| A könyv | Történelem | Irodalom | Néprajz | Földrajz | Elegy-belegy |
| Táboriták, árvák, kelyhesek |
 Nógrádi várak |
|
| A Szent Korona pólyában | ||
| A két Hunyadi János | ||
| Ki volt Brandeisi Giskra János? | ||
| A Losonc melletti csata 1451-ben | ||
| Mátyás király elsö hadjárata | ||
| Vissza a föoldalra | ||
 |
|
Az oldal tartalma: 1.) Részlet a Nógrád vármegye című kötetből (Magyarország vármegyéi és városai) 2.) A csata leírása (históriás ének részlete) 3.) Gács vára 4.) HISTÓRIA AZ VITÉZ HUNYADI JÁNOS VAJDÁRÓL
Hunyadi veresége Losoncnál (részlet) ''... 1448-ban Hunyadi János ismét hadat vezetett a törökök ellen, mely alkalommal Széchi Imre, László és Tamás, továbbá Losonczi Benedek is, elkísérték a csapataikkal. Eközben a felvidéki vármegyék részéről mindegyre több panasz érkezett Giskra ellen a ki az országgyűlés végzései előtt meghajolni nem akart és tovább űzte a rablókalandjait. Az országtanács 1449-ben elrendelte ellene a háborút, a mely 1449–1450 telén szakadatlanul folyt a Felvidéken. A polgárháború azonban igen sok áldozatot követelt, ezért a vármegye nagy megnyugvással vette a kormányzó leiratát, a melyben a Giskrával 1450 március 28-án Mezőkövesden kötött békét tudtul adván, a hadjárat költségeire minden házhely után félarany forint kivetését rendelte el. A békekötés feltételeit azonban Giskra megszegvén, Hunyadi János 1451 nyarán újból hadat vezetett a Felvidékre. Augusztus 2-a után indult el Budáról, 7-én már Szendrőn volt, a honnan Losoncz felé vette az útját. 10-én már Losoncz körül táborozott. Közeledtére Giskra a védelemhez látott. Losonczon a Szentkirálydombon épült monostort hirtelen erődítménnyé alakította át, a melyet 500 emberével megrakott, maga pedig Gács várába vonult, a melyet szintén jelentékenyen megerősített. Hunyadi augusztus 10-én kezdte ostromolni a Szentkirály erődött, a melynek őrsége, nagyobb hadi erőt látva, szabad elvonulás feltétele mellett meghódolni szándékozott. De Hunyadi feltétlen meghódolást követelt, a mire a védők, segítségben bízva, nem voltak hajlandók. Augusztus 18-a után Hunyadi a főhadiszállását Terenyére tette át, de augusztus 29-én ismét Szentkirály alatt volt, a melyet hadai szüntelenül ostromoltak. Szeptember 7-én megérkezett Giskra is, hogy az erődöt felmentse. Ekkor Hunyadi a derékhadával elébe ment hogy megtámadja. Alig, hogy a harcz megkezdődött, az a dandár, a melyet Hunyadi a Szentkirály erőd körülzárására hátra hagyott, eszeveszett futásnak indult. Hunyadi seregében erre kínos zavar támadt a melyet tetézett az, hogy néhány, iránta titokban ellenséges érzelmű úr, azzal a szándékkal, hogy romlását okozza, csapataival elvonult és őt csekély dandárával magára hagyta. Erre a szentkirályi őrség is kirohant és a futókat üldözte. A két tűz közé szorult magyar sereg rendje ekkor teljesen megbomlott és Hunyadi kénytelen volt a győzelmet Giskrának engedni át. Hunyadi seregéből sokan elestek, közöttük Kompolti János, Szanda várának ura; Hédervári László egri püspök pedig fogságba esett. A súlyosan megsebesültek között volt az árulók egyike Bebek János is, a ki utóbb bele is halt a sebeibe. Halála előtt nyíltan bevallotta az összeesküvést. Hunyadi Losoncz alól Budára vezette megmaradt katonáit, a hova szeptember 11-én érkezett meg. Csakhamar azonban új sereget gyűjtvén, még az ősz folyamán a felvidéken Giskrának több jelentékeny erődítményét bevette. ..."
A Losonc melletti csata 1451. szeptember 7.-én
1451-ben Hunyadi János kormányzó újra arra kényszerült, hogy a fegyverek erejével szilárdítsa meg az országban a belső rendet. A déli végeken Brankovics György szerb despota, az északi megyékben Giskra János cseh zsoldosai fenyegették az ország belső biztonságát. A déli országrészek helyzete augusztus 7.-én rendeződött. Hunyadi megbízottai Szendrőn békét kötöttek Brankovics Györggyel. A kormányzó ezután északnak fordult. A Felvidék akkori tényleges ura, Giskra János azonban nem barátságos öleléssel fogadja: az év folyamán további cseh rablócsapatokat hívott be segítségül, és megerősítette a Losonc mellett, kedvező startégiai helyen lévő Gács erődjét. Augusztus végén Hunyadi és az országnagyok ostrom alá fogják a meredek domb tetején magasodó várat. Szeptember 7.-én döntő ütközetre kerül sor, amiben árulás következtében a magyar csapatok súlyos vereséget szenvednek, több országnagy veszti életét a véres csatában. Száz évvel később egy krónikás ének a következőképpen örökítette meg az eseményeket:
Megjegyzés: Iszkra János Giskra Jánossal azonos. Részlet Nagybánkai Mátyás HISTÓRIA AZ VITÉZ HUNYADI JÁNOS VAJDÁRÓL című elbeszéléséből. A teljes éneket lásd ITT.
Az a vidék, amelyen Gács vára áll, a középkorban a Tomaj-nemzetségbeli ősrégi Lossonczy-család birtokához tartozott. Ez időben azonban még nem állott vár a gácsi hegy ormán: a hegyről elnevezett Gácsfalu a Tugár-folyó tulsó partján terült el. Itt építtetett 1350-ben díszes, erős kőtemplomot a földesúr, Lossonczy Tamás mester. Amikor a XV. század közepén a csecsemő fiával özvegyen maradt Erzsébet királyné a lázongó főurak ellen zsoldjába fogadta Giskra Jánost, Felső-Magyarországot elözönlötték a csehek. Rablásból élő, mindenki által gyűlölt hordáik csak erős falak mögött érezték magukat és zsákmányukat biztonságban. Ahol nem sikerült valamely várat elfoglalni, ott átalakították a templomot erőddé vagy végső esetben az igába hajtott jobbágysággal rakattak fészket maguknak. Így történt a Tugár völgyében is, ahol a környező várakat nem tudták megkaparintani. Ezért a Gács-hegy tetején kőerődöt építettek az 1440-1450 közötti években. Benne Giskra egyik csapata talált menedéket. A vár 1462-ben Mátyás király kezébe került. Akik a csehekből még megmaradtak, igyekeztek az országból elmenekülni. Gácsfalva s környéke ismét a régi tulajdonosok birtokába jutott és a vármegyében lassanként helyreállott a nyugalom. A várról hosszú ideig nincs hír, valószínű, hogy a dúsgazdag Lossonczyak nem laktak benne, csak valamely tisztjükkel kezeltették. A család utolsó férfitagja, a hős Lossonczy István a mohácsi vészt követő kétkirályos zavarokban János király mellé szegődött, ami szerencsétlen eredménnyel járt rá nézve, miután birtokai jórésze a másik király hatalma alá eső részeken feküdt. A következmények között szerepel az 1542. évi törvények egy rendelkezése is, amely szerint Gács várát le kell rombolni, hogy ne lehessen lázadók menedékhelye.
GÁCS VÁRA NYUGAT FELŐL
Lossonczy István azután Ferdinándhoz szegődött és 1547-ben teljes bocsánatot nyert tőle. 1552-ben Temesvár védelmében hősiesen el is esett, mint Ferdinánd király és az ország hűséges katonája. Rengeteg birtokát Anna leánya örökölte, akit a király fiúsított. Lossonczy Anna először Ungnád Kristófhoz, ennek elhúnyta után pedig gróf Forgách Zsigmondhoz ment nőül. 1595-ben halt meg; második férje még abban az évben felkérte a Lossonczyak gazdátlanná lett javait, s mivel a kincstár által kívánt hatalmas összegeket lefizette, egyhamar kiállították számára a szükséges királyi leveleket, 1601-ben pedig a végleges királyi donációt. A birtokok közt volt Gács is, rombadőlt várával. Forgách Zsigmond nagyon megkedvelte a szépvidékű Gácsot. Itt tartotta meg az esküvőjét is második feleségével, Thurzó Zsuzsannával 1598-ban. Mindjárt utána hozzákezdett egy új fényes kastély építéséhez a gácsi hegyen, ahonnan először a régi vár maradványait nagy munkával el kellett hordatni. 1612-ben már tető alatt állott a nagyméretű épülettömb s feltették a várúr nevét és a befejezés idejét mutató emléktáblát. A még meglevő számadások mutatják, hogy a költségek 13,123 forintra, akkor tekintélyes összegre mentek, amiből több mint másfélezer forint esett egy az udvarban álló, nagyszerű kút költségeire. A vár hosszas négyszögre épült, sarkain négyszögletes, hosszanti oldalainak közepén pedig egy-egy ötszögű erős toronnyal. Közepén hatalmas udvar van, amelybe a homlokzaton levő egyetlen kapun át lehet jutni. Mai állapota alig sejtteti, hogy egykor az emelet fölött magas oromfal vonult végig. Köröskörül bástyafalak és mély sáncok adták meg az egésznek az erőd jelleget. A Thököly- és Rákóczy-felkelések idején Gács nem kerülhette el a megszállást. Thököly csak az ágyúkat vitette el belőle. A Rákóczi-szabadságharc idején azonban azért, mert a tulajdonos gróf Forgách Ádám öccse a fejedelemhez pártolt, a németek kirabolták, majd miután rövid időre kuruc-őrség volt benne, Heisster elfoglalta s felgyújtatta. A várkastélyt a későbbi tulajdonosok több ízben renováltatták s eredeti alakjából meglehetősen kiforgatták. Különösen a főhomlokzat változott meg. A kettős tetők, nagy ablakok, rokokó ízlésű stukkódíszek XVIII. századi külsőt adtak az ódon várkastélynak. Még jobban átváltozott a kastély belseje, ahol az eredeti alakításnak alig maradt valami nyoma.
Forrás: Varjú Elemér: Magyar várak, reprint kiadás, év nélkül
Nagybánkai Mátyás
HUNYADI JÁNOS VAJDÁRÓL
Néktök emléközöm ha meghallgatjátok jó Hunyadi Jánosról, Nagy jámborságárul, hív szolgálatjáról, erős viadaljáról, Az ő idejében két László királyról, Amurátes császárrul, Nándor-Feírvárrul, Jankula vajdának utolszor haláláról.
írnak vala akkor ezer négyszász és az negyven jó esztendőben, Ifjú Albert király mikor regnál vala Magyarország földében, Az király meghala, felesége kedig megmarada terőhben Jó Hunyadi János akkor vajda vala az Erdélnek földében.
Az királné asszony mikor látta volna, hogy ő elég nem volna Jó Magyarországnak gondviselésére, végházak ótalmára, Jó akaratjából király az uraknak megparancsolta vala : Válaszszatok királyt — úgymond, magatoknak az ország oltalmára.
Lengyel Kaszmír király atyjafiát László herczegöt ők választák, Kiért Litvaságban követökkel népet az urak bocsátának, Míg oda járának addig jó Budában a királné asszonnak Lőn fiú magzatja, hogy kit nevezének körösztséggel Lászlónak.
Látván ezt az urak, sokan ő közzőlök az asszonyhoz hajlának, Nem sok idő múlván az kis királyfiat ők Fejérvárban hozák, Ott nagy tisztességgel királylyá választák, őtet megkoronázák, Onnat Misegrádban mind anyjával öszve koronástul felhozák.
Ott királné asszony azért az koronát esmét helyére nem tövé, De ugyan mentében felső ruha alatt elökötó'ben tevé Az tokát peniglen mind az urak előtt az ládában bétevé ; De az asszony dolgát senki urak közül csak eszében sem vevé.
Nem sok idő múlván mind fiával öszve mene Németországba, Friderik császárnak mint atyjafiának az gyermököt ajánlá. Mind az koronával gyermök László királyt néki tartani hagyá, Ő maga megtére, oly nagy sietséggel jöve Magyarországba.
Várak és várasok kik királné asszon pártján akkor valának, Néppel és éléssel királné asszontól oly igen takartatnak, Azonközben penig az László herczeggel urak haza jutának, Székes-Fejérvárban vivék tisztességgel hogy űt megkoronáznák.
Az koronát urak hogy helyén nem lelék, igen megbúsólának, De rágondolának, az szent István testét igen hamar felásák, Az fejében való koronát kivövék, az testet bécsinálák, Az László herczeget ezzel tisztességgel urak megkoronázák.
Mikoron székiben Lengyel László királ jó Budában ült vala, Öt jeles férfiú az asszony pártjáról ottan királhoz hajla : Jó Eozgoni Simon, Iregy Miklós vajda. Hunyadi János vajda Dienes gardinál, Garai László bán ki misegrádí vala.
Rövid időn esék nagy gondja királnak az királné asszonynyal, Mert nagy gondja vagyon az pártos urakkal czikardi monostornál, Kit megérte király, ottan népet ada jó Hunyadi Jánossal, Hogy szemben megvíjjon mint ellenségével, ott az pártos urakkal.
Ottan elindúla királ seregével Hunyadi János vajda, Czikardi mezőken, az pártos urakkal vajda ott szemben szálla; Csuda bölcsessége az hadakozásban és bátor szíve vala, Seregeket szerze, népét bátorítá, viadalhoz oktatá.
Jó Hunyadi Jánost sereg előtt mikor pártos urak megláták, Mind elrettenének, mert fejenként tudják vajda jó vitéz voltát, Jóllehet hogy szemben véle megvívának, de elfutamodának, Szántalan nagy sokan köztök elhullának, kik földre vágatának,
Mikoron ez dolgot az királné asszon ott megértette volna, Népét, Zólyom várát az Iszkra Jánosnak ottan kezébe adá; Az cseh Iszkra János az többivel öszve nagy sok kastélt csinála, Erős klastromokat, nagy sok templomokat mind kastélnak alkota.
Ezekben mind csehek, lengyelek és egyéb nemzetségek valának, Az egész felföldet kik erőssen dúlják, égetik és rabolják, László király pártját valahol foghatják, fogják és földre vágják. Mikor ezenképen jó Magyarországban egymást igen rontanák ;
Azonközben török Amurátes császár hogy ez dolgot meghallá, Jó Magyarországban ilyen visszavonás az urak között volna : — Minden erejével Nándor-Fejérvárat Amurátes megszállá, Hét egész holnapig éjjel nappal császár lőteté, ostrornlatá.
Jó vitéz Szováti János bán tisztiben akkoron Fejérvárban, Az vitézek között forgódik mindönött, vagyon nagy bíztatásban, Szíve bátorságban, bölcs hadakozásban, jeles minden dolgában, Vitézekkel tészen Szováti János bán nagy kárt császár hadában.
Mikor látta volna Amurátes császár népének veszedelmét, Bánat és félelem, csuda nagy rettegés foglalá császár szívét, Szégyen vallására megtéríté azért esmét földébe népét, Kiért Feírvárban oly igen dicsérék az úristennek nevét..
Ez lőtt dolgok után Feírvárat adák jó Hunyadi Jánosnak, Mint jámbor vitéznek és Magyarországnak hivséges szolgájának, Azért hírré tövék ezt az Szenderőben akkor Izsák vajdának, Nándor-feirvári bánságot hogy adták jó Hunyadi Jánosnak.
Izsák vajda akkor nagy néppel indúla, készőle elrablani, Nándor-Fejérvárnak vidékét kezdé ő égetni és rablani, Hunyadi Jánosnak hogyha bátor szíve volna, akarná látni, Az útban ő véle jó Hunyadi János szemben meg merne víni.
Jó Hunyadi János bán mikor ez dolgot Fejérvárban meghallá, Fejérváron belől az császár halmánál vajda elejben szálla, Mert az Izsák vajda akkor az rablásból immár visszatért vala, Kazdag nyereséggel, szántalan sok rabbal Izsák vajda jő vala. Viadalhoz népét jó Hunyadi János igen hamar készíté, Szép szóval oktatá, tanítá, bíztatá, szép seregeket szerze, Izsák vajdát azért jó Hunyadi János vitézekkel megveré, Mind Szenderõiglen Izsák vajdát ûzé, népét igen öleté.
Kazdag nyereséggel jó Hunyadi János vitézekkel megtére, Azonban másfelõl az Meczet bék jöve nagy néppel Erdélségbe, Nagy rablást, égetést tõn Meczet bék akkor az Erdölnek földében, Kit Hunyadi János megértvén siete népével Erdélségben.
Gyula-Fejérvárhoz nem messze Meczet bék az megtérésben vala, Jó Hunyadi János az megfáradt néppel ott eleit megállá, De mikoron látá, hogy a Meczet béknek népe igen sok volna, Elálla elõle, meg nem víva véle, mert csak kevesen vala.
Oly nagy sietséggel több népet támaszta, az bék után indula, Mert szán talán sok nép az törökkel vala, kiket vajda szán vala; Nagy szíve-szakadva jó Hunyadi János utánnok mégyen vala, Isten úgy akará, az pogánt eléré, véle ott szembe szálla.
Jó Hunyadi János igen hamar népét viadalhoz készité, Jézust kiáltata minden nepeivel, az pogánt ott megveré. Két vitéz fiával az Meczet bék akkor viadalban elvesze, Népének jobb része azért az Meczetnek akkoron ott elvesze.
Sírnak térden állva ott az szegén rabok, az istenhez kiáltnak Szûzek, szép leányok, férfiak, asszonyok ezképpen imádkoznak: «Membéli úristen, kérönk adj szerencsét az szegén magyaroknak, És adj diadalmot az pogánok ellen jó Hunyadi Jánosnak !»
Az viadal után vala nagy öröme jó Hunyadi Jánosnak, Sietnek vitézek lovokról szökdesni, az rabokat ódozzák, Menbéli istennek kegyelmességéró'l mindnyájan hálát adnak, Sok jó nyereséggel ûk felrakodának, el haza indulának,
Ez dolgot megérté moldovai vajda és havasali vajda, Hunyadi Jánosnak nagy hatalmasságát félik, rettegik vala, Mert török császárhoz hajlottanak vala, adót fizetnek vala, Jó akaratjából azért mindakettõ László királyhoz hajla.
Vala nagy haragja az török császárnak azért az két vajdára, Ottan behívatá nagy Musztafa basát, néki megparancsolá: Moldovát és Havasalföldet elrabolja, az vajdákat megfogja; — Nyolczvanezer embert Musztafa basának akkor az császár ada.
Az kis Nikápolnál Duna vizén basa népével általkele, Havasalföldében nagy rablást tétete, Erdélben jöve, Nagy sok rablás után az Erdélországból az basa haza tére, Jó Hunyadi János utána siete, Vaskapunál eléré.
Jó Hunyadi János ott az Vaskapunál basával szembe szálla, Seregeket szerze, népét bátorítá, az basával megvíva. Isten úgy akará a basát megveré, népét földre vágatá, Kiért minden nép közt jó Hunyadi János nagy tisztességben vala.
Azonközben László király jó Budában zászlóit kitéteté, Zsoldot kiáltata, kire mindenfelõl sok jó vitéz nép gyûle, Hunyadi Jánosnak az király izene , hogy népével kijõne, Mert-û az alföldre török ellen akar hadakozni mennie.
Népét elindítá jó Hunyadi János ; az királyhoz ha juta, László király akkor Hunyadi Jánossal nagy haddal elindúla, Az alföldre méne, Dunát általkelé, Eácz országba ha juta, Mind az egész hadat jó Hunyadi János ott kétfelé szakasztá.
Ott Hunyadi János az népnek felével László királt meghagyá, Ú maga Hunyadi az felével penig rablani elindúla, Mind az törököket erõsen rabolja és szertelen vágatja, Holott ötször ízben az török rágyûle, véle szembe megvíva.
Mind az ötször ízben jó Hunyadi János az töröket megveré; Igen megbúsula Amurátes császár ez dolgot hogy megérté, Nagy néppel az császár natúlai basát vajda után ereszté, Megtérvén úiában jó Hunyadi Jánost az basa ott eléré.
A császár hadának mikor sokaságát Hunyadi János látá, Igen megijede, de semmi félelmet népének nem mutata, Sõt igen bíztatja, seregeket szerze, viadalhoz állata. Itt hatodszor veré meg az császár hadát és az basát megfogá.
Szántalan sok rabbal, kazdag nyereséggel vajda királhoz jöve, Natúlai basát jó László királnak ott ajándékon vivé. Amurátes császár ez dolgot megérté, oly igen megrettene, Ú nagy félelmében tíz esztendõig való frigyet királtól kére.
Király megengedé, de ilyen ok alatt, az mit király kévána, Hogy Szenderõ várát egész Eáczországgal deszpotnak visszaadja, Natúlai basát ajándékon û is császárnak elbocsátja, — Nagy erõs hitlevél az fejedelmek közt ez dologról költ vala.
Eugenius pápa Julianus nevû gardinált kiereszte, Ki által az királt, pápa arra inté hogy az törökre menne, Minden kéntõl, bûntõl királtinegódozná, hogy ha hütit megszegné, Sok hízelkedéssel az János gárdinál László királyt meggyõzé.
László király akkor Hunyadi Jánossal nagy haddal indúlának, Nagy sok várasokat, várakat megvõnek, kiknek népét levágák, Végezetre mikor ûk az tenger mellé Varanához jutának, Holott az Varanót és Galatát akkor királnak holdoltaták.
Azonközben penig Amurátes császár nagy haddal oda juta, Mint hitiszegettel a László királyival császár ottan megvíva, Ott az László király, János gardinállal viadalban meghala, Jó Hunyadi János csak egyedûl akkoron onnat elszalada.
Jóllehet hogy az ügy végezetre álla Amurátes császárnak, De az törökökben magyaroknál többen nagy sokan meghalának, Jó Magyarországból az vitézlõ népnek színe ott maradának, Eugenius pápa ez nagy veszedelmet szerzé László királnak.
Jó Hunyadi János hegyekben, völgyekben, erdõn búdosik vala, Történék azonban hogy Havasalföldben jó Hunyadi talála Az Dragul vajdára, ki Havasalföldet akkoron bírja vala ; Érté hogy Hunyadi János ott bologna, ótet ottan megfogá.
Nem sok üdõ múlván jó Hunyadi Jánost az vajda elereszté, Megajándékozá, népet ada néki Erdélben késérteté. Magyari uraknak az megmaradéka az Bakosra felgyûle, Hunyadi János is az kéncses Erdölbúl urak közzé lejöve.
Mind egy akarattal az magyari urak János vajdát választák, Jó magyarországi gubernátorságot azért 6 néki adák, Mert hûv szolgálatját jámbor vitéz voltát mind fejenként jól tudták. Azért hallgassátok miképen viseli õ gubernátorságát.
Irnak vala akkor ezer négyszáz negyvenötödik esztendõben, Hunyadi Jánosnak az havasalföldi fogság juta e,szében, Nagy néppel indóla az Dragul vajdára Havasainak földében, Megveré az vajdát, holott egy fiával akada û kezében.
Az Dragul vajdának mind fiával öszve akkor fejét véteté, Onnét elindúla Friderik császárra, Németországba méne; Koronával öszve gyermek László királt az császártól kéreté, De sem az koronát, sem az királfiat császár néki nem küldé.
Jó Hunyadi János gubernátor ezen oly igen megbúsula, Az Németországban egész Karintiát haragjában elrablá, Ezzel egyetemben nemes Karniólát és Styriát elrablá; De Friderik császár ez három országot kevés kárnak alítá.
Népével megtére jó Hunyadi János vígan Németországból, Ott megemlékezék az û rajtok esett romlásról, bosszúságról, Az László királról, magyari urakról, vitézek haláláról, Ki fi rajtok esék az Galatán belõl Amurátes császártól.
Nagy néppel indúla jó Hunyadi János Amurátes császárra, Szerémnél az Dunán népét költözteté, Eigó mezõre szálla, De ott az szerencse Hunyadi Jánosnak nagy gonoszól szolgála, Mert az elvégezett, hüttel erösített frigy még ki nem tölt vala.
Az Eigó mezején Amurátes császár véle szembe érközék, Két egész nap estig az viadal tarta, az nép meg sem futamék De az frigytörésért jó Hunyadi János tõle megveretteték ; Népe veszedelmét gubernátor látá, ottan megfutamodék.
Futtában Hunyadi két török kezében — történek, hogy akada, Mind a kettõ gyalog, lovárol leszálla, szabláját el-lehányá, Kazdag öltözetit Hunyadi Jánosnak az két török levoná, De az osztozásban — isten úgy akará, hogy egyben vesztek vala.
Egyik a másikat igen kezdek kézzel ott arczól csapdosnia, Gubernátor látá, az egyik szabláját igen hamar ragadá, Az egyik töröket csakhamar levágá, a másik elszalada, Lovára fordula; futtában gubernátor egy ráczra talála.
Az rácz mikor látá jó Hunyadi Jánost, legottam megesmeré, Hitire fogadd Nándor-Feirvárban hogy Hunyadit kísérné. De megcsalá õtöt, mert az rácz despotnak Szenderõben bévívé. Egyik fiát akkor feje váltságáért az rácz despotnak küldé.
Deszpot fogságából jó Hunyadi János mikor haza jött volna, Igen bosszonkodik az ü fogságáért és fiáért deszpotra, Esmét felkészõle, nagy néppel indúla a rácz királ deszpotra, Szenderõ vidékét mind elégetteté, népét elrablattatá.
Mikoron ez dolgot Szenderõ várában az rácz deszpot meghallá Igen megrettene Hunyadi Jánostól õ hamar frigyet kére, Gubernátor fiát deszpot tisztességgel az atyjának kivivé ; Deszpot felfogadá, hogy Magyarországnak mind holtaiglan hûv lenne.
Onnét hogy megtére jó Hunyadi János a csehekre indúla, Mert cseh Iszkra Iános nagy sok kástéllokat mindenött csináltata Melyekbõl nagy dúlásokat az csehek, lengyelek tesznek vala, Ezekben nagy sokat gubernátor megvón, népet mind levágatá.
Lossoncznál Szent Márton kastéllját magyarok Hunyadival hogy vívák, Az cseh Iszkrának János gubernátort az urak elárólák, Az õ népe elõtt való hadnagyoknak titkon megparancsolák, Hogyha az cseh Iszkrát látjátok mindnyájan ottan elfutamjatok.
Azért a cseh Iszkra urak tanácsából János vajdára jöve, Az arúló urak népe õ mellõle mindegyiglen elfuta, Gubernátor látá, népével õ ottan elméne õ elõle. De az árúlóknak — isten úgy akará, nagyobb része ott vesze.
Hédervári László egy az urak közzõl, ki egri pispek vala, Cseh Iszkra Jánosnak kezében az pispek akkoron ott akada, Feje váltságáért az cseh Iszkrának Egret ígérte vala, De a két porkoláb hazugságban hagyá, Egret oda nem adá.
Az Hunyadi János ottan béhívatá az alföldi hõseket, Kikkel egyetemben kezdé kergetnie cseheket, lengyeleket, Azon esztendõben megvõn az csehektõl nagy sok örökségeket, Kiket elhányata és mind levágatá az benne való népet.
Végezetre osztán jo Hunyadi János Zólyom várát megszállá, Kiben Iszkra János minden népeivel akkoron szorult vala, Ott egy kastélyt Zólyom vára ellenében Hunyadi csináltata, Kit az Iszkra János mikor látott volna, könyörgésre indúla.
Azonközben hallá Amurátes császár az alföldi hõseket, Hogy hon nem volnának, de õk az felfölden vínak örökségeket. Ottan felhivatá császár eleibe akkoron a Fricz béket, Megtanítá õtet hogy mit cselekedjék, ada véle sok népet.
Meghagyá az béknek, hogy az elrontott Krusócz várát megcsináltassa, Kibõl Ráczországot császár mindenkoron szabadon rabolhassa. Deszpot hogy ezt érté, Hunyadi Jánosnak igen hamar megírá Jó Hunyadi János ottan minden dolgát csehekkel hátra hagyá.
Nagy néppel indúla Fricz bék az elrontott Krusócz építésére, Jó Hunyadi János alföldi hõsökkel igen hamar megtére, Mind éjjel és nappal János gubernátor az alföldre siete, Mikor Krusócz alá jó Hunyadi János vitézekkel elére.
Fricz békkel magyarok az Krusócz mezején ottben szembeszállának, De mihelt Hunyadit az törökök láták, ottan elfutamának, Mind setét estvéig az magyarok ûzék, õket oly igen vágák, Meg annak felette Fricz béket magyarok ott futtában megfogák.
Jó Hunyadi János onnét magyarokkal Bolgárországba méne, Bidujót megvövé ott az bolgároktól és mind elégetteté ; Kazdag nyereséggel jó Hunyadi János magyarokkal megtére. Akkor írnak vala ezer négyszáz ötvenötödik esztendõben.
Azon esztendõben magyari urakkal Czelling ispán indúla Német-Újhel várát Friderik császárra magyarokkal megszállá, Mert az ifjú László király koronástól akkor császárnál vala, Kire Magyarország mint király fiára törvén szerént néz vala.
Végezetre császár ott készerítteték, uraknak megígérõ, Mind a koronával iffjú László királt hogy õ Bécsbe vitetné. Nem sok idõ múlván császár László királt akkoron Bécsbe kiildé, Jó Hunyadi János királhoz magyari urakkal Bécsbe méne.
Engedelmességet mutatnak hûséggel urak László királnak, Jó Hunyadi János gubernátorságát ott letövé királnak, Királ megköszöné nagy hû szolgálatját jó Hunyadi Jánosnak, Külömb-külömbféle szép ajándékokat adata Hunyadinak.
Egy fekete holló Hunyadi Jánosnak paizsán írva vala, Hogy ki az orrában nagy szép arany gyûrét nagy ékesen tart vala, Királ szerelmében Hunyadi Jánosnak ezt ott czímerõl adá, A mellett egy vértben egy verhenyõ sziné oroszlánt királ ada.
Az egyik lábával egy koronát penig ez elragadott vala, Kinek titok dolgát mind az urak elõtt királ megmagyarázá : Az erõs oroszlán hogy Hunyadi Jánost önnönmagát példázná, Ki az pogán vértõl sok viadaljában megveresedett vala.
Az oroszlán lába hogy ki a koronát körmével elragadta, Az ez te fiadat jó Hunyadi Mátyást bizonyával példázza, Mert ez a koronát az én holtom után mindjárást elragadja. Hét esztendõ múlván ám bételjesedék királ prófécziája.
Bécsbõl László királ magyari urakat mind házokhoz bocsátá, Hunyadi Jánossal Capistránus János alájöve Budára. Hogy keresztes hadat mindenött támasszon az Mahumet császárra, Miképen az Miklós pápa ezt õnéki megparancsolta vala.
Nem sok üdõ múlván az László királ is Bécsbõl el-alá jõve, Mint koronás király jó kéncses Budában király székiben ûle. Azon esztendõben az nagy Mahumet Konstántinápolra jõve, Frigyet hátra vete, sok viadal után az várast õ megvevé.
Ott az görög császárt az vitézlõ néppel, urakkal levágatá, A császárné asszont négygyé vágattatá, az várast megdúlatá, A szegén községet pénzen eladatá, sok szûzeket megrontata, Szent Zsófia asszon templomát magának áldozatra választá.
Igen örõl vala kazdag nyereségnek az Konstántinápolban, Elbízá û magát, el-felfúvalkodék nagy hatalmasságában, Álítá û magát bölcs Alexandernak hadakozás dolgában, Nándor-Feirvárat kezdé forgatnia császár gyakran magában.
Akkor írnak vala ezernégyszáz ötvenötödik esztendõben, Az Mahumet császár mind földön mind vízen vala nagy készõletben, Négyszázezer néppel császár elindúla û nagy kevélségében, Nándor-Feirvárat mind földön és vízen megszállá merészségben.
Kezdé lõtetnie tornyait, kõfalát jó Nándor-Feírvárnak. Ez dolgokat mikor megmondották volna iffjú László királnak, Egy német úr adá tanácsól királnak, hogy õk elindulnának. Ugyanazon éjjel jó Buda várából szökve mind kifutának.
Tizenötöd napig Budának kapuja õrizet nélkül álla, Semmit ez országnak akkor ótalmára a királ nem gondola. Mikor János vajda az kéncses Erdõiben ezt meghallotta vala, Hogy a nagy Mahumet Nándor-Feírvárat nagy erõsen vítatná.
Jóllehet a gubernátorságot immár vajda letötte vala, De mindazonáltal holtiglan akara hazájának szolgálni, Nagy hamar siete, mint tõle lehete, sok szép hadat támaszta; Capistranus János a keresztesekkel vajda mellé indúla.
Éjjel nappal siet jó Hunyadi János, az alföldre ha juta, Nagy sok nászádokban, sajkákban, hajókban vajda népet állata, Eveztet erõsen, siet vitézekkel Feírvár ótalmára Mahumet császárnak vízi ereivel vajda ha szemben szálla.
Csuda bátor szíve Hunyadi Jánosnak, népét igen bíztatja, Nászádit hajóit erõs viadalhoz rendeli és állatja Az úr Jézus Krisztust segítséggel híjja, népével kiáltatja, Mint sebes mendörgõ, nagy hertelenséggel az törökre rohana.
Vala nagy kiáltás, rettenetes lövés, ropogás û közöttek, A vitéz magyarok igen serénkednek, török hajókba szökdösnek, Nagy erõs vérontást, csuda nagy viadalt az pogánok közt tesznek: Mennybéli Istentõl ott az diadalom Hunyadinak adaték.
A császár hajóit és vízi erejét magyarok megégetek, Nándor-Feírvárba Hunyadi Jánossal mindnyájan bémenének, Jó Hunyadi Jánost Nándor-Feírvárban láták, megörõlének, Mennybéli Istennek hálaadásokkal dícsíretet tövének.
Az megrettent népet kezdé János vajda ily szóval bíztatnia : «Szereté fiaim miért ijedtetek? — nékiek mondja vala, Tudjátok ezeknek nyakokon jártatok az én hadnagyságomban, És az tü fegyvertek nem volt erõtelén õ ellenek az hadban.
Ezokáért mostan szerelmes fiaim bízzatok az Krisztusban, Ki az õ szent vérét az magas keresztfán mi érettünk kiontá És ígéretiben nékünk azt fogadta, hogv minket meghallgatna Ha hozzá folyamonk minden nyavalyánkból õ kiszabadítana.
Azért ne féljetek, bízzatok fejenként Krisztus ígéretiben, Bizon vélünk lészen ígéreti szerint mostani nagy igyünkben, Erõt és fegyvert ád az pogán nép ellen az úristen kezönkben, És õket megrontja az mi kezönk által õ nagy kevélségekben.
Mert ezek Krisztusnak olyan ellenségi miként szinte minekünk, Azért ne féljetek mert az Krisztus lészen hadban mi közöttünk És õ viaskodik a fertelmes néppel, meghigyjétek érettönk. Azért nem kell félnünk,mert Krisztus hadnagyonk, ki állhat mi ellenünk ? !»
Mikoron ezeket az megrettent népnek vajda megmondta volna, Ottan minden népet erõs viadalhoz Feírvárban állata. Jeles hadnagyokat kezöttük támaszta, az vártákat elosztá, Hunyadi forgódik, az népet bíztatja, viadalhoz oktatá.
Érté meg az császár, hogy vízi erejét a magyarok megverték, És minden hajóit, eszközit az Dunán magyarok megégették, Hunyadi Jánossal Nándor-Feírvárba segítségre bémentek: Császár megbúsula, szakálát megfogá, erõsen megeskövék.
Szóla az basáknak: «az kárt, kissebbséget bizon el nem szenvedem, Tizenötöd napig vagy én itt meghalok, vagy az várat megveszem, Ha minden népemet alatta elvesztem, mégis enyimmé teszem, Mert jobb itt meghalnom, hogy nem szégyenemre annákul hazamennem.
Kernén kõfalait Nándor-Feírvárnak császár igen rontatá, Az tizenötödnap mikoron eljöve, az basákat hívatá, Piros hajnalkorban ottan minden népét az ostromhoz indítá, Az nap mind estvélig nagy erõs viadalt az ostromon ott tarta.
Oly nagy erõs harczok mind egész napestig õ közöttök tartának, Sokszor az törésrõl szegén magyarokat az pogánok megtolják, Az várasban õket mind az piacziglan verék és visszavágák, Fejérvár kõfalán az császár zászlóit törökök lobogtatják.
Az vitéz magyarok Hunyadi Jánossal esmét Jézust kiáltának, Esmét az városból az Mahumet császár hadát õk visszavágák, Az császár zászlóit mind zászlótartóstul kõfalról visszahányák. Szintén estve felé mikor az törökök az ostromon volnának.
Forgódik Hunyadi az népet bíztatja, elindula elõttek. Törésrõl az pogánt az vitéz magyarok ott csak hamar elverek, Mind az táboriglan hátokon menének, nagy vérontást tevének, Mahumet császárnak mellében egy nyilat az magyarok lövének.
Császár megszédüle, az basák megfogák, igen hamar ragadák, Sietvén az basák császárral Zsarnóba azon éjjel jutának. Ottan minden hada táborból kifuta az Mahumet császárnak, Egy éfelikoron esze hogy megjöve Zsarnóban az császárnak,
Császár mint szólhata, monda az basáknak : «vajjon hol vagyok mostan? » Az basák mondának: «te felséged vagyon most vég Zsarnó várában». Császár esmét kérdé:«vajj on az én népem mint vadnak az táborban, És az én álgyóim, kik Feírvár alatt valának az sánczokban ?»
Szólának az basák: «az magyarok velönk ez estve megvívának, Igen megverének és mindaz táborig kegyetlenõl vágának; Azért felségeddel ez éjjel mindnyájan az táborból kifutánk, Azért az szép álgyúk mind Feírvár alatt a sánczokban maradtak !»
Hallván ezt az császár akará û magát hertelen megölnie, Az basák nem hagyák, hogy szörnyõ halállal û magát megölnéje. Akkor császár hagyá minden népe között ez dolgot hirdetnie, Hogy soha elõtte Nándor-Feírvárat senki meg ne említse.
Vala nagy örömök Hunyadi Jánossal az sok jámbor vitéznek, Szép dicséreteket hálaadásokkal tésznek az úristennek, Ki nagy kevélségét, hatalmas ereit megrontá Mahumetnek, És nagy gyõzedelmet ada Feírvárban szegén keresztyéneknek.
Egy üstökös csillag láttaték az égben akkor Magyarországban, Mikor írnak vala ezer négyszáz és az ötvenhatodikban ; Jó Hunyadi János betegedék akkor halálra Fejérvárban, Szemlénben az vízen hozák János vajdát magyarok egy sajkában.
Meghala Szemlinben, testét az magyarok nagy sírással felvivék Az kéncses Erdölbe, Gyula-Fejérvárban tisztességgel temeték, Kinek õ halálát Erdöl, Magyarország sok ideig kesergék, Mert a két országnak és az végházaknak fõ oltalma elesék.
Nagy szép közép ember és temérdek nyakó Hunyadi János vala, Haja nagy, szép fodor és gesztenye színõ, vitézi feje vala, Nagy öreg szemei, kegyes tekinteti, kegyelmességgel vala, Fejedelemséghez illendõ erkölcse néki mindenben vala.
Két szép vitéz fia László és az Mátyás Vajdának maradának, Kik nagy siralommal és keserves gyászszal az atyjokat gyászolják, Kinek az kissebbik nagyokat szolgála végre Magyarországnak. Támasszon az Isten ilyen hadnagyokat az nyomorult országnak !
Mikoron írnának ezerben ötszázban és az felett hatvanban, Hunyadi Jánosnak sok viadaljáról gyakran gondolatjában. Nagy Bánkai Mátyás rendelé versekben Nagy-Szombat varasában, Az vitézlõ népnek ajánlá, kik vadnak környül az végházakban.
FINIS.
Nagybánkai Mátyás (XVI. sz.) prot. verselő. 1560-ban Nagyszombaton élt, hol alkalmasint lelkészi vagy tanítói hivatalt viselt s hitéért alighanem fogságot is szenvedett. Már a negyvenes évekből és még a hetvenes évekből is maradtak ránk versei, melyek bizonyára nagyobb számmal lehettek az ismerteknél. Az egyházi irodalom köréből való egy vigasztaló és egy könyörgő versén kívül: História az Jákób patriarcha fiáról Józsefről (1556.). Forrás: Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Nagykönyvtár A nagyszombati protestáns tanító vagy lelkész Nagybáncsai Mátyás (1540?–1575) neve több alakban (Bányai, Nagybányai, Nagybánkai) is előfordul.Írt bibliai históriát (Jákob pátriárka fiáról, Józsefről, Nagyszombat, 1556), magyar történeti históriát (História az vitéz Hunyadi János vajdáról, Nagyszombat, 1560), és fennmaradt két lírai verse is. Hunyadi János életét és hadi tetteit megörökítő négysarkú, 19-es sorokban írt verses históriáját Thuróczy és Bonfini latin nyelvű történeti munkája és Székely István protestáns szemléletű Világkrónikája alapján alkotta meg, a végvári vitézek buzdítására. Műve 1574-ben Debrecenben jelent meg. Heltai Gáspár az ugyancsak 1574-es Cancionaléja számára 44 strófányi gyenge verselésű betétet iktatott a históriába Zsigmond király és a Morzsinai lány szerelméről (Krónikájában Heltai prózában is elmeséli az esetet, lásd kötetünkben), hogy Hunyadi királyi származását igazolja. Közlésünk alapja: RMKT IV.
Írj!
|
