|
|
|
|
|
|
|
- A történelmi Nógrád vármegye - Nógrád vármegye története a honfoglalástól a mohácsi vészig - A történelmi Nógrád vármegye (térkép) - Magyarország vármegyéi 1910-ben (térkép)
|
|
|
A történelmi Nógrád vármegye
Szlovákul: Novohrad; németül: Neograd vagy Neuburg; latinul: Comitatus Nogradiensis vagy Comitatus Neogradiensis) közigazgatási egység volt az 1918 előtti Magyar Királyság északi részén. A történelmi Felvidék területéhez tartozott. Területe jelenleg Magyarország és Szlovákia között van felosztva. A vármegye területe nagyrészt hegység, az Ipoly és a Duna mentén találhatóak szűk völgyek. Hegységei a Kárpátok északi csoportjainak előhegységei. Fontos folyói a Duna, az Ipoly és a Zagyva. Északról Zólyom vármegye, keletről Gömör-Kishont és Heves vármegyék, délről Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, nyugatról pedig Hont vármegye határolta. A vármegyét Szent István hozta létre, és egészen 1918-ig állt fenn. Ettől kezdve északi része Csehszlovákia területéhez tartozik, a Magyarországnál maradt déli részéből pedig a szintén csonk, vele szomszédos Hont vármegyével közösen létrehozták Nógrád-Hont vármegyét. Az I. bécsi döntés értelmében a volt Nógrád vármegye elszakított része rövid időre visszakerült Magyarországhoz, ám ez a II. világháború után érvénytelen lett, és Nógrád-Hont vármegye területe újra csökkent. 1950-ben Nógrád-Hont vármegye nyugati, Hont részét Pest megye területéhez csatolták, maradék része pedig Nógrád megye lett. Az egykori vármegye északi, szlovákiai része 1996-tól a Besztercebányai régióhoz tartozik.
A vármegye 1910-ben hét járásra volt felosztva:
Forrás: Wikipédia, A Pallas Nagy Lexikona
|
|
|
Nógrád vármegye története a honfoglalástól a mohácsi vészig
a husziták Nógrádban
''... tény, hogy a magyarok ismeretes hét ősnemzetsége már jókor gyökeret vert Nógrád vármegye területén, mint azt a helynevek mutatják (Kürtös, B.-Gyarmat, Diós-Jenő, Salgó-Tarján, Megyer, Karancs, Kazár s Kozárd). Jellemző a nagybirtok korai fellépte. A nagybirtokosok sorában ott találjuk az Ipolytól északra és délre egész a Cserhátig a hatalmas Kathyz (Karchich)-nemzetséget, a Balassa, Libercsey-, Salgói- és Szécsényi-családok ősét, a Karancs táján a Zách-nemzetséget, míg a Fülek táját a Simon-nemzetségbeli Fulkus, kisebb birtoktesteket a következő nemzetségek kezén látjuk: Csór, Ratold, Hunt-Pázmán, Becse-Gregor, Balog-Semjén (türingiai Altmann utódai), Szemere. A királyok fejlesztik a várrendszert. 1279. Ozdin környékén osztozik az Ethre-család, Szandavár és Sámsonvár (Fehérkő) már III. Béla idejében, Somoskő pedig Kun László alatt szerepel. A vármegye területén irányadó központ azonban ekkor és azontúl is Nógrád vára maradt. Hozzá fűződik és tőle kölcsönzi nevét egyfelől a Nógrádi várispánság, másfelől Nógrád vármegye, mely utóbbinak területe lényegileg akkor sem különbözött a maitól. A várispánsághoz (Castrum Newgrad), melynek neve a forrásokban 1216-ban fordul elő legelőször és melynek XIII. századbeli egyetlen ismeretes »seregvezér«-ét (princeps exercitus) Ludan-nak hivták, a következő várföldek tartoznak: Halászinak fele, Karancs-Berény, Szerdahely, Zellő, Rendve, Kemunch (Kemence), Szécsény. A várispánságnál, mely alig élte túl az Árpád-kort, hasonlíthatatlanul nagyobb szerep jutott a vármegyének, mely egyházkormányzati szempontból két részre oszlott, de politikailag osztatlan volt és gyűléseit a nádor elnöklete alatt Balassa-Gyarmaton tartotta, hol 1244 ápr. 22. IV. Béla király is megjelent. A főispánok közül az Árpád-korból ismeretesek: Saulus, Ders, Bolosoy, Tamás (1272), Fülöp váci püspök, II. László kancellárja (1273), Mikó Detre fia (1292), Domonkos István fia, Nógrád és Sümeg főispánja (1299). Ezek segítettek a tatárjárás sebeit begyógyítani, mely különben is a várrendszer folytán csak a vámegyének nyíltabb, déli részét érte. Mind a mellett így is nagy volt a kár. Elpusztult Balassa-Gyarmat, Gesztve, Lucin; számos helyen a nép vissza sem tért régi telepeire. De legtöbb bajt Füleknek ura, Fulkó okozott, aki a tatárjárást követő fejetlenséget rablásra és hamis pénzverésre használta (monetae Falconis), míglen 1246-ban a székesfehévári országgyűlésen perdöntő bajvívásra ítélték, amely elől megszökött. Az Árpádok kihaltával beállott zavarokban Hollókő ura, Myskus, Csák Máté pártjára állott, miért is Róbert király 1313-ban a várat Szécsényi Farkas Tamásnak, a rozgonyi hősnek adta. Zách Felicián tragédiája nagy birtokváltozást idézett elő, a Karancs környékén legtöbb földnek új ura az Ákos-nemzetség Cselen-ága (a Bebekek ősei) lett.
|
|
|
Templomok épültek (köztük 1350-ben a gácsfalusi), részben művészi felszereléssel (freskók, oltárképek). Már Zsigmond idejében csirái mutatkoztak a huszitizmusnak. Hívei Pardus de Horka fővezérük alatt főképp az Ipoly völgyében nyomultak előre, de a Tugár és a Losonc vizek mentében is felhatoltak Poltárig és Uhorszkáig, Ozdinig és Gácsig, mely utóbbi kettő Giskrának fészke volt, aki innen minduntalan kicsapott és Losonc közelében még Hunyadi Jánoson is győzelmet aratott. Felbátorodva e sikereken, a husziták maradandóan berendezkedtek, az Ipoly mentén őrhelyeik (Hradek, Hradistye; Strázsapart, Strázsahegy) egymást érték. Állandó fészkeik: Alsó-Esztergály, Cseh-Brézó, Dobrocs, Hollókő, Kis-Zellő, Prága, Szelc, Losonc, Korna, Karancsság. Ahol jártak, nemcsak politikai, de vallási hatást is kifejtettek és útját egyengették Luther vallási tanainak, melyre itt rekedt híveik át is tértek. Az utóbbi hatás maradandóbb is volt a politikai szerepnél. A huszita zászlót lassan-lassan elhagyta a szerencse. Szarvas-Gede alatt Giskrát leverte Loránthy György, 1460. Szandánál verték meg a cseheket és mikor Mátyás Balogot, Ozdint, sőt Zagyva várát is rohammal bevette, a huszita mozgalom el volt fojtva. A cseh háború alkalmával tünt ki a Madách-család, mely a királytól Borsos-Birinkét nyerte. Mátyás a huszitákon kívül még a nógrádi oligárkákat is megtörte, kik óriási birtokaikon semmibe sem vették a királyt, sőt fegyverrel is ellene szegültek. Ilyenek voltak a Perényiek (a füleki uradalomban), a Losonczyak (Divén, Losonc és Galsa között), a Szécsényiek (a honti határtól a hevesi és gömöri határig), lévei Csehek (Salgó körül) és Gúthi Országhok (Szécsénytől Abellehotáig). Ezeket megfékezvén, a nógrádi várrendszert vette gondjai alá, mely a bányavárosok védelmére szolgált és 22 várból alakult (Baglyas, Buják, Csővár, Divén, Ecseg, Fejérkő máskép Sámsonháza, Fülek, Gács, Galsa, Hollókő, Jenő, Kékkő, N., Ozdin, Salgó, Somoskő, Szanda, Szécsény, Szentkirály, a Losonc melletti királydombon, Sztrahora Esztergály mellett, Vác és Zagyva). E hatalmas várrendszeren belül a Hunyadiak korában a következő 13 várost találjuk: Dejtár, Fülek, Gyarmat, Inaszó, Jenő, Losonc, Oroszi, Patak, Szanda, Szécsény, Vác, Verebély, Verőce. Szécsényben tartotta a vármegye néhanapján gyűléseit, kivált mikor Gyarmat a tatárjárásban elpusztult. Ám a vármegye állandóan a nagybirtokon eligárkák nyomása alatt állott, ’s kiknek sora éppen Mátyás idejében szaporodott meg egy hatalmas úrral: Szabolyai Istvánnal ez Mátyás utódai alatt annyi földet gyűjt, hogy 1494-ben az ország összes portáinak majdnem felé bírta. Ily körülmények között következett be a mohácsi vész, mely súlyos veszteségekkel járt és a vármegye politikai és közigazgatási megoszlását, a török világot vezette be. Mohács után 40 helység volt puszta lakatlan, de a vármegye erélyesen lépett fel a török ellen. Eltiltotta azt a bányavárosok felé való terjeszkedéstől, a pestieket és hontiakat pedig csaknem teljes 100 évig fedezte.''
Forrás: A Pallas Nagy Lexikona
|
|
|
A történelmi Nógrád vármegye térképe
Forrás: A Pallas Nagy Lexikona
|
|
|
Magyarország vármegyéi 1910-ben
Forrás: Wikipédia
|
|
|
|
|
