatársa, és a helyiek a lokálpatrióták között tartják számon, aki a tollával küzd a város és környéke boldogulásáért. Telve voltam feszültséggel, a kezdés előtt még egy utolsó cigire leszaladtam a kapu elé. Ekkor érkezett a második osztály. Meglepett mennyire fegyelmezetten, csendben vonultak be az épületbe, milyen türelmesen sorakoztak a ruhatár előtt. Időközben felbukkant a Salgótarjáni Városi Televízió két munkatársa. A fiú a kamera mestere, a fiatal, határozott hölgy, gyönyörű barna szemekkel, fekete hajjal, pedig a mikrofon szakavatott kezelője volt. Két polcsor közé bebújva szinte észrevétlenül rögzítette a kamera a beszélgetés minden pillanatát. Mondom, telve voltam feszültséggel, pedig sokszor voltam író-olvasótalálkozón, csak azokat ezidáig úgy hívták: szakmai vita, ahol az ember írását szigorú, de nem ritkán igazságtalan ítészek szedték ízekre, elemezték, boncolgatták, esetleg nem egészen szakmai okokból igyekeztek „agyagba döngölni”. Szerencsére ez utóbbiban soha nem volt részem, de nem egyszer tanúja voltam olyan esetnek, ahol a szerencsétlen kollegát aljas indokból elkövetett megaláztatásnak vetették alá. Most azonban másról van szó! – ért meg bennem végtére is a felismerés, szakmai okvetetlenkedés helyett másra számíts! Olyan sűrű, hogy szinte markolni lehet itt a barátságot, a szeretetet, amivel vártak és fogadtak. Számomra is meglepetésként, teljesen megnyugodtam. Pontosan a meghirdetett időpontban kezdődött a beszélgetés, amit Bódi Györgyné, a könyvtár igazgatója nyitott meg. Rövid bevezetője után Zsófia, a Pódium Stúdió ifjú művésze olvasott olvasta fel a regény első fejezetét. Furcsa, melengető érzés volt hallgatni valóban szép, ritmusos, dallamos felolvasását. Azért írtam „furcsa”, mert amikor írtam a könyvet, akkor mindvégig egy hang csengett a fülemben: ez diktálta a szavak, a mondatok ritmusát, a hanglejtést, a kiemeléseket, a halkabb hangokat. Most pedig egy kissé más értelmezésben, más tempóban hallottam vissza a szavaimat, igazándiból ez tudatosította bennem először, hogy regényem megkezdte önálló, tőlem független életét. A kedves felolvasás után Béla bemutatta a könyvet. Igyekezett úgy ringatni a szavakat, hogy iskolás hallgatóinkat is bevonja a társalgásba, valódi beszélgetést kezdeményezett. Szinte észre sem vettem, úgy szaladt az idő. Meleg hangulatú, közvetlen beszélgetés alakult ki, számomra is meglepő módon egy szemernyi izgalom sem maradt bennem, a képek tanúsága szerint még mosolyogásra, sőt a nevetés alsó határát súroló száj és szemmozgásra is képes voltam. A gyerekek végig együtt voltak az előadással, csupán a Pavlovi reflexek – a 45 perces iskolai óra letelte, a harang ebédre hívó szava – működésbe lépése után kezdtek fészkelődni, izegni-mozogni, amit Béla jó érzékkel észrevett, és könnyeden véget vetett a beszélgetésnek. A dedikálásra jelentkező gyerekek sorából arra következtethettünk, hogy sikeresnek bizonyult a könyvbemutató. Talán a könyvesbolt, amelyik a könyveket hozta a találkozóra, sem panaszkodhatott, szépen fogyatkoztak a pultra kitett kötetek, alig maradt visszavinni való. Elmentek a gyerekek, lassan kiürült a terem, néhányan maradtunk mindösszesen. Rám még feladat várt, meg kellett felelnem a kamera előtt a szépszemű hölgy kérdéseire. Éreztem, ahogy a fejem búbján, ott ahol megboldogult ifjúkoromban a dús hajforgó volt, és ahol ma már csak bőr fedi a koponyacsontokat, szóval éreztem, hogy ott gyülekeznek a hideg veríték cseppek, várakoznak egy minutát, aztán, mint a hólabda nevetve végiggurulnak hátul a meztelen bőrön, majd néhány megmaradt hajszálon lefékeződnek, végül a nyakamban kis tócsává egyesülnek. Az izgalomból fakadó verejtékezésnek az a szokása, hogy a búbon kezdődik, a háton folytatódik, a hideg cseppek lassan gördülnek lefelé, kanyarogva úttalan utakon, miáltal pikáns csiklandozást is kifejtenek a vétlen áldozaton. Ezt követi a hónaalji kiválasztódás, majd a mell alatt keletkező, és a hason végigcsurgó patakocskák zárják a sort. Mire idáig eljutunk, addigra az ingből már csavarni lehet a tengervizet. Szerencsére a végkifejletet a határozott riporter asszony fellépésére elkerültük, mert gyorsan a kamera elé állított, elhadarta az instrukciókat, időt se hagyott arra, hogy a verejtékezés minden fázisát átizzadjuk. Elém dugott valami fekete bigyót, és rögvest kérdezett. 'Hááát...' – jött belőlem a megfontolt válasz eleje. 'Háttal nem kezdünk mondatot, ez volt az utolsó!' – figyelmeztetett olyan szigorúan, hogy még a sós forrás is elapadt a búbomon – 'Ez bizony egyes, üljön le!' – mondta volna Jánossy tanítónéni, ha ő lett volna a kérdező. Szerencsére nem ő volt, így a beszélgetést folytathattuk, és ez után már csak egyszer szaladt ki a számon ez az átkozott, logikátlan szó – valaminek az elejét miért is kezdjük háttal? Azóta se tudom felidézni, mit kérdezett és én mit válaszoltam. Az egész kiesett a fejemből, mint annak idején Bence fiam a babakocsiból. Remélem, kapok filmet a Városi Televíziótól, ha már leadták az anyagot. A riport után a hölgy és az úr elszáguldottak a következő helyszínre, ahol már várták őket. Próbáltam kihúzni a fiamból, aki közelről leste, mi fán terem a riport, hogy miről is beszélgettünk a nénivel, de azon kívül, hogy 'tök király voltál apa' semmi érdemlegeset sem tudtam kihúzni belőle.
Elmentünk a szálláshelyre. Gyönyörű helyen, egy völgy mélyén található, szemben a Tó-Stranddal, a könyv egyik fontos helyszínével. Az erkélyről kitekintve csupa zöldet lát az ember: balkézre a Karancs magasodik, szemben a Somoskőújfalut övező hegyek, jobbra a Medves domborulatai, közülük kiemelkedve, mintegy megtörve a lágy vonalakat, a hegyes bazaltkúpon pedig Salgó vára néz le dacosan a völgyünkre. Az apartmanban ragyogó tisztaság, és a két kedves házigazda, Kati és Vili fogadott bennünket.
A Somoskőújfalui Könyvtárban
Ismét félórával korábban, már félháromkor a somoskőújfalui könyvtárban termettünk. A téka egy meredek domb oldalában helyezkedik, lépcsősoron lehet megközelíteni. Edit néni, a csupaszív könyvtáros várt bennünket. Róla már Salgótarjánban sok szépet és jót hallottunk, úgy tartották számon, mint a helyi közösségépítés egyik fáradhatatlan motorját. Természetesen mindent előkészített, akár azonnal kezdődhetett volna beszélgetés, ha nem lett volna még teljesen üres az olvasóterem. A Művelődésház épülete, amelyben a könyvtár is helyet kapott, a stílusjegyek alapján valamikor az ötvenes években épülhetett, mára már igencsak megkopott, ráférne egy alapos felújítás. A könyvtár 12.000 válogatott kötetet tudhat magáénak, amennyire időm volt belekukkantani a polcokon sorakozó könyvekbe, csupa értékes szépirodalmi, történelmi, stb. munkát láthattam. Észrevettem a számítógépet is, amivel a helyiek a világhálón is kalandozhatnak. Mintegy 40-45 szék lehetett a teremben, meg voltam győződve, hogy ennek a tizede is elég lesz a megjelenők leültetésére. Kimentem az épület elé nézelődni. Szépen sütött a nap, béke honolt a tájon, a nyugodalmas délutáni csendet alig-alig törte meg valami. Olyan 'idyllikus' tűnt az egész, ahogy Petőfi írta volt az Uti jegyzetekben 1845-ben. Nem sokkal a kezdés előtt látom ám, hogy egy öttagú, idősebbekből álló csapat kapaszkodik felfelé a lépcsőkön. Gondoltam megjött a közönség. De a menetelés tovább folytatódott: kamaszkorúak, újra idősebbek, majd gyerekek lépegettek a lépcsőfokokon. Lévén péntek munkanap és még munkaidőben voltunk, egyedül a dolgozó korosztály képviselői nem koptathatták ekkor a grádicsokat. Legnagyobb meglepetésemre, amikor visszamentem a terembe, újabb székeket kellett hozni, a terem teljesen megtelt, szinte egymás ölében ültek a hallgatóim. Most láttam bizonyítva a városban hallottakat közösségépítésről, meg az ő motorjáról. Edit néni valóban földön túli erővel bírhat itt a faluban, ha ennyi érdeklődött oda tudott vonzani a könyvtár olvasótermébe. Mielőtt elkezdődtek volna az események, Edit nénivel gyorsan megegyeztünk abban, hogy mind a ketten tökéletesen járatlanok vagyunk az efféle könyvbemutatós beszélgetések műfajában, így minden bizonnyal nagy sikerünk lesz, ha meg mégsem, akkor pechünk volt. Elkerülendő, hogy ne mi kezdjünk el beszélni, itt is felolvasással indult a könyvbemutató. Miközben egy nyurga fiú éppen a regény kulcsversét olvasta, bennem tovább erősödött a nagykönyvtárban kibimbózó felismerés, miszerint a könyv elszakadt tőlem, sorai önálló életre keltek, amiből akár baj is eredezhet. A két beszélgetés után úgy tűnik túl jól, túl eredetire sikerült ez a vers, és az olvasók valódi történelmi forrásnak tekintik. Még a végén úgy járok, mint Thaly Kálmán, aki remek 'eredeti' XVIII. századi kuruc verseket, nótákat tudott költeni a XIX. század végén, komoly munkát adva ezzel a kuruc kor kutatóinak. Ezúton köszönöm meg Tinódi Lantos Sebestyénnek a megtermékenyítő tanítást, ugyanis a regényben szereplő és itt következő vers felépítését, ritmusát, szóhasználatát tőle oroztam el:
Kelyhesek Somoskűt meg es szállák vala, Templumot ottan építének vala. Templum föld alatt beásatván vala, Templum tetején farkas őrköd vala.
Napnak sugári templumra es vala, Amikor szentüknek áldott napja vala. Szent napon nem látja farkas es vala, Sugárnak hullását templumra vala.
Templumból patkányok várba mennek vala, Templumból másik út nagy hegyre megy vala. Kereszt, ha délnek dől, Jézus köszönt vala, Ha es meg északnak, halál üvölt vala.
'Miért éppen Somoskő lett a könyv helyszíne?' – tette fel a sokszor hallott kérdést Edit néni a könyvrészlet felolvasása után. 'Az általános iskolában volt nekem egy osztálytársam, úgy hívták Cs. Pisti...' – kezdtem bele az indoklásba, amikor a név hallatára mozgolódás, nevetgélés kezdődött a középső sorokban helyet foglaló idősebbek között. Mint kiderült, a regény egyik fontos mozzanatának előképét adó Cs. Pistit nagyon is jól ismerték a faluban! Megosztó, nagyhangú személyiség volt, a helyiek egyik fele imádta, a másik fele utálta. Néhány éve messzire költözött a faluból, azóta nem hallottak felőle. Cs. Pisti neve kulcsnak bizonyult a hallgatóság idősebbik felének szívéhez. Feltárultak a kis vasajtók, én rögtön közéjük valónak éreztem magam, ők pedig szinte a földijüket látták bennem. Kötetlen, jó hangulatú, mosolygós, nevetős beszélgetés alakult ki, amit a regényből vett részletek felolvasása színesített. Kiderült, néhányan már olvasták a könyvet, hozzászólásaik, véleményük is hozzájárult, hogy gyorsan pergett lefele az idő fonala. Különösen az ősz hajú, nyugdíjas tanítónéni értékelte nagyon érzékletesen, meleg szavakkal a regényt, felhívta a figyelmet a könyvben rejlő célzatos nevelő szándékra, és kedvesen, őszintén ajánlotta a jelenlévők figyelmébe elolvasásra. A nevelő szándékú célzatosság már a korábbi beszélgetésen is szóba került, nem véletlenül, hiszen a könyv elején a választott mottó ezt egyértelműen megfogalmazza: 'Nevelni annyi, mint szeretni és példát mutatni.' (Az idézet Johann Heinrich Pestalozzi (1746. január 2., Zürich – 1827. február 17., Brugg) svájci pedagógustól, a neveléstörténet egyik legnagyobb alakjától származik.) Mindkét beszélgetésen szó szerint elhangzott a mottó, mint a könyv szellemének legtömörebb összefoglalása. Ha a beszélgetés elején a Cs. Pisti nevének elhangzása jelentette az első csúcspontot, akkor a beszélgetés végére is jutott egy: a harmadik sor széléről felpattant egy úriember, és hangos, mély, dörmögő medve hangon megkérdezte: 'Aztán lehet-e itt kapni ebből a könyvből? 'Igen' – mutattam az előttem az asztalon lévő tízes csomagra. 'No, asszony, akkor vegyél egyet, mert én ezt el akarom olvasni' - tette a lapát tenyerét a mellette ülő asszony vállára. A beszélgetés végén Edit néni régi somoskői képeslapok másolataival ajándékozott, lepett meg, aminek természetesen nagyon megörültem, lévén az ódon hangulatú képek nagy barátja. A népek feltápászkodtak, a fiam beállt pénztárosnak, én meg nekiültem, ahogy illik, szépen dedikálni a köteteket. Mire befejeztem, el is fogyott a kupac könyv, a kocsiba már csak a tollat kellett visszavinni. Béla is Edit is alaposan felkészült belőlem, amihez a saját honlapunk és a regény weboldala is jelentős segítséget nyújtott nekik, így nem csoda, ha a két helyszínen a kibeszélt témák egymásra rímeltek, vagy hasonlatosak voltak. Az egyik ilyen kérdés: 'Lesz-e folytatás?' Nem rajtam múlik. A fejemben készen áll. Le fogom-e írni. Erről a legfőbb ítész, az olvasó dönt. A nem olvasott könyv, nem több papíripari terméknél. Ha fogy a regény, ha úgy kapom a biztató visszajelzéseket, mint eddig, akkor örömmel fogok leülni a számítógép elé, és örömmel fogom beütni a kalandok talán az eddiginél is izgalmasabb folytatását. Belülről megismerve a Móra Kiadó nagyszerű csapatát, biztos vagyok benne, ha a könyv eléri az elvárt és megkövetelt színvonalat, ők nem fognak elzárkózni a megjelentetés elől. Az olvasó kezében, szívében a döntés joga... A másik ismétlődő téma Hangya Máté (a regény főhőse) faszobrászati tehetségének kibontakozása volt. A regény weblapjára feltettem néhány képet a 'Hangya Máté szobrai' menüpont alá. Edit látta ezeket, az előadás után nem állhatta meg, hogy rá ne kérdezzen, hol vannak ezek a szobrok, és ki készítette őket? Látni kellett volna az elképedt arcát, amikor bevallottam, ezek a szobrok bizony börzsönyi tanyánkon vannak, és én készítettem őket, merthogy Hangya Máté is tőlem tanult meg fát hasogatni... Lassan kiürült a terem. Hátra mentem az épület oldalához rágyújtani. Egyedül voltam. Néztem a Strázsa hegy zöld tömegét, és azokra az emberekre gondoltam, akikkel most egy órára összekötött a sors. Magam előtt láttam annak a szemüveges kisfiúnak a mosolygós, kerek arcát, aki a néhány kilométerre lévő Somoskőről rándult át a beszélgetésre, és csillogó szemekkel hallgatta a vár történetéről szóló meséimet. 'Nincs pénzem megvenni a könyvet, de kivettem a könyvtárból, holnapra kiolvasom!' Somoskőről lassan elfogynak a gyerekek, az újra önálló Újfalu a megszüntetett iskola visszaállításáért küzd. Ha semmi másért nem, ezekért az emberekért, a lelkesedésükért, a mosolyukért érdemes volt megírni ezt a könyvet. Ezt a könyvet meg kellett írni...
Dedikálás után
Elbúcsúztunk Edittől és fáradtan, de boldogan kocsiztunk a szállásunk felé. Éreztem, hogy különösen a riport alatt, de az egész napi izgalmaktól együttesen is sok vizet vesztettem. Őszintén szólva, aggódtam magamért, féltem a teljes elsivatagosodásomtól, a torkom már intenzíven porzott, ezért egyenest a Tó-Strand melletti szupermarketbe mentünk hideg sörökért. Olvastam az Élet és Tudományban vagy húsz éve, sajnos nem tettem el a cikket, hogy a sörben sok a vitamin és sokféle is van benne, ezért nagyon egészséges. Ha már a dohányzásról nem tudok leszokni - gondoltam, legalább egészségesen igyak. A család, látván higgadt megfontoltságomat, nem gördített akadályt tervem kivitelezésére, így közösen szereztük be a visszanedvesítésemhez szükséges alapanyagot. Leültünk a tóparton. Éppen koncert volt. Szörnyű nagy zöld békák brekegtek iszonyú erős hangon, miközben hatalmas fehér lufikat fújtak fel a fejük két oldalán. Úgy néztek ki, mint a rágófújó ifjak, csak ők egyszerre kettőt fújtak jobbra-balra, és nem pukkantak szét. Aztán körbeszemléztük a kukaclógatókat. Ebben a tóban nem sok hal lehet, mert senki nem fogott semmit, csupán egy szerencsés szalmakalapos tett szert zsákmányra, amikor megfeszített küzdelem után egy bakancsnak látszó tárgyat emelt ki a zöld vízből. Ezután családunk átmenetileg három részre bomlott: a fiúnk egy nejlon zacskóval elment apróhalra vadászni a sekélyesbe, az asszony kiszedte a csomagtartóból a tegnapról maradt olvasatlan napilapot, azt nézegette, hátha talál valami beszámolót az író-olvasótalálkozóimról, én pedig leültem a tóparton, magam elé meredtem, és megittam a két sörömet, mielőtt megmelegszik és élvezhetetlenné válik. Hazamentünk. A tábortűz mellett Bence szorosan az anyjához bújt, hosszasan sutyorgott a fülébe. Esteledett, megvacsoráztunk. Az erkélyről néztük, miként olvad bele a Salgó vára az est sötétjébe.
Dedikálás az erdőben
Borús reggelre ébredtünk. Sötét fellegek úsztak felettünk. Ennek ellenére a kirándulás mellett döntöttünk. Annyi engedményt adtunk magunknak, hogy anyát otthon hagytuk, legalább egyikünknek maradjanak száraz ruhái, no, meg had’ pihenjen szegényke, olvasgasson egy picinyét, elég izgalmasak voltak az elmúlt hónapok ahhoz, hogy legyen mit kiheverni. Nekivágtam az útnak a fiammal kettesben. A Tó-Strand mellett felszálltunk egy gumi falú buszra. Nem lehetett más, mert mire a megállóhoz ért, már addigra is teli volt, mint egy halkonzerv, és még mi is befértünk, még összesen négy új utas. Szerencsére innentől kezdve csak kifele mentek a konzervből, mire Salgóbányára értünk, már táncolni lehetett az előtte alaposan meggyötört buszban. A szálloda mellett kaptattunk fel a fennsíkra. Imádok a fiammal kettesben lenni. Nem vonja el a figyelmét senki más, csacsog, dumál, kérdez, be nem áll a szája, mindent kibeszélhetünk, nincsenek tabuk. Most éppen arról folyt az eszmecsere, hogyan keletkeznek a különböző szénfajták, továbbá mi a különbség a szén és a gyémánt között? No, ez alaposan megmozgatta a fantáziáját, az alapkérdések tisztázása utáni fél óra azzal telt, miként tudnánk olyan szerkezetet létrehozni, ami magas nyomással a szénből gyémántot állít elő? Már a fennsíkon jártunk. Kinyílt a táj, a nyárelő friss, ismételhetetlen buja zöldje, térdig érő fű mindenütt. Apró kék lepkék szálldostak körülöttünk. Bence megpróbálta elkapni őket, a lepkék legnagyobb örömére, nem sok sikerrel. Az elágazáshoz értünk, jobbra az út kivezetett a Medvesből, mi balra, Somoskő felé fordultunk. Két lepkekergetés közötti szünetben Bence hozzám bújt, átölelte a derekamat, ameddig felért: 'Apa, tegnap a tábortűznél elmeséltem egy titkomat anyának. Neked is elmondom. Nagyon tetszettél tegnap. Tudod miért?' 'Nem.' - feleltem. 'Azért, mert olyan nagyon őszintén beszéltél, olyan tiszta szívvel. Nagyon büszke vagyok rád. Nagyon szeretlek apa...' Bence ilyen. Őszinte. ’Nevelni annyi, mint szeretni és példát mutatni.’ Sokat fog még szenvedni ezért, de boldog ember lesz. Mint ahogy én is az vagyok, amikor így hozzám bújik a fiam... Errefelé a kevés fa miatt a turistajelzések is ritkák. Éppen az élet keletkezéséről, a törzsfejlődésről, az egysejtűekről, a növényekről, az állatokról, az emberről beszélgettünk elmélyülten, amikor egyre gyanúsabb lett nekem a Salgó vára: túl közelinek találtam és túlzottan előttünk lévőnek, miközben a somoskői romok sehol sem mutatkoztak. Nemsokára bebizonyosodott, hogy a nyílt mezőn az élet nagy kérdéseinek taglalása közben balra letértünk az általunk választott útról, vagyis az akkori állapotunk leírására leginkább az 'eltévedtünk' szó alkalmazása a legkifejezőbb. A Medvesben persze nagy traumát nem okoz, ha utat téveszt az ember, hiszen maga a hegyvidék is tenyérnyi, no meg ott van irányjelzőnek, akár egy alföldi templom tornya, a Salgó vár bazalt obeliszkje. Mentünk tovább a fennsíkról lefele a völgybe, néhány perc elteltével már azt is tudtuk, hol vagyunk: a csodálatos kis tengerszemhez, a bányatóhoz keveredtünk le, ahonnan már ismertük az utat. A bányavágatokban a lepkék igen jól érezhetik magukat, merthogy igencsak megsokasodtak, nem csak számban, de fajtában is: a mindenhol előforduló leánykás kék, a menyasszonyos fehér szárnyúak mellett a narancssárga, és a barnaszárnyú lepkék is tömegesen lepték el az utat és környékét. Bence is kedvet kapott a vadászathoz, akár a Fekete Párduc vetődött jobbra, balra, nem sok eredménnyel, nagyjából minden tizedik akciója eredményezett rabul ejtést. Megmutatta nekem a zsákmányt, majd útjára engedte a kedves kis állatokat. A sok eredménytelen vetődés közben azért sikerült egy kicsit kihoznom a sodrából, amikor a körülöttünk szálldosó lepkéket röptükben kaptam el, először jobb kézzel, aztán ballal is. Lassan nyitottam ki az öklömet, ő pedig kivadászta az ujjaim közül a megszeppent lepkéket, akiket néhány pillanat múlva eleresztett. Láttam, egyre mérgesebb a produkciómtól, meg főképpen attól, hogy neki nem sikerül, így hamarosan felhagytam ebbéli foglalatoskodásomat. Kiértünk a domboldalra, ahol megnyílik a táj, kinyílik a ki medence a Karancs és a Strázsa hegy aljában. Balra a jelzőoszlop, a Salgó, jobbra lent a völgyben pedig Somoskő vára. Elhatároztuk, hogy nem oda megyünk, hanem a Petőfi forráshoz, megmásszuk a derékba tört öreg fűzfát, majd az eresztvényi játszótérnél folytatjuk a programot. Közeledvén a forráshoz egyre hangosabban hallatszott a lakodalmas rock idétlen zenéje, mire pedig odaértünk, már a gyomrunkban is éreztük a dob irritáló lüktetését. A forrásnál három autó parkolt a magas fűben; tegyen már ki valaki az erdei út elejére egy Behajtani tilos táblát meg egy sorompót!; egy nagyobb társaság rogyogtatott valamit a tűzön, mindenfelé sör és bor minden mennyiségben, kiabálnak, merthogy egymás hangját se hallják a zenének csúfolt ricsajtól. Jól érzik magukat. Ők így érzik jól magukat. Nem akadt szülő, nagyszülő, aki a saját példáján keresztül megmutatta volna, miként viselkedj a természetben, mire figyelj, mi a szép. Teljesen mindegy, hol vannak, úgyse vesznek róla tudomást. Lehetnének egy zöldre festett, légkondicionált szobában is. Akkor nem kell őket ide engedni. Környezetszennyezés a javából, de minek? Két kis gyerek is bóklászik köztük, ők már erre nevelődnek, ebbe 'kultúrába' születtek bele. Öröklik. Továbbviszik, amit megtapasztaltak. A játékunkat elrontották. Bence ugyan felmászott az öreg fűzre, de ez nem volt az igazi, őt is rettenetesen zavarta a zaj. Továbbsétáltunk. Sokáig kísért bennünket az ordenáré üvöltés zaja. A kézikútnál most is kiléptünk az útról. A távolban a 'kalapos vár', Somoskő. Szinte giccses, olyan szép. A játszótér üres volt. Bence játszhatott, ameddig akart. Úgy terveztük, innen a zöld jelzésen megyünk tovább a Tó-Strandhoz. Elindultunk. Alig tettünk meg száz métert, sötét fellegek borították be az eget, északról a dörgés hangját hozta felénk a szél. Néhány csepp eső is le-lepottyant, nem mertem vállalni a kockázatát, hogy esetleg ronggyá ázunk, amíg leérünk a város szélire. Felhívtuk anyát, szaladjon el értünk kocsival. Visszaindultunk a játszótér felé. Egy idősebb hölgy sétált az úton. Mondom Bencének 'Van egy könyv a hátizsákban, nem próbálod meg eladni?' A jutalék gondolatától felcsillant a szeme. A könyvvel a kezében odalépett az asszonyhoz. Megszólította. Megmutatta a könyvet. 'A szomszédasszonyom mondta, hogy megjelent egy itt játszódó könyv. A rádióból hallotta. Szóval, ez az.' Az asszony belelapozott, majd elővette a pénztárcáját, leszámolta Bence markába a pénzt. 'Ugye aláírja édesapád?' - kérdezte a fiút, miközben rám mosolygott. 'Gyere, apa! Dedikálás!' Bence átment kutyába, én meg a hátán beírtam a bejegyzésemet a könyvbe. 'Köszönöm!'
Folyt. köv.
|
|||||||||
|
A Móra Könyvkiadó sajtótájékoztatója a 78. Ünnepi Könyvhétre megjelenő újdonságairól, 2007. május 29., kedd |
|||||||||
|
|
|||||||||
|
|||||||||
|
Visszhang:
|
|||||||||
|
A 78. Ünnepi Könyvhét Salgótarjáni programjai
|
|||||||||
|
WebDesign: www.cassaauditor.hu |
|||||||||
|
|
|||||||||
Téli könyvfieszta
