| A könyv | Történelem | Irodalom | Néprajz | Földrajz | Elegy-belegy |
 |
|||
|
I. A medvesi kisvasút - képzeletbeli utazás (másodközlés)
|
|||
|
Képzeletbeli utazás Másodközlés. Az eredeti írás a HTM (Hegyisport és Turista Magazin) 2007/05. számában jelent meg.
A keskeny nyomtávú vasutak megszüntetése számos olyan gazdasági vasutat érintett, amely talán fenntartásra érdemes lett volna, elsősorban vonalvezetése, panorámája, illetve a környező idegenforgalmi látványosságok megközelítése miatt. Ebbe a kategóriába sorolható az a keskeny nyomtávú iparvasút, mely az egykor termelő medvesi kőbányák bazaltját szállította a somoskőújfalui vasútállomás melletti rakodóra. Mivel az egykori pálya töltései, bevágásai napjainkban is járhatók, tegyünk egy képzeletbeli utazást a medvesi kőszállító vasúton! Még mielőtt elindulnánk, ismerkedjünk meg a kisvasút történetével, mely hasonlóan érdekes, mint az a táj, amelyen keresztülhalad. Salgótarján környékén a bazalt bányászata a somoskői Nyerges-hegyen 1878-ban kezdődött. Ezt követte két évvel később a macskalyuki bánya megnyitása. Eleinte a bányák termékeit egy magánúton kocsikkal juttatták el a somoskőújfalui vasútállomás melletti rakodóra, majd 1912-ben Hoffbauer Jakab vállalkozása keskeny nyomtávú, lóvontatású iparvágányt létesített az eresztvényi bányatelep és Somoskőújfalu között.
1920-ban a trianoni békeszerződés értelmében számos bazaltbánya Csehszlovákia területére került. Bár 1924-ben Somoskőt visszacsatolták hazánkhoz, a macskalyuki bánya továbbra is északi szomszédunknál maradt. Mégis, államközi megegyezés alapján magyar munkások jártak át a szlovák bányákba dolgozni. 1925-ben már folyt a termelés, s még abban az évben a Hoffbauer-féle vállalkozás vágányaiból felépült a macskalyuki kőfejtőbe vezető 8,8 kilométer hoszszú, 16–40 ezrelékes emelkedésű kisvasút. 1930-ban szárnyvonalat vezettek a Magyar-bányához is. A munkások a szlovák területen fekvő macskalyuki bányába fényképes határátkelő igazolvánnyal léphettek be, melyet évente meg kellett újítani. A kitermelt kőanyag egy 1924. évi megállapodás szerint vám- és illetékmentesen juthatott át Magyarországra. Amikor a szerelvények a határra értek, a vámházban dolgozók ellenőrizték a rakományt. A hazánk területén fekvő medvesi bányákból hat-nyolc kilométeres pályán érkezett le a bazalt a somoskőújfalui zúzóüzembe. Az említett összeköttetéseken túl a fővonalnak Közép-bánya és Kis-bánya felé is volt elágazása. Kapcsolódik egy „vadnyugati” kaland is a kőszállító vasúthoz. A hírhedt vonatrablás 1948 nyarán egy szombati napon történt. Délután körülbelül három órakor elindult egy „pénzszállító” szerelvény Somoskőújfaluból a bányákba, hogy a négyszáz dolgozó felvegye kétheti fizetését. A százezer forint körüli összeget három aktatáskába tették, melyeket a vonat végéhez kapcsolt kocsiban tisztviselők őriztek. Amint a szerelvény kiért a településhez közeli alagútból, a vágányon egy kidöntött fát pillantott meg a mozdonyvezető. A vonat megállt, s a lesben álló, géppisztolylyal felszerelt, álarcos banditák megtámadták a mozdonytól körülbelül ötven méterre lévő, pénzt szállító vagont. A támadók a zsákmány megszerzése után a bozótosba vetve magukat elmenekültek. Az Iparügyi Minisztérium ötezer forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek. A tettesek kilétére csak évekkel később derült fény. Az 1950-es években öt gőzmozdony teljesített szolgálatot a vonalakon, melyek Borcsa, Marcsa, Kati, Piri és Zsuzsa névre hallgattak. A gőzösök a somoskőújfalui mozdonyszínben voltak „elszállásolva”, 1960 körül már megjelentek a dízelmozdonyok is a síneken. A kőszállító vasút fenntartása a termelést jelentősen megdrágította, mert nagyszámú munkás állandó alkalmazását tette szükségessé. Ezért rövid távon a kisvasút vonalának lerövidítését, hosszú távon a drótkötélpályán történő szállítást tartották a helyzet megoldásának. Végül a Medvesen 1962-ben befejeződött az országos jelentőségű bazaltbányászat, s 1963. január 1-jén az iparvasút forgalmát is megszüntették. Ezt követően a megyei és a városi vezetés szakemberei – az eresztvényi idegenforgalmi célú fejlesztésekkel összhangban – megvizsgálták a 760 milliméter nyomtávú vasút turisztikai hasznosításának lehetőségét. A felújítási és beruházási munkálatok költségét mintegy 2,8 millió forintra becsülték. Bár 1964. június 1-jén a salgótarjáni városi tanács végrehajtó bizottsága döntött a Somoskőújfalu és Eresztvény közötti öt kilométer hosszú szakasz úttörővasúttá alakításáról, a kiadások fedezete még 1965-ben sem állt rendelkezésre, s a síneket hamarosan felszedték. Most pedig kezdjük el képzeletbeli utazásunkat! Ha jó a szemünk és szerencsénk van, útközben akár rálelhetünk a földön fekvő egykori sínrögzítő csavarok rozsdás maradványaira is. Az ideérkező turistáknak javaslom, hogy még Salgótarján központjában szerezzék be a „Salgóvár, Medves magasa” tájfutó- és turistatérképet (M = 1:15 000), amely jelentősen megkönnyíti a nyomvonal követését. Kiindulópontunk a somoskőújfalui vasútállomás, ahonnan a sárga sáv jelzésű turistautat követjük. A vasútállomástól az országút mentén északi irányba indulunk, majd ötven méter után jobbra fordulunk a Baross utcába. Az utca végére érvén pompás kilátás nyílik a Salgó kettős csúcsa felé. Balra fordulunk, és hamarosan elérjük a régi rakodótól indult iparvágány nyomvonalát. Utunk következő, akáccal szegélyezett szakaszáról egyszerre látható a Karancs hegység és a Salgó várrommal koronázott kúpja.
Másfél kilométernyi gyaloglás után elérjük az egykori vasút körülbelül 150 méter hoszszú, hat méter magas homokkőbe fúrt alagútját, ahol elválunk a sárga jelzéstől, és áthaladunk a „dunelen”. A műtárgy biztonságos, azonban a hossza és a benne lévő nyomvályúk miatt célszerű zseblámpát is magunkkal vinni. Az alagút oldalfalai és nyílásai bazalttal burkoltak. Belső részében több helyen beállókat létesítettek arra az esetre, ha egy járókelő bennreked, miközben odaér a vonat. Az alagútból kiérve eszünkbe juthat a már leírt vadnyugati történet. A széles ösvényen haladva balról sötét fenyves erdő kíséri utunkat, ám később vegyes szálerdőben folytatjuk barangolásunkat. Ezt követően kanyarról kanyarra változik a kép. Eleinte a salgói, majd a somoskői vár látványa tárul elénk. Az Ökör-kőt megkerülve hamarosan Eresztvénybe érünk, ahonnan akár – képzeletbeli vonatunkból kiszállva – a salgói várat is meghódíthatjuk. Eresztvényben találkozunk a piros és az északi zöld jelzésekkel, s a felújított játszóteret mellőzve, a jelzéseket követve a Petőfi-sétányon haladunk Somoskő felé. Előttünk Somoskő vára jelzi az útirányt, de a Sátoros és a Karancs tömege is feltűnik a láthatáron. Legszebb panorámánk talán a Balassi-pihenőnél nyílik: a somoskői vár legjellegzetesebb arcát ugyanis innen mutatja.
A kisvasút is a pihenő közelében ágazott ketté. A közép-bányai szárnyvonal nyoma egy kis ösvényen érhető el, mely a Strázsa-hegyet megkerülve, felhagyott kőfejtők mellett haladva éri el az egykori bánya tavát. Onnan akár a medvesi kőbányákat bemutató tanösvényen is folytathatjuk kirándulásunkat. Ha a pihenőtől továbbhaladunk a jó karban lévő gyalogúton, másodperceken belül a Somoskőbe levezető ösvényhez érünk. Mi azonban a piros kör jelzést követve a Somoskői-patakot keresztezve, a Losonczy Anna-pihenő mellett elhaladva elérkezünk a macskalyuki vonal elágazásához, melynek legérdekesebb látnivalói Szlovákiában találhatók. A somoskői vár alól induló kiépített tanösvény – a régi vasút nyomvonalán haladva – végigkalauzolja a látogatót az egykori vámház maradványaitól egészen a kőfejtőig. (Lásd 'A macskalyuk bánya' menüágat.) A Magyar-bánya felé vezető vonalat követve a bánya meddőhányóján kialakított kőparkot érdemes megtekinteni, ahol a legjellegzetesebb Nógrád megyében fellelhető kőzeteket állították ki a nagyközönség számára. Látványokban gazdag sétánkat befejezve sokunkban megfogalmazódhat az az érzés, mennyire hangulatos lett volna utunkat vagonok zakatolása, kerekek csikorgása kíséretében megtenni. Napjainkban felmerült a kisvasút újjáépítésének gondolata, s talán reménykedhetünk, hogy egyszer a medvesi vonal is része lesz az országos hálózatnak. Szöveg és kép: Szepessy Gábor (A másodközlés a Szerkesztőség hozzájárulásával.)
Erre a hídra már csak kevesen emlékezhetnek. 1911-12-ben építették. Ezen a vasbeton völgyhídon vezették át azt a kisvasutat, amelyik 1929-ig működött somlyó-bányatelepi Teréz-tárók szenét a zagyvai rakodóra szállította. A viadukt völgye az évek során meddővel töltődött fel, s a híd a harmincas években teljesen a föld alá került. Forrás:Vendégváró - Látnivalók Salgótarjánban, 2001., 20. oldal
|
|||
|
|||
|
|
|||
