(Brandeisi) Giskra János

(Jan Jiskra) cseh-morva származású zsoldosvezér,

a XV. század egyik legjelentősebb magyarországi hadvezére.

 

 

Erzsébet királyné szolgálatában

Ifjú korában távoli országokban, többek közt Itáliában is katonáskodott. Magyarországra Zsigmond uralkodása alatt került, ahol a királynak és utódjának, Albert királynak szolgált. Albert özvegye Erzsébet 1440. májusában fiának V. Lászlónak Székesfehérvárott történt megkoronázása után Győrbe ment és ide hívatta cseh zsoldosaival Giskrát is. Innen a koronával Giskra kíséretében vonult Pozsonyba. Ettől fogva Giskra, akit az özvegy királyné a bányavárosok és Kassa főkapitányává tett és Zólyom várával ajándékozott meg, szilárd következetességgel a rendek választotta Ulászló lengyel királlyal szemben Erzsébet és a kis V. László híve maradt. A huszitákra jellemző harcmodorával rövid idő után elfoglalta Lőcsét, Bártfát, Körmöcbányát, Selmecet, Eperjest és Késmárkot. A kis László király nevére arany- és ezüstpénzeket veretett, hadmozdulataival megszakította Ulászló összeköttetését Lengyelországgal. Emberei az egész felvidéken kis méretű várakat építettek, melyek a vidéket ellenőrizték és az ellenséges támadásokkal szemben védelmül szolgáltak. A parasztokra adót és sarcot vetettek ki. A várak alatt békés cseh és morva iparosok is letelepedtek. Giskra Erzsébet életében sikerrel védelmezte Felső-Magyarországot Ulászlónak és vezéreinek, különösen Perényi Jánosnak és Miklósnak támadásaival szemben.

 

A Felvidék ura

Amikor a már-már békére hajló Erzsébet 1442-ben elhalálozott, Giskra kijelentette, hogy örökös királyának adott szavát nem szegi meg és a hatalmában levő városokkal egyezséget kötött, hogy ezentúl is V. László pártján maradnak. Az 1444. áprilisában tartott országgyűlésre, a belső béke helyreállítására a Lászlót pártoló urak és városok képviselőivel együtt őt is meghívták és ott heves viselkedésével az ellenséges rendekkel szemben életét is veszélyeztetve állt ki László mellett. A bajt megelőzve Ulászló nagylelkűen álruhában Győrbe szöktette. Ebben az évben Bécsben is járt és a III. Frigyes császár udvarában élő V. Lászlónál tisztelgett. 1445 májusában Giskrát, aki az ország kereskedelmének a kassai lengyel-magyar fegyverszünet létrehozásával nagy szolgálatot tett, a Felvidék egyik főkapitányává nevezték ki. Amikor az 1446. elején hozott törvények ezt a tisztséget eltörölték, Giskra továbbra is megtartotta a főkapitányi címet és hatalmat. Cseh zsoldosai pedig, neki sem engedelmeskedve, a Szepességben és Sáros megyében testvérek (bratri) név alatt garázdálkodtak és a papokat huszita szertartásaikra kényszerítették. Az 1449. évi pünkösdi országgyűlés elhatározta, hogy a cseheket meg kell támadni. Sikertelen apróbb csatározások után a makacs Giskra ellen maga Hunyadi János vonult harcba. A harc eredményeként 1450 márciusában Mezőkövesden Hunyadi és Giskra jelenlétében tartott béketárgyaláson megállapították a béke föltételeit. Kassa, Lőcse, Eperjes, Bártfa, Körmöc, Selmec és Zólyom Giskra birtokában maradt, több cseh csapat pedig kisebb-nagyobb pénzösszeg fejében elhagyta az országot. Hogy a békét még jobban megszilárdítsa, Hunyadi özvegy húgát Giskrának ígérte feleségül. A békekötés ellenére azonban a zsoldosvezér később mégsem ismerte el a kormányzó hatalmát, magát László főkapitányának nevezte, pénzt veretett és kiváltságokat osztogatott. Újabb huszita csapatokat hívott az országba, Losonc mellett megerősített egy kolostort, onnan zsarolta a vidéket. A rablófészkeket szorongató Hunyadi Jánost is legyőzte és a hasztalanul ostromolt Eger kivételével egész Felső-Magyarországot hatalma alá hajtotta. Hunyadi újabb támadására azonban Giskra is békét kötni kényszerült és a kormánynak és a törvényeknek engedelmességet fogadott. Az 1452. évi pozsonyi országgyűlésen azonban meg sem jelent ezért újra elítélték. Kassát, Lőcsét, Bártfát az iránta való hüség alól feloldották és Cillei Ulrikot bizták meg a városok védelmével. Giskra nemsokára egy időre el is hagyta az országot.

 

A Hunyadiak ellen, majd Mátyás szolgálatában

1455 körül Cilley Ulrik, hogy pártját megerősítse ismét behívta zsoldos csapataival. A cseh vezér V. László király szolgálatába lépve kevés sikerrel harcolt a felvidéken magukat befészkelt cseh rablók ellen. 1457-ben Giskra is közreműködött Hunyadi László elfogatásában és a kivégzést követő zavargások elcsendesítésében. Amikor Mátyás király trónra jutott, eleinte Podiebrad György cseh kormányzó közbenjárására meghódolt neki, de csakhamar szabadon parancsolt a hatalmában levő várakban, zsoldosai újból elkezdték potyázásukat. Kázmér lengyel királyt bíztatta a magyar trón elfoglalására, sőt személyesen is közbenjárt érdekében a német lovagrend főembereinél. Bár Rozgonyi Sebestyén és Hédervári László Giskra vezéreit megverték, várait elfoglalták és őt békére kényszerítették (1458), a Mátyás és Frigyes császár közt folyó háború újra felélesztette harci kedvét. 1461-ben Frigyes Grazban megnyerte őt ajándékaival és ígéreteivel, hogy magyar királynak ismerje el a császárt, zsoldjába lépett és a Mátyás szövetségese, Albert osztrák herceg ellen indított sereg vezetését vette át. 1462-ben a Mátyás által felszólított városokkal szövetkezett. Szapolyai Imre és István sorozatos győzelmeit és Frigyes császár engedékenységre hajlását látva eddigi tetteit magyarázni igyekezve, írásban jelentette a királynak, hogy hűségére tér. Mátyás Giskrát kegyeibe fogadta, a még kezén lévő várakat 25000 aranyért megváltotta és még Lippa és Solymos várakkal is megajándékozta. Giskra, aki Guthi Ország Jánosnak, a nádor öccsének lányát vette el és halála napjáig, melyet nem tudunk, hűségesen követte Mátyást hadjárataiban. Utoljára az 1476. évi István oláh vajda elleni háborúban, melyben a serege fővezére volt történik róla említés. Fényűző, pompakedvelő ember volt., aki szerette zsoldosait. Családja Magyarországon a 17. századig tartotta fenn magát.

Forrás: Pallas Nagy Lexikona

 

Történelmi hátteréről még annyit el kell mondanunk, hogy elfogatásakor, 1461-62 telén, Vlad Ţepeş kemény harcokat vívott a törökkel, szorongatottságát fokozta az, hogy 1462-ben a fivére, Radu cel Frumos (a Szép Radu) a bojárokkal és török segédlettel ellene támadt. A vajda kisebbségben maradva Erdély felé menekült. Mátyás ekkor (1462. novemberében) már Brassóban tartózkodott. Drakulát Jan Giskra fogta el s vitte a királyhoz a szász városba, ahonnan azután decemberben a királlyal együtt Budára mentek.

 

 

 

Husitství na Slovensku

Na Slovensko se husitství šířilo pomocí studentů z UK a spanilých jízd (1428 - 33). Husitské posádky se nacházely v Trenčíně a v Topolčanech. Po bitvě u Lipan sem utíkají husitští bojovníci z polních vojsk, kteří zde vstupovali do žoldnéřských vojsk. Zbytky husitských vojsk hájily dcery Zikmunda. V čele husitských bojovníků na Slovensku stál Jan Jiskra z Brandýsa, který hájil zájmy Habsburků z Uher; byl to zástupce zájmů Ladislava Pohrobka.

Jan Jiskra z Brandýsa ovládal Slovensko, byl jedním ze správců Uher do dospělosti krále. Po smrti Ladislava Pohrobka si Uherská šlechta zvolila za krále Matyáše Korvína a Jiskra byl v jeho službách.

Radikální husité vytvořili na Slovensku bratřické hnutí. Roku 1467 byl však jejich poslední tábor Matyášem Korvínem poražen (u Velkých Kostoľan). Bylo popraveno asi 150 husitů, ostatní se stali součástí Matyášova elitního vojska „černý pluk“.

Miesto narodenia je pravdepodobne Brandýs nad Orlicou.

V 13. storočí sa rod pánov z Brandýsa rozdelil na dve vetvy, českú a moravskú. V r. 1274 získali bratia Jindřich a Vintíř od Olomouckého biskupstva zem, neďaleko Přerova, na Severnej Morave, spojenú s vazalstvom. V 14. storočí rozsiahly majetok prilákal Vintířových synov Milotu a Beneša z Brandýsa vstúpiť do služieb mocných pánov z Kravař.

Alšík z Brandýsa, Milotov syn, bol členom rodiny v r. 1372. Nie je známe či Alšík mal deti, ale vieme, že bol ženatý, lebo spolu so svojou manželkou Agnežkou v r. 1391 obdaroval kláštor vo Fulneku nejakým darom. Predpokladá sa, že Alšík je otcom Jána Jiskru, ktorého narodenie sa datuje do roku 1400.

[úprava]

Život

V mladosti sa naučil vojenské umenie v Taliansku (niektoré pramene uvádzajú, že sa zúčastnil námorných bitiek na strane Benátčanov) a osvojil si aj husitskú bojovú taktiku. Po bitke pri Lipanoch (30. mája 1434) bojoval pri Belehrade na čele žoldnierov naverbovaných z bývalých husitských bojovníkov (prevažne táboritov) v službách cisára Žigmunda proti Turkom.

Po smrti Žigmunda Luxemburského v roku 1437 nastúpil na trón Albrecht Habsburský, ktorý však už v októbri roku 1439 zomrel. Jeho manželka Alžbeta bola tehotná a vo februári 1440 sa jej narodil syn Ladislav, zvaný Pohrobok. V Uhorsku nastala zaujímavá situácia, pretože v máji 1440 nechala Alžbeta korunovať za uhorského kráľa malého Ladislava a v júli 1440 bol s podporou šľachty korunovaný za uhorského kráľa poľský kráľ Vladislav III., ktorý v Uhorsku vládol ako Vladislav I.. Alžbeta s malým Ladislavom ušla z Uhorska a na ochranu záujmov neplnoletého kráľa najala českého katolíckeho šľachtica Jána Jiskru z Brandýsa. Ako sa čoskoro ukázalo, nemohla si vybrať lepšie.

[úprava]

Jiskra a Slovensko

V roku 1440 ho kráľovná Alžbeta poverila obranou nástupníckych práv syna Ladislava Pohrobka proti novozvolenému uhorskému kráľovi Vladislavovi Jagellovskému. Jan Jiskra s asi päťtisícovým žoldnierskym vojskom, skladajúcim sa prevažne z bývalých husitských bojovníkov, za krátky čas obsadil stredoslovenské banské mestá, Spiš a časť východného Slovenska, a tak znemožňoval kráľovi Vladislavovi spojenie s Poľskom. Medzi jeho strategické ťahy patrilo ovládnutie Kremnice a tým aj kremnickej mincovne, kde v mene Ladislava Pohrobka dal raziť kvalitné dukáty, čo jeho vláde zabezpečovalo stabilitu.

Vladislav, ktorý všetky svoje sily vrhal do boja proti Turkom, žil s Jiskrom v ustavične predlžovanom prímerí. Po smrti kráľovnej Alžbety sa stal hlavným kapitánom (veliteľom) vojska kráľa Ladislava Pohrobka (1442). Po porážke v bitke pri Varne (1444), od ktorej sa kráľ Vladislav stal nezvestným (alebo padol), bol Jan Jiskra jedným zo siedmych kapitánov spravujúcich Uhorsko. Jeho územie sa rozprestieralo na dnešnom Slovensku, s hlavným sídlom na zvolenskom hrade a v Košiciach.

Po zvolení Jána Huňadyho za miestodržiteľa Uhorska (1446) bol s ním Jiskra v ustavičnom vojnovom stave, iba občas prerušovanom vzájomne dohodnutými prímeriami. V roku 1449, dve míle severne od Košíc porazil maďarské vojsko. Preto bol v januári 1450 zvolaný do Budína snem, na ktorom uzatvorili mier a Ján Jiskra sa zaviazal svojim podpisom (31. marec 1450) tieto podmienky dodržiavať. No mier nemal dlhé trvanie. Už v nasledujúcom roku dosiahol najväčšie víťazstvo nad Huňadym v bitke pri Lučenci (7. september 1451), po ktorej uzavreli mier.

Keď Ladislav Pohrobok nastúpil po dosiahnutí plnoletosti na trón, uhorský snem (aj pod vplyvom Henricha Celského) pozbavil Jána Jiskru dovtedajšieho postavenia.

V obhajobe kráľovských nástupníckych práv po jeho boku bojoval Peter Aksamit, ktorý bol viac naklonený pôvodným husitským myšlienkam. Ten ešte v roku 1448 vytvoril na Slovensku vojenský spolok "Bratríci". Od čias vzniku spolku pomáhal Jiskrovi, ale bratríci tvorili akúsi samostatnú spoločnosť.

Ján Jiskra odišiel z Uhorska a jeho vojská sa pridali k bratríkom. V roku 1454 ho povolali naspäť, aby paralyzoval bratrícke hnutie; sčasti sa mu to aj podarilo.

Po nastúpení Mateja I. Korvína (1458) odišiel do Poľska, aby tam pomohol uzavrieť mier medzi poľským kráľom a Rádom nemeckých rytierov a ponúkol pomoc na získanie uhorského trónu Kazimírovi IV. Jagellovskému, ktorý ju však neprijal. V roku 1460 sa usiloval o zmierenie s Matejom Korvínom, lebo Korvín chcel vojensky zlikvidovať jeho dŕžavu. V apríli 1462, po dohode Mateja Korvína s cisárom Fridrichom III. prijal Matej Jiskru do svojich služieb, povýšil ho na baróna, daroval mu hrad Solymos s majetkami v Aradskej a hrad Lippa v Temešvárskej stolici. Jan Jiskra sa potom zúčastnil na bojoch proti Turkom a ich spojencom (valašský vojvoda Štefan Veľký); v januári 1467 rokoval z poverenia Mateja so sultánom Mehmedom II. o mieri v Istanbule.

Ján Jiskra strávil s prestávkami na Slovensku 22 rokov. Ako úspešný vojvodca mal porozumenie aj pre potreby svojich vojakov.

Nebol husitom, ako sa to o ňom niekedy mylne tvrdí, ale katolík, a bol vždy v priateľskom pomere s protihusitskými kruhmi českej šľachty, na čele ktorých bol Oldřich z Rožmberka. Aeneas Silvius Piccolomini (neskorší pápež Pius II.) ho zaradil do svojich životopisov slávnych mužov tých čias (De viris illustribus).

Smrť

Dátum, miesto a príčina jeho smrti sú zatiaľ neznáme.Posledný krát sa ako živý spomína v majetkovej listine zo dňa 22. októbra 1468.V kráľovskej listine zo dňa 6. februára 1471, sa Jiskra spomína už ako zosnulý. Niekedy v dobe medzi uvedenými dátummi zomrel.

 

 

A lap tetejére

 

 

                                 Írj!

 

 

 

konyv@hangyamate.hu

 

 

 

 

 

WebDesign: www.opmi.hu