|
|
||
|
|||
|
|||
|
|||
|
|||
|
|||
|
|
|
1837-ben jelent meg báró Jósika Miklós A csehek Magyarországban - Korrajz első Mátyás király idejéből című történelmi beszélye két kötetben. A regényfolyam a Felvidéken garázdálkodó cseh rabló zsoldoskatonák viselt dolgait mutatja be fényes ábrázoló erővel, történelmi hitelességgel. Az olvasó pontos képet alkothat arról a korról, amikor a Felvidéken a véres zűrzavar volt az úr, és aminek csak a kamasz király határozott fellépése vetett véget. A frissen megválasztott Mátyás első hadjárata a cseh "zsebrákok" ellen volt az első megkerülhetetlen lépés azon úton, ami a Magyar Királyság megszilárdulásához és középkori történetének utolsó nagy nemzeti felemelkedéséhez vezetett. A kalandos életű termékeny regényírót "éles szemű" kritikusai kissé lenézve Walter Scott epigonnak tartották-tartják. Valóban, A csehek Magyarországban olvasása közben az embernek nem egyszer az Ivanhoe néhány fordulata ötlik emlékezetébe, de aztán az is, hogy Jósika báró esetében a Scotthoz való hasonlítás sokkal inkább elismerő dicséret, semmint kritikai korholás. Amikor 1865-ben, hetvenegy éves korában külföldön meghalt, idehaza nemzeti gyászként vették tudomásul elmenetelét. Jókai mondott fölötte gyászbeszédet, rámutatva, hogy Jósika volt a kezdet. Tőle lépett tovább az egész magyar regényirodalom. |
|
Jósika Miklós (branyicskai báró), magyar regényíró, cs. kir. kamarás, a Kisfaludy-társaság első elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, az 1848-49. honvédelmi bizottmány tagja; b. J. Miklós és Lázár Eleonora fia, szül. 1796. ápr. 28. Tordán; anyját gyenge gyermekkorában (1799.) elvesztette s apai nagyanyjának (Bornemisza Anna) házában s felügyelete alatt növekedett, 1804-től a kolozsvári convictusban, különféle, többször változó nevelők vezetése alatt, kik közt legnagyobb hatással volt reá Lenoir Dubignon d'Armand franczia emigráns ezredes, míg a kolozsvári convictusba nem vitetett, hol a jogot elvégezvén a classikusokkal is megismerkedett; a magyar irodalmat már atyjánál, ki a tudomány nagy nevelője volt és szép könyvtárt gyűjtött, alkalma volt megismerni. 1811-ben, saját óhajtása szerint, katona lett a szavójai dragonyos ezredben és Szászországban, 1812-ben Galicziában, 1813-1814. Olaszországban élt; ez utóbi helyen részt vett a francziák elleni hadjáratban és a Mincio melletti ütközetben kitüntetvén magát, 1814. febr. 8 a csatatéren neveztetet ki főhadnagygyá s márcz. 18. kapitánynyá a Coloredo gyalogezrednél. Néhány hétre Erdélybe utazott; honnét visszatértekor párbaja volt, melynek maradványa mindig meglátszott arczán. 1815-ben részt vett a francziaországi hadjáratban és e közben megismerkedett a párisi élettel, irodalommal és művészettel. 1816-tól 1818-ig Bécsben állomásozott; 1817-ben eljegyezte Kállay Leo leányát, Erzsébetet, kit 1818-ban kilépvén a katonaságtól, nőül vett. Azután részint Szabolcsvármegyében Napkoron, apja birtokán, részint Erdélyben visszavonulva irodalmi tanulmányainak és költői álmodozásainak élt; azonban szerencsétlen házasságát, miután áttért az ev. ref. hitre és Szurdokra költözött, 1834. nyarán tényleg felbontotta. Erdély közéletében1834-ben kezdett szerepelni, midőn az ottani országgyűlésen félénken és tartózkodva bár, de határozott szabadelvű irányban lépett föl a megtámadott közvélemény védelmére. Természeti félénkségével és túlszerénységével maga sem érezvén magát közéleti szereplésre hivatottnak, egészen az irodalomnak kezdett élni s azontúl Pestre tette át lakását és csak a nyarat szokta regényes fekvésű hunyadmegyei jószágán, Szurdokon tölteni, a szép természet kebelén. Keresve képeket és lelkesülést regényei számára. Bajza s Vörösmarty buzdítása birta reá, hogy erdélyi mágnás rokonai s barátai ellenzése daczára fellépjen Abafi cz. regényével, melyről, kétségkívül egyik legjobb művéről, a Figyelmezőnek birálója Szontagh Gusztáv, elragadtatva az új tünemény szépségei által, jónak látta birálatát e szavakkal kezdeni: «Uraim, le a kalapokkal!» Erre csakhamar a m. tudom. akadémia 1836. szept. 10. az igazató tanács tagjává, (1843. okt. 7. tiszteletivé), a Kisfaludy-társaság létrejöttekor (1836. nov. 12.) tagjává, 1840. febr. 1. igazgatójává s 1841. október 12. első elnökéve (1845. jan. 28. másodizben) választotta. Pesten tartózkodása alatt 1836-ban megismerkedett báró Podmaniczky Juliával, kivel tiz évig járt jegyben és kit csak 1847. augusztusban, miután válópere véget ért, vehetett nőül. Mint Közép-Szolnok követe 1848-ban részt vett az erdélyi országgyűlésen és a július 2-án megnyilt első képviseleti országgyűlésre mint a főrendi ház tagja Pesten jelent meg; később a honvédelmi bizottmány egyik tagjává szemeltetett ki s a kormányt e minőségben Debreczenbe, Szegedre s Aradra is követte. Kossuth kormányzósága idején a kegyelmezési legfőbb törvényszék tagjává neveztetett ki. A világosi gyásznapok után nejével együtt Lippára bujdokolt. Itt váltak el egymástól. J. rábeszélte nejét, hogy a menekülés megkönnyebbítése végett külön-külön menjenek külföldre. Találkozó helyül Lipcsét tűzték ki. Álutakon bolyongva jutottak el oda. J. előbb érkezett meg mint felesége s álruhában, mint angol molnár, idegen név alatt bujdosott a városban, a hol a gyanakvó osztrák hatóságok folytonosan zaklatták. Néhány napi tartózkodás után kiutasították a városból, a nélkül, hogy nejével találkozott volna. Nem akart a hatósággal ellenkezni, összeszedte csekély pogygyászát és gyalog indult meg Lipcséből, maga sem tudta hova. A város határában találkozott nejével, a ki sok veszély leküzdése után éppen akkor ért a város falai alá. Egy ideig Thüringiában húzódtak meg Bülow bárónőnél és itt határozták el, hogy Brüsselbe mennek. 1850. jan. 5-én őt is megidézte a rendkivüli hadi törvényszék és mint felségsértőre s lázadóra kimondta a halálos ítéletet; Pesten 1851-ben az újépület mögötti téren ezt rajta s 35 társán in effigie végre is hajtották. A sok szenvedéstől megtört Jósikát búskomorság fogta el. Érzéketlen lett minden iránt. Hazája jövője felől sötét sejtések gyötörték és elrabolták minden nyugalmát. Brüsselbe érkezésükkor még mintegy kétezer forintnyi vagyonkájuk volt. Magyarországi birtokaikat a hadi törvényszék lefoglalta, rokonaikkal nem érintkezhettek, s így senkijök sem volt, a kitől segélyt várhattak. Neje csipkeűzlete mellett, fordítgatta németre férje regényeit és azoknak kiadót szerzett; később J. regényeit is kiadhatták névtelenül és így mindez idővel gondtalan anyagi életet biztosított számukra. Pár év után elérte legforróbb vágyát: házat építtetett Brüsselben, körülötte kis kertet rendezett be s mindent úgy, a mint azt egykor a szurdoki lakban látta. Ujra feltámadt boldogságukat J. betegeskedése zavarta meg. 1859-ben J. vezetése alatt központi iroda állíttatott fel az emigransok számára, hogy minden világlappal érintkezvén, folyton napi kérdéssé tegye a magyar ügyet és tartsa iránta ébren az érdeklődést; nov. 1. kezdte meg működését; J. e tárgyban 130 levélnél többet váltott Kosuthal. Az élénk működés azonban 1861. máj. a pénzhiányon akadt fenn. Az ekkor már Európaszerte népszerű író hetven év terhe alatt roskadozni kezdett. Lelke, szelleme erős volt még mindig, de a teste kimerült a folytonos küzdelemben. Csak rövid ideig laktak az új otthonban. J. betegsége miatt az enyhébb éghajlatú Drezdába költöztek át. Itt érte Jósikát az a csapás, hogy magyarországi kiadói minden alapos ok nélkül felmondották neki szerződéseit. Kis tőkéje hamar felemésztődött és kénytelen volt brüsszeli házát eladni, hogy megélhessen. J. betegeskedése napról-napra súlyosbodott; hasztalan volt neje önfeláldozó ápolása: a kor pusztító erejével nem tudott versenyezni a hitves szeretete. J. 1865. febr. 27. meghalt. A m. t. akadémiában Greguss Ágost titkár tartott felette 1866. febr. 6. nekrológot, a Kisfaludy-társaságban pedig Jókai Mór 1867. febr. 5. emlékbeszédet. A Kisfaludy-társaság 1888. febr. 1. elhatározta arcképének lefestését, a mit Ábrányi Lajos teljesített. 1894. máj. 5. pedig megünnepelte születésének százados évfordulóját, mely alkalommal a Strobl Alajos által közadakozásból készített mellszobra bemutattatott és Gyulai Pál elnök megnyitó beszédet tartott, Tóth Lőrincz a társaság tagja olvasott felőle bővebb emlékezéseket, Endrődy Sándor pedig magasztaló verset. A társaságnak azt a szándékát, hogy hamvait és utána elhalt nejét a külföldről hazaszállíttassa, megelőzte ifj. Jósika Samu báró kegyelete, ki Jósikának egyik unokáját bírja hitvesül és a ki a drága hamvakat a drezdai sírkertből saját költségén haza hozatta s a kolozsvári temetőben 1894. április 25. elhelyeztette. Forrás: SZINNYEI JÓZSEF MAGYAR ÍRÓK ÉLETE ÉS MUNKÁI
|
|
Írj!
WebDesign: www.cassaauditor.hu
|
