A medvesi osztálykirándulás története sok-sok képpel

 

Egy napon mikor Micimackónak semmi dolga nem akadt, Zsuzsa néni a XI. kerületi Teleki Blanka Ökoiskola 4. A osztályának imádott tanítónénije azon kapta magát, hogy neki bizony ötlete van. Ez alapvetően nem fáj az embernek, és nem csikar, de legalább úgy tud sarkalni, akár egy jó focista. Mint a rossz szappan ő sem habozott tovább, és amint beért az iskolába rögvest benevezett "Az Ország-Város-Fiú-Lány" országos pályázatra. Az a bölcs gondolata támadt, hogy nem egy "hagyományos", "megszokott" anyagot nyújt be, hanem egy fűszereset, ízesítettet, és egy izgalmas könyv színhelyeire fűzi fel a kirándulás témáját mégpedig úgy, hogy a könyv szerzőjét is ott legyen a gyerekek között. No nem kellett messzire mennie keresgélni, hiszen a nebulók között viritykolt Schmuck Bence, akinek az apukája írta a Somoskőn játszódó "A kelyhesek titkos temploma" című kalandregényt, aminek igazi címzettje az akkor még csak -4-5 éves Bence volt.

 

Februárban egy "író-olvasó találkozóval" kezdődött az osztályban a munka, ami több hónapon át szorgalmasan folytatódott. Nem szaporítom a szót, az osztály közösen elkészített pályázati anyaga bejutott az országos döntőbe a legjobb tíz közé. 2010 május 18.-án mutatta be a három fős csapat a versenyprogramját. A hűvös, esős idő ellenére mindenkiről patakokban folyt a víz az átélt izgalmak hatására. Megérte: az osztály pályázata a második lett! Ezután a szülői értekezlet egyhangú szavazással eldöntötte, hogy kiegészíti az elnyert pénzt, és mehet az osztály két napra Somoskőre!

 

Június elsején autóbusszal a szakadó esőben vágott neki a lelkes csapat a kalandnak. Csak addig volt nyugalom, amíg fel nem csendültek a hangszóróból a "Drunken Sailor" dallamai, majd egymás után a jobbnál jobb slágerek. Elindult az éneklés, a zsibongás, a jókedv, ami egészen a másnapi hazatérésig kitartott. A programok így követték egymást:

 

☺ Bátonyterenye: "ronggyá ázava" a kastély és a szoborkiállítás megtekintése.

☺ Bátonyterenye: a palócház, vagyis a Nagyika házának megtekintése.

☺ Salgótarján: a Bányászmúzeumban, közben a Focus Rádió riportja a gyerekekkel.

☺ Somoskőújfalu: megérkezés a szállásra. Mivel továbbra is szakad az eső, vissza Salgótarjánba a Megyei Múzeumba.

☺ Még mindig szakad az "égi áldás". Kalandozás a hegyek között Salgóbányáig és vissza. "Ottó bácsiból" továbbra is fáradhatatlanul dől a mese.

☺ Este a palóc leves elfogyasztása után nagy bulizás a szálláson.

 

Másnap:

 

☺ Az Erdészház és a kis múzeum megtekintése Salgóbányán.

☺ Ez a helyszín ugyan nem szerepel a huszitákról szóló regényben, de az éhség okozta szükség okán a salgótarjáni McDonaldsban folytatódott a program.

☺ Vissza a hegyek közé a csillagvizsgálóba: néha a napot nézni, többnyire az eső kopogását hallgatni.

☺ Vidám út hazafelé, bár néha rontotta a kedvünket az árvíz nyomainak látványa.

 

Részletek és képek az osztály naplójából.

''Karancs, Medves és egyéb Zagyvaságok'' - The Drunken Sailor - osztálykirándulás 2010. június 1-2

Nagyobb képért kattints a képre!

img_01.jpg img_02.jpg img_03.jpg img_04.jpg
img_05.jpg img_06.jpg img_07.jpg img_08.jpg
img_09.jpg img_10.jpg img_11.jpg img_12.jpg
img_13.jpg img_14.jpg img_15.jpg img_16.jpg
img_17.jpg img_18.jpg img_19.jpg img_20.jpg
img_21.jpg img_22.jpg img_23.jpg img_24.jpg
img_25.jpg img_26.jpg img_27.jpg img_28.jpg
img_29.jpg img_30.jpg img_31.jpg img_32.jpg
img_33.jpg img_34.jpg img_35.jpg img_36.jpg
img_37.jpg img_38.jpg img_39.jpg img_40.jpg
img_41.jpg

img_42.jpg

img_43.jpg

img_44.jpg

img_45.jpg

img_46.jpg

img_47.jpg

img_48.jpg

img_49.jpg

img_50.jpg

img_51.jpg

img_52.jpg

img_53.jpg

img_54.jpg

img_55.jpg

img_56.jpg

img_57.jpg

img_58.jpg

img_59.jpg

img_60.jpg

img_61.jpg

img_62.jpg

img_63.jpg

img_64.jpg

img_65.jpg

img_66.jpg

img_67.jpg

img_68.jpg

img_69.jpg

 

 

img_70.jpg

 

     
 

img_71.jpg

img_72.jpg

img_73.jpg

img_74.jpg

img_75.jpg

 

img_75.jpg

img_77.jpg

img_78.jpg

img_79.jpg

img_80.jpg

 

img_81.jpg

img_82.jpg

img_83.jpg

img_84.jpg

img_85.jpg

 

img_86.jpg

img_87.jpg

img_88.jpg

img_89.jpg

img_90.jpg

 

img_91.jpg

img_92.jpg

img_93.jpg

img_94.jpg

img_95.jpg

 

img_96.jpg

img_97.jpg

img_98.jpg

img_99.jpg

img_100.jpg

 

img_102.jpg

img_102.jpg

 

img_103.jpg

img_104.jpg

 

VISSZA

 

 

'A szorgalmas munka mindent legyőz'