A gyulafehérvári székesegyház északi
mellékhajójában három Hunyadi síremléke áll: ifjabb Hunyadi Jánosé (+1440),
Hunyadi János öccséé, Hunyadi János kormányzóé (+1456) és Hunyadi Lászlóé
(+1457). Hunyadi János síremlékében csak a két hosszanti oldal korabeli, a rövid
oldalak és a fedőlap 16. századi. A hosszanti oldalak csatajelenetet és
fogolykísérést ábrázolnak.
Az ifjabb Hunyadi Jánosról, a
törökverő hadvezér öccséről igen keveset tudni. Születésének ideje ismeretlen,
halálának évét 1440-re, vagy 1441-re teszik.
János bátyjával együtt viselte a
szörényi bán címét 1439–től haláláig. Valószínűleg egy török elleni csatában
esett el. Gyulafehérvárott temették el, de földi maradéka nem a
síremlékében nyugszik.
FÉLEZERÉVES PLETYKÁK
VAGY TÖRTÉNELEM?
Vannak pletykák a történetírásban is, és léteznek
anekdoták, amelyeket bottal sem lehet kiverni a fejekből. Még fájdalmasabb, hogy
nemcsak a jámbor olvasók és egyszerű laikusok között tenyésznek ezek, hanem
makacsul megtelepszenek a szakértők agykérgén is, és fanatikusan, fenyegetően
hirdetett és hírlelt tantételek válnak belőlük. És még bár nem is az a baj e
pletyka anekdotákkal, hogy nem igazak, hanem az, hogy a valóság, vagy a
valósághoz közelebb álló más anekdoták, sokkal érdekesebbek és izgalmasabbak!
Egyik ilyen történelmi pletyó-anekdota a Hunyadiak
származására vonatkozik, amit a minap Fey László is nagy hévvel felmelegített. (
Kirekesztés kisajátítással , január 20.) Nem mintha valami kifogásom lehetne
Hunyadiék román származása ellen, vagy lehetetlennek tartanám; hiszen az
arisztokrácia "szupranácionális intézmény", pontosabban szólva: szupraetnikai.
Lásd Oláh Miklós, azaz Nicolaus Olahus példáját, vagy lásd gróf Zrínyi Miklós
költő és Vlad Tepes havasalföldi fejedelem legjobb arcképeit egymás mellé
helyezve; a balkáni arisztokrácia sem volt kivétel az "interetnikus vérségi
kapcsolatok" dolgában.
Azt a változatot, mely szerint Hunyadi János anyja
Morzsinai (Marsinai) Erzsébet szépséges szörénymegyei román lány lett volna,
apja pedig Zsigmond magyar király (és később német császár is), állítólag,
eleinte a Cilleiek terjesztették; a magyar köztudatban főleg csak Heltai Gáspár
Krónikájának a közvetítésével terjedt el. A történet önmagában valószerű;
csakhogy — ha valóban így lett volna: sokkal biztosabban tudnánk! Zsigmond, a
király, a császár, közismerten nagy nőbolond volt, azonban a fiú utód nem
adatott meg neki. Ha tehát, mégoly balkézről is, fia született volna, azt ő
örömében az égig kürtöli, és mindenképpen "a nevére íratta" volna, különösen
akkor, amikor nyilvánvalóvá lett, hogy a fiú ugyancsak az atya dicsőségére
válna. Miért nem tette? Csakis azért, mert nem volt igaz s ezt bizonyára jó
néhányan tudták is.
Mi az, amit biztosan tudunk Hunyadi János származásáról?
Mindenekelőtt azt, hogy valóban törvénytelen származású
volt! Erről hivatalosan is szó esik 1490. június 7-én, az országgyűlésen,
unokája, az ugyancsak nem törvényes házasságból született Corvin János herceg
trónutódlási igényének előterjesztése kapcsán. (Olyan értelemben, hogy ez nem
képezett akadályt nagyatyjának kormányzóvá történő megválasztásakor.)
Ennek megfelelően "apja", Vajk — csak nevelő apja volt!
Ezt a tényt alátámasztani látszik az az ugyancsak elgondolkoztató körülmény,
hogy volt egy valamivel fiatalabb öccse, akit ugyancsak Jánosnak neveztek!
(1439. május 9-én Albert magyar és német király Hunyadi Jánosra és öccsére,
ifjabb Hunyadi Jánosra bízza a szörényi várak parancsnokságát, majd a bánságot
is. Ez az ifjabb János ugyancsak Gyulafehérváron volt eltemetve; két év múlva
viszont a nagy Hunyadit Ujlakival együtt nevezi ki I. Ulászló erdélyi vajdává.
Amiből kitűnik, hogy Hunyadi igazi társadalmi emelkedése tulajdonképpen Zsigmond
halála után kezdődött! Zsigmond alatt csak a királyi lovasság egyik parancsnoka.
S már nem is fiatal ember. Születési éve különben bizonytalan, valamikor 1387-95
közé esik.
Milyen adalékokat ismerünk még a Hunyadiak származásáról?
Mátyás, mint tudjuk, mintha kacérkodott volna egy őse itáliai származásának
gondolatával. Másrészt, egy II. Mohamed török császárhoz írt levelében, a
szultánt kétszer is vérrokonának nevezi. Létezik olyan származási anekdota vagy
pletyka, ahol e kettő összefér? — ráadásul a törvénytelen származással is?
Létezik bizony! Eszerint Hunyadi János anyja — Nagy Lajos király özvegye,
Erzsébet anyakirályné lenne, Kotromanics István bosnyák király lánya. Apja pedig
egy bizonyos Giovanni Scaligieri nevű olasz udvaronc, később Erzsébet kisebbik
lányának, Hedvig lengyel királynénak nevelője és titkára. Miután a balkáni
fejedelmek lányaikat el-elklkdözni voltak kénytelenek a szultán háremébe, a
Kotromanicsok közvetlenül is, de a szerb fejedelmi családdal való rokonság révén
is beleelegyíthették vérüket a török császári dinasztiáéba... (Az ilyen
rokonságokat számon tartották: Albert király megözvegyült felesége, Zsigmond
lánya, Erzsébet, amikor felajánlják, hogy menjen férjhez a szerb fejedelem
fiához, Lázárhoz, azzal utasította vissza, hogy "az pogány, mert nővére a
szultán felesége".)
Mint köztudott, Erzsébet anyakirálynét Kis Károly
trónkövetelő megöletése miatt a nápolyi-párt hívei elfogták, lányával, a fiatal
Mária királynővel (Zsigmond első feleségével) együtt, őt magát 1387 tavaszán a
dalmáciai Novigrádban meggyilkolták; az özvegy királyné akkoriban harmincnyolc
éves lehetett, s kivégzése előtt egy hónappal szült egy kis fattyut, akit egy
Vojk nevű lengyel testőrtisztre bíztak, hogy felnevelje, s aki ilyenformán
titkos sógora lett volna Zsigmondnak. Zsigmond nevezetes adományát Hunyadi János
nevelőapjának, Vojknak csak jó húsz év múlva, 1409-ben teszi; akkor adományozza
neki Vajdahunyad várát.
Fey László is fejtegeti, hogy — "királyi vért nem szennyez
be" alapon — az előkelő nagyurak nem szégyellték házasságon kívül született
gyerekeiket. Legyen azoknak anyja rangban bármilyen alacsonyan álló. Van azonban
másik eset is, amelyre a régi nemesek mindég borzadozva gondoltak: arra, amikor
az anya magasrangú — és a törvénytelen apa: alantas helyzetű! Erről hallgatni
kellett, mert —, ha szólt valaki róla, könnyen belefojtották a szót. Nagy
különbség, így mondogatták, hogy a csizma kerül a sz..ba, vagy a sz.. a
csizmába!
Fey László hivatkozik Vajdahunyad várának freskóira,
amelyek szerinte a király és Marsinai Erzsébet romantikus történetét ábrázolnák.
Nem tudom, Fey mennyire tudta kiböngészni e freskóképek tárgyát, egyáltalán,
hogy azok ma milyen állapotban vannak? Ám a majdnem 100 éve készült
vízfesték-másolatok szerint (Möller István), azok nem egy fejedelmi személy s
egy vidéki egyszerű kisleány, hanem egy rejtélyes lovag s egy még rejtélyesebb
előkelő várúrnő titokzatos és láthatóan szomorú végű kalandját ábrázolják!
Természetes, hogy Fey László most megkérdezi: hogyhogy
csak én tudok e dolgokról? És hogyhogy nem írtak róla?... Azt kell azonban
felelnem: írtak. XVI. századbeli nyugati történetírók például tárgyalják ezt a
variációt, amit az itthoniak talán szeméremből elfeledtek. Nem akarom azonban
olyként feltüntetni magamat, mintha jártas volnék a csak ritka beavatottak által
ismert még ritkább régi történelemkönyvekben. Az egész dolgot — honnan is tudom?
Nos, onnét tudom, ahonnét bárki megtudhatja, ha egyszer
veszi magának a kedvet és a bátorságot, hogy a Hunyadiak származásához
hozzászóljon: a Hunyadiakra vonatkozó legalapvetőbb és legrégebbi monográfiából,
ami igazán nem egy zugmű: Teleki Józseftől A Hunyadiak kora Magyarországon című,
1852-56 közt megjelent hét kötet. Szerzője sem jelentéktelen zugirkász, igen
nagy tudományos érdemei mellett mellesleg 1842-48 között Erdély kormányzója is
volt. (Pontosan 400 évvel Hunyadi erdélyi vajdasága után.)
Teleki egyébként nem hiszi el a fentebbieket; kifogásai
azonban pusztán erkölcsi-érzelmi feltevések, nincs itt terünk megvitatni.
És van itt sok más egyéb is: mint Fey mondja, a Vojk név
lengyel "is"! Feltűnő ezzel kapcsolatban Hunyadi János erős kiállása a lengyel
I. Ulászló mellett annak királlyá választásakor.
Idetartozna az is, hogy a lengyeleknél is van Corvin nevű
család, és más lengyel és észak-magyarországi nemesi családoknak is volt
hollós-gyűrűs címerük. Ez ugyanis — beszélő, de legalábbis: jelentéses címer.
Kemény Ferenc, az emberiség nagy mítoszait elemezgető művében (megjelent a
tavalyelőtt Münchenben) azzal lep meg, hogy a holló, csőrében aranykarikával,
koronggal, vagy gyűrűvel, a pénzkölcsönzők, azaz a bankárok jelvénye volt!
Szerinte Hunyadi János apja, nagagpja — pénzkölcsönzéssel, legalábbis
pénzfelhajtással foglalkozott, és a Hunyadi család története jellegzetes példája
annak a jelenségnek, hogy a pénzarisztokrácia miként olvad egybe a birtokos
arisztokráciával, illetve, mint veszik ki egymás kezéből, vagy mint egyesítik a
hatalmat, az "arany arisztokráciája" és a "kard arisztokráciája".
Vojk szolgálataiért kapja Hunyad várát Zsigmondtól... De
mire volt leginkább szüksége Zsigmondnak? Pénzre és pénzre; negyvenöt éves
uralkodása alatt állandóan emésztő pénzzavarban szenvedett; írja Kemény. És ez
is meggondolandó... Éjfélkor kopognak király ablakában... kikopogmikopog? Egy
fekete köpenybe burkolózó hollószerű bankár... és nála még az arany, hozza a
csőrében... és viszi a levelet: a birtoklevelet!
Ám inkább hagyjuk az ilyen történeteket Victor Hugónak.
Még egy pillantást hadd vessünk a kor arisztokrata világán interetnikus, vagy
"multinacionális", esetleg, "szupranacionális" jellegzetességeire. Tény az, hogy
az ilyen kapcsolatokat nem spontán szerelemből, hanem tudatosan hozták létre;
mint ahogyan évszázadok múlva Goethe javasolja a nagypolgárságnak: ha
forradalom, háború vagy más csapások miatt a családnak egyik országban élő ága
bajba kerül, a másik országbeli ág megsegítheti, vagy menedéket nyújt neki. Az
osztrák, a magyar, a cseh, a délszláv, a lengyel főnemesség erősen összefonódik;
; bírtokaik messze átnyúlnak az országhatárokon, s ahol egy ilyen főnemesnek a
legfontosabb birtokai vagy a legmagasabb közjogi méltóságai vannak, ottan
igyekszik ő hazafi lenni.
A legfontosabb társadalmi kategória a család, szintén
átnyúlik a nemzetek fölött s a legnagyobb szentség a családi birtok. Igencsak
érdekes képletek jöttek így létre, amikor különböző családi hagyományok
ütköztek; hiszen mindenki, ugyebár, több családból is származott. A Cilleiek,
például, ősi stájer család, akik Borbála, Zsigmond második felesége révén
kerülnek a magyar és cseh történelembe, és "se németeknek, se magyaroknak" nem
tartják őket... Viszont egyszer csak meglepetést kelt az egyik Cillei lány, aki
amikor fejedelmi házasságot szerveznek neki, kiköti, hogy megmaradhasson
görögkeleti hitén és szerb személyzethez ragaszkodik; az ő anyja ugyanis
Brankovics lány!
Annál feltűnőbb, hogy ebben a vegyes világban, amelynek
ráadásul általánosan használt nemzetközi nyelve is van — a latin —, a köznép
elvárja a nemzeti nyelvek ismeretét. A rövid ideig uralkodó Albert király, aki
pedig kiváló egyéniség volt (amint egy cseh történész írta róla: "Jó volt, bár
német; vitéz és szelíd") éppen azért nem lett népszerű Magyarországon, mert nem
tudott magyarul; egyetlenként középkori uralkodóink közül.
Hunyadi János viszont, bármilyen vér folyt ereiben és
bárkik is nevelték, nemcsak jól beszélt magyarul, de mai szóval élve "nemzeti
kádernek" számított; kormányzói esküjét, noha az állami és egyházi hivatalos
nyelv a latin, magyar nyelven teszi le (esküje szövege a legszebb nyelvemlékeink
közé tartozik!), s halálos ágyán is magyarul beszél, holott erre igazán
semmiféle protokoll vagy politikai számítás nem kötelezte. Semmiképpen sem lehet
az ő nemzetiségét meseszerű, vagy valóságot is tartalmazó romantikus anekdoták
vagy vérképlet-elemzés alapján máshoz, mint a magyarhoz sorolni. Hiszen még a
modern magyar nacionalizmus szerint is a fajhoz tartozás: erkölcsi alkat kérdése
és nem biológikum! A magyar nemzetfogalom etikai értelmű volt. Az is
hozzátartozik a kérdéshez, hogy a Hunyadi családnév a XV. század legelejétől
közkeletű magyar név. ( Hunyad földrajzi névként, már 1265-től adatolt; magyarul
a Hunyadvár alak először 1409-ben fordul elő, a Vajda-Hunyad 1733-tól, a
Hunedoara első román változata 1808-tól. Az ugyancsak középkori Bánfihunyad
közelében levő Sebesvárát szintén emlegeti egy-két adat Hunyadvárnak; ez románul
Bologa. Létezik egy Hunyadfalva Jászberény mellett. A bánsági Ság község
közelében levő Hunedoara Timinana — postai irányítószáma 2937 — első adatolása
1925; nem tudom honnét ered. A Hunyad helynév a hunyni igéből ered s jelentése
ilyenformán pihenőhely, búvóhely, menedékhely, mentsvár lehetett. Rokona az
Enyed szó. Hunyadi János latin nyelvű aláírásaiban a Johannes de Hwnyad és nem a
de Hwnyadvar alakot használta.
A címerrel kapcsolatban lehet fontossága annak a
körülménynek, hogy Holló, Hollós családnevek már a XV. században elterjedtek
Magyarországon, 1499-ből ismerünk Mathias és Matheo Hollo nevűeket is; nem
beszélve a sok Hollósiról. A szerbek, akik szintén magukénak vallották Hunyadi
Jánost, amint ez Arany János verséből ismert, Janko Szibinyáninak hívták, de ez
állítólag átfedés egy másik népi hős nevével.
Nem kevésbé meggondolkoztató, hogy a Marsinai név, éppen
Szörény vármegyéből csak 1559-től adatolt; persze, léteteek ők azelőtt is, ám
Zsigmond, ha 1390-95 körül náluk szerelmeskedik, biztosan nem távozik egy
nagylelkű adománylevél nélkül...
A legesleginkább mérlegelendő azonban az: mennyire
fogadták be, ismerték el a különböző népek magukénak a Hunyadiakat? Mátyás
királyról szóló anekdoták, regék, mesék nemcsak a magyarok körében éltek, igen
sok délszláv népcsoportnál, például még a szlovéneknél is gyűjtöttek ilyen
folklóranyagot, valamint a ruténeknél is; viszont a román népköltési
gyűjteményekben anyadi-motívum legalábbis nem feltűnő; (én magam hirtelen csak
olyan román népballadára emlékszem, ami Szilágyi Mihállyal hozható
összefüggésbe). A Hunyadiakról szóló temérdek magyar költemény, regény,
színdarab iránt a román közérdeklődés nem sok figyelmet tanúsított, arról sem
tudok, hogy pl. Erkel operáját, a Hunyadi Lászlót románul előadták volna.
S ha már Erkelnél tartunk, s rajta keresztül Gyulánál, s a
beleolvadt középkori Ajtós községnél, igazán nehezen érthetet Fey László miért
keverte bele Dürer Albert származását a Hunyadi-származás kérdésébe? Hogyhogy "a
nemzeti túlbuzgóság szinte magyarként könyvelte el Dürert"? Hol, mikor, ki?
Különben is, miért kellene azt elhallgatni, hogy Dürer apja Ajtóson született és
családi neve ennek a falunévnek német fordítása; innét vándorolt ki Nürnbergbe.
Fey László sunyi minimalizálással csak annyit ír, hoho "akinek nagyapja
ötvösmester volt a Gyula melletti Ajtós községben". Nem azért, mert
polgármesterünk is megmondta, hogy "az apa számít", hanem, mert Dürernek első
mestere is az apja, aki maga mellé veszi inasnak, majd rájövén, hogy nem ez való
neki, Wolgemut festőhöz szerzi be tanulni, majd négyéves tanulmányútra küldi,
utána feleséget is szerez neki, kinősíti... Az apa jelentőségére vall az is,
hogy az első "igazi nagy" portrét saját apjáról festi, amellyel "alapvetően újat
hozott a német arcképfestésbe azáltal, hogy képes volt megragadni az állandóan
változó eleven arc egyediségét" (Strieder).
S hogy ez miért tartozik a tárgyhoz? Mert Fey László azzal
a módszerrel igyekszik igazságot tenni, hogy a tárgyilagosság kedéért
bevezetőként a saját fejünkre is köpik egyet. A történelem azonban beigazolta,
hogy ez: nem hatékony módszer. S ha valaki tisztázni akar valamit, akár Hunyadi,
akár Dürer származását, legjobb, ha visszafolyamodik az eredeti forrásokhoz.
Szóvalzeklésül el kellene olvasnia neki a Hunyadi-család levelezését, és Dürer
családi feljegyzéseit. Elvégre ő felsőfokú tudományos képzettségű személy, aki
elvárta tanítványaitól, hogy a vegytant pedig tessék megtanulni! Nos, ez a
helyzet a történelemmel, művészettörténettel is, és egyáltalán mindennel!
Szőcs István
1996. január 24. (VIII. évfolyam, 19. szám) (3. old
.
)
