Egyházasbást (Nová
Basta) határában, de a szomszédos Vecseklő (Vecelkov) faluhoz sokkal
közelebb, a Lőrince-patak forrásánál lévő szurdokban két kis kápolna és egy
kereszt áll. Ünnepnapokon és szombati napokon változó létszámban, de
rendszeresen kijár ide az említett két falu, s más medvesalji magyar falvak
asszonynépe. Lassan egy évszázada ájtatoskodnak itt az emberek a sűrű erdő
csendjében és felhomályában, ahová a nyári napokon is alig hatol be a
napfény. Az egyik kápolna, a kisebbik, vályogból épült, a nagyobbik pedig fa
koliba. Ebben a Mátraverebély-Szentkúti csodatevő Szűz Mária szobrának
öltöztethető másolata áll. Ez s a hely köré fűződő szokások többsége jelzi,
hogy Mátraverebély- Szentkút - amely légvonalban kb. 30-35 km távolságra van
- kisugárzásával állunk szemben. A vályog kápolnácskában pedig a lourdesi
Szüz Mária porcelán szobrát látjuk, amely a hely keletkezésének másik
forrására utal. A lourdesi Mária jelenések hatására ugyanis nemcsak itt,
hanem hazánk akkori nagyobb területének számos pontján Mária jelenésekről
adtak hírt, s nem egy hely közülük jelentős búcsújáróhellyé vált. Más részük
viszont elenyészett. Egyes helyek azonban csöndben túlélték az évtizedek
változásait, s máig szinte rejtett búcsújáró helyeit jelentik egy-egy vidék
lakosságának, a nép leginkább ájtatos rétegeinek. Hírüket sem kapta szárnyra
a szél, legfeljebb csak néhány falunyi körzetben tudnak róluk. llyen hely
van Básti-hegyben, amelyre 1982-ben, ottani kutatásaim során bukkantam.
Írásos források a hely kialakulásáról nem tudósítanak. A szájhagyomány
szerint nagyjából a századforduló körüli években keletkezhetett, míg az
építményei későbbiek. Kialakulását a legenda Mária megjelenésével és a
csodálatos forrás, a hasznos forrás keletkezésével hozza kapcsolatba. E
szóbeli hagyomány vonásaiban megegyezik a szentkúti legendák egyik
változatával.
�Volt itt egy csordás, volt neki egy néma fia. Azt mondta, hogy kevés
jószágot elvállal a gyerekével.
El is vállalta a gyerekvel, a gyerek pedig nem tudott beszélni. Nagyon
szomjas vót. - Ereggy el kisfiam (de nem ismerte a helyet, messzirül
vót itt), ereggy be a patakba, kapard a harasztot belőle, oszt majd iszol
vizet.
Ott kapart a gyerek és ahol most van a kút, egy asszony mellé állott e.
Aszongya: -Mit keressz kisfiam? De az nem tudott beszélni. Szomjas. -
Mé ott ássz, ne ott áss, hanem itt. De ott tiszta kő vót. Ásd meg
ott kisfiam. Hát ás egy keveset. Még jobban ássad! Hát oszt ásott
jobban, oszt no, most már igyá! Itt (= ivott). Aszongya: Jó vót?
Aszongya: Jó.
Elment az apjához. Ittá-e vizet kisfiam? Igen ittam. Az apja
összecsapja a kezét: Jaj, Szűzanya Máriám, Istenem, jaj, ki adta nekem
ezt a jóságot, hogy tudsz beszéni? A gyerek elmondta, s azt is, hogy az
asszony azt mondta, hogy még hónap is menjek. Kisfiam, kérdezd meg, ki ez
az asszony? El is ment másnap. Itt vizet és megkérdezte : Azt mondta
apuka, hogy hogy híjják? Aszongya: Mária vagyok, Jézus anyja.
De apuka azt mondta, hogy mit fizet érte, hogy én beszilek? Hát,
aszongya, amit akar. Vannak azok a szentek, igaz-e, szobrok. Valami
szobrot, emléket állítson ide, ahol én állok.
Hát a szegény ember nem tudott micsináni, szobrot nem tudott venni,
fából faragott oda egy alakot, mint az asszony. Osztan odatette. Nagyon
örült Mária neki.
Egyszer nagyon esett az eső. Aszonta a fiú: Apuka, tegyünk valamit
föléje vesszőből, hogy ne ázzék meg Mária. De valaki megirigyelte és
meggyútotta. Hát erre már emlékszek, nem olyan nagy vótam, de erre már
emlékszek, hogy megégett Mária vót. Így osztán a bástiak, hogy Jézus, Mária
idekéredzkedik, így mentek el osztán egy új szoborért. Édesanyám. Ignácnak
(férje) az apját megfogadták. A gyereknek úgy jelent meg, hogy ne oda tegyék
a kápolnát, hanem kivelre. Két nagy fa van ott még most is, oszt arra attó
(mutatja) nagyobb képet tettek kettőt. És az 10 vagy 15 évig ott vót, de nem
romlott el. Az Isten csodája vót!
Azt nem tudom, hogy hová tették a képeket. Így történt ez, aztán mindig
jobban és jobban alakult. Egy keresztet is csinát egy illető, meg egy
kápolnát is. Egyet meg a pap csináltatott, oszt akkor mentek a gyerekek, az
enyim gyerekek is mind, mentek követ hordani.
Mária azt is megmondta a kisgyereknek, hogy ha valaki beteg, itt van a
kút, mintha itt vóna a forrás, menjen ide, ásnak egy kis kockát, mint az
asztalnak az alja, ilyet, olyan 70 centire, abba folyt a víz. Abba kell
füröszteni, aki köszvényes. De akkor az nagyon hideg lesz. Aszongya,
mellette követ kell rakni, abba követ hordani és beletenni, mig
megmelegszik. Oszt vót ott egy hársfa, arra meg tegyék rá, amibe fürösznek,
ruhát. Oszt arra ráaggatták, ki tudja, hány vót mán." (Bozó Ignácné,
Vecseklő)
Emellett a közismert történet mellett van a forrás és a szent hely
keletkezésének egy, szájhagyományban élő másik változata is. Ez is a
pásztorokhoz kötődik. 'Hallottam, hogy egy pásztorember telepedett le ott,
az akart imádkozni, de nem vót neki olvasója. Csinált magának, hogy
bikkfalevel vót a Miatyánk, cserfalevel meg az Üdvözlet. Felfűzte magának és
arrul imádkozta. Hogy annak a pásztornak jelent meg ott a Szűzanya." (Mede
Rudolfné, Egyházasbást)
Csupán egy almágyi asszony említette, hogy a búcsújáróhely "úgy
keletkezett, hogy egy fában, az odóban vót egy lyuk és benne a csordás
meglátta a Mária alakját. S talán mán gyógyulás is vót ott. Az onnan hozott
víz télen megfagyott és Mária képe fagyott meg benne." (Agócs Gáborné,
Almágy)
Az elbeszélések szerint Mária kezdeti megjelenése után így történtek
csodás jelenések, látomások. Úgy tudják, hogy egy alkalommal Mária
Gyümölcsoltókor jelent meg a hegyben. Egy básti asszonynak pedig fekete
ruhás asszonyként, kezeiben virág volt. '1959-bon voltam egyszer kint egy
losonci asszonnyal. Egy szénnel felírta a nevét. Ő írta és meg mertem a
vizet. És egyszercsak ezt a hangot hallottam, hogy ugye jó itt?
Néztem a szikla felé, hogy jön-e valaki. De nem jött senki. És akkor
csendben rámondtam: nagyon jó. Az a másik asszony is hallotta a
kérdést." (Petrus Júlia 66 é. Tajti)
A forrás vízét nagyon hasznosnak tartják. 'Nagyon gyógyul tőle a
beteg", mondják. Akik kimennek ájtatoskodni az erdőbe, mindig isznak belőle
és alkalmanként meg is mosakodnak vízében. A forrás szélén két kis ágason
egy-egy bádogbögre csüng, hogy a hegyet járó emberek is bármikor ihassanak
belőle. A forrásvizet régen is és ma is sokan hazahordják és otthon
használják föl. Sokszor éppen csak vízért mennek ki a forráshoz, ha vizük
elfogyott. �Megyünk Máriához, hozunk hasznos vizet", mondják. A hasznos víz
mellett Egyházasbáston hallottam a Máriavíz elnevezést is. A forrás
vize a Lőrince-patakba folyik.
A visszaemlékezések szerint a forrás előtt volt egy kisebb medence.
Körülbelül egy méterszer egy méteres volt, s 60-70 cm mély. Ebbe vezették
bele a forrás vizét, mikor pedig tele lett, a vizet elvezették mellette. A
medence peremén lévő köveket még ma is jól lehet látni. Kissé távolabb tüzet
gyújtottak, s annak parazsában köveket melegítettek, s beledobva a
medencébe, ezzel melegítették fel a jéghideg forrásvizet. Mint előbb, a
közölt legendából olvashattuk, a hagyomány szerint maga Mária javasolta a
forrásvízben mosdásnak ezt a módját. A vízmelegítésnek ezt a módját többen
elmondták Vecseklőben, Tajtiban és Egyházasbáston is. A forrás melletti
élőfára - egyesek szerint egy külön e célra felállított állványra -
akasztották törülközésre használt rongyaikat, törölközőiket a gyógyulást
kereső betegek. Ezeket az idő megette. 'Élő fa volt és az tele volt aggatva
rongyokkal.' A rongyok, törülközők fára aggatására ma már nem bukkanunk. A
visszaemlékezések szerint már a második világháború előtti években megszűnt
ez a gyakorlat. E hagyomány viszont nemcsak rendkívül archaikus formáról ad
hírt, hanem jelzi a forrás, a hasznos víz fontosságát a hely kultuszában.
Távolabbi párhuzamok emlegetése nélkül - hiszen a források, patakok
közelében a fákra, bokrokra aggatott rongyokra számos párhuzamos példát
lehetne közelről és távolról idézni - ismét csak Mátraverebély példáját
említjük meg. Az ottani források egyikét Rongyos-kútnak nevezik,
jelezvén ezzel is, hogy környékére egykor szintén rongyokat akasztgattak ki.
A Básti-hegy hasznos forrásának vizétől sokan meggyógyultak, tartja a
hagyomány. Több történet még élénken él a szájhagyományban, más esetek híre
pedig már elhalványodott. Figyelemre méltóak azok az élménytörténetek,
amelyek magukkal az adatközlőkkel vagy közeli hozzátartozóikkal történtek
meg. E csodás gyógyulásokról szóló történetek közül idézünk most néhányat.
'A lányom beteg vót. Könyörgött, hogy hozzak neki vizet. Mindig a
Máriavízé könyörgött. Itta a vizet este, másnap reggel felkelt, semmi
baja se vót'. (Mede R-né, Egyházasbást) A következő tajti történetben a
hagyomány más csatornáira is ráismerhetünk. �Az öcsém 14 éves vót, amikor
izom és csontgyulladása vót. 39-40 fokos láza vót neki. Az anyám a saját
felelősségére hazahozta őt a losonci kórházból. Télnek elejin hozott ebből a
vízből. Levette a gyerek lábáról a gipszet. A temetőből szedett füvet, ebben
a vízben megfőzte, megfürösztötte és az öcsém nemsokára felemelte a lábát."
(Petrus Júlia. Tajti) További történetek szerint ezzel a vízzel gyógyították
a szélütést, a szemfájást, az ekcémát, a hajhullást, lábfájást. Az idősebbek
vagy a nehezen mozgó betegek közül ma is sokan hozatnak bajaikra egy-egy
üveg forrásvizet, különösen a távolabb fekvő Péterfalára és Dobfenekre.
Egyházasbáston emlegetnek egy budapesti embert, aki itt gyógyult meg.
Korábban már orvosokkal kezeltette magát, eredmény nélkül. Hallotta hírét
ennek a forrásnak, eljött ide és meg is gyógyult. Ezért nagyobb adományt
hagyott itt, hogy azzal a kápolnák építéséhez hozzájáruljon. Az orvosok egy
hangonyi asszonyon sem tudtak segíteni. A szeme véres volt. Az is ide jött
el mosogatni, s mivel meggyógyult, megfogadta, hogy minden évben egyszer
eljön hálát adni. Eleinte a meghúzott új országhatárok sem tudták
visszatartani, napjainkra azonban elmaradt.
Néhányan Tajtiban és Egyházasbáston ebből a vízből isznak minden reggel
éhomra.
Mondják, hogy aki nem tudott elmenni a forráshoz, annak szinte elég
volt a patakba beleállni, hiszen abba folyt bele a hasznos forrás vize.
Vecseklőben emlegetnek egy asszonyt, aki zsidóknál szolgált. Annyira fájt a
lába, hogy alig bírt már menni. �Mint szolgálónak neki senki sem hozott
vizet. A patakban mosdott és annyira bízott a Szűzanyában, hogy meggyógyult
másnapra". (Mede R-né, Egyházasbást) Sokan emlegetik, hogy az 1920-as
években egy egyházasbásti zsidónak még télvíz idején is kocsival hordták a
vizet, attól lett jobban. A reumáját kezelte vele. A hely kitüntetett voltát
igazolja a nép számára, hogy más vallásúak: zsidók és reformátusok is
megfordultak már e helyen, s használták a forrás vizét.
A forrás közelében lelki gyógyulás, megtérés is történt a hagyomány
szerint. �Vót egy ember, mondják Egyházasbáston, aki annyira gyűlölte a
papokat, hogy inkább ment az erdőre bolyongni, minthogy ment vóna a
templomba. Az uram nagymamája beszéte, hogy egyszer majd hallott egy hangot
abba a gödörbe, ahol a kápolna van. - Látod azt a férges kutyát? Az
csak nézett, oszt valóban látott egy férges kutyát, annak a száján keresztül
jött a tiszta kristályvíz. Aszongya: - Te úgy gyűlölöd a papokat, mint
ezt a férges kutyát, de az Isten igéje olyan tisztán jön ki azoknak a
száján, mint itt a kristályvíz! Attú fogva ű megtért, járt a templomba."
(Mede Rudolfné, Egyházasbást)
A forráshoz, a kápolnákhoz kilátogató emberek minden alkalommal
valamilyen pénzadományt dobtak be a vályogkápolnába. Ezért a pénzért a kis
kápolnát már sokszor feltörték. Különösen a pásztorokat emlegetik, akik
botjuk végére sarat nyomtak, s abba könnyen beleragadt a pénzérme, így
könnyen kiszedhették. Egykor is és ma is ebből a pénzből szokták rendben
tartani, kimeszelni az épületet.
Ma a kápolnát az egyházasbásti Mede Rudolfné és férje gondozzák. A
gondozást, takarítást Mede Rudolfné keresztlányától, Pál Jolántól vette át.
Munkájában többen segítenek neki Egyházasbástról és más környező falvakból,
így pl. Vecseklőből Tóth Marcell. Természetesen a közeli Egyházasbástról és
Vecseklőből többen kijárhatnak, mint más távolabb eső településektől. A
takarítást, gondozást Mede Rudolfné fogadalomból végzi, hogy az ura hazajött
a háborúból. Mások egyéni indíttatásból mennek ki. �Egyszer karácsonykor azt
álmodtam, hogy tisztítsam ki a forrást... Eskereplye vót a forrásban. Veres,
cifra vót. De vót vagy 40 darab. Mind kidobtuk." (Bozó Ignácné, Vecseklő)
Egy-egy ünnepi alkalommal, amikor többen kimennek asszonyok, az ájtatosság
előtt vagy után mindig rendbe teszik a kápolnákat, és a forrás környékét.
Ekkor szedik össze a bedobált pénzeket is, s ekkor adakoznak sokan a
kápolnák kifestésére, rendbetételére is.
A kisméretű vályogból épült kápolnát Ádám János és két társa,
egyházasbásti parasztemberek csináltatták. Ez az Ádám János családtalan
ember volt. Vallásos volt és gazdag. Ő adott legtöbbet az építkezésre. A
fából készült kalibát (kolib, galiba), amelyben egy oltár van,
s azon áll a Szentkúti Szűzanya szobra, a visszaemlékezések szerint egy
Lőrinc István nevű pap építette, aki az 1940-es években volt Egyházasbáston
plébános. A szobor addig a kisebbik kápolnában állott. Ez a szobor azonban a
második már ezen a helyen. A kápolna körüli ülőkéket egy vecseklői ember
csinálta. Adakozásból épült fel a kápolna melletti kereszt is, melyet egy
alkalommal egy ragyóci ember festett ki, javított meg.
A tajtibeli történet szerint egy istenmezei juhász bosszúból
felgyújtotta a szobrot, amely leégett. Elszenesedett maradványait a kápolna
közelében valahol eltemették. A visszaemlékezések szerint minden 1910 körül
történhetett. Ezután hozatták básti asszonyok Bozó István vecseklői
fuvarossal Lapujtőról a jelenlegi szobrot 1915-ben. A kápolna oltárán,
amelyen szentmise áldozatot utoljára az 1940-es években mutattak be, néhány
búcsúskép látható a szobron kívül, s gyertyatartók, míg a falon bal oldalt a
rózsafüzéres társulat hatalmas fából készült, temetéseknél használatos nagy
rózsafüzére.
Mária szobrát egy tajti asszony, Petrus Júlia gondozza. Ő készíti a
liturgikus színeknek megfelelő ruháit is, s ő öltözteti a szobrot. Munkája
kezdetéről ő maga így beszél: �Nekem olyan gondolatom volt, hogy menjek érte
(a szoborért). De lötyögött a hátamon, ahol hoztam. Erre visszavittem,
visszatettem. Majd két vecseklői asszonnyal kimentem, vittem egy zsákot, egy
vánkost és így hoztam el Losoncra". (Petrus Júlia, Tajti) Ott vette le a
Mária- és a Jézus-szobor méreteit, s ezek alapján készíti a ruhákat losonci
vagy pedig tajti lakásán. Munkájáról azt mondta: "Álmomban jelentkezik a
szín is, a minta is, amit csinálok ruhát. Elég fárasztó. Éjfél után fel
kelni a mintát rajzolni. Vót, hogy nem keltem fel, de reggelre elfelejtettem
a mintát. Sokszor magam is csodálkozom, hogy milyet rajzolok". (Petrus
Júlia, Tajti)
Pünkösdkor a bordó oltárterítő van fenn az oltáron és a bordó ruha
Márián. Az oltárterítőn a Szentlélek galamb formájában van kivarrva, alatti
kis lángnyelvek. A bordó ruhán Mária monogram van és virágok. Ehhez hasonló
ruhát készített Petrus Júlia a mátraverebelyi szentkúti öltöztethető
Mária-szobornak is fehér és bordó színben. A kis Jézus ruhájára tövissel
koszorúzott szívet varrt ki, rajta kereszttel. A fehér színű ruha
karácsonytól húsvétig van a szobron, s akkor felkerül a lila. Pünkösdtől
Péter-Pálig van fenn a bordó, majd ezt követően a selyembársony ruha, amely
Kisasszony napig, azaz szeptember 8-ig van rajta. A ruhákhoz, kivéve a lila
színűt, megfelelő színű palást is csatlakozik. Mária ruháinak hossza 75 cm,
szelessége 30 cm, a kis Jézus ruháinak mérete: 16 cm széles, 28 cm hosszú és
az újja hossza 14 cm. A különböző színű palástok szélén aranyszálas flitter
van, s mind gyöngyöcskések, ahogy a �Mária kirendeli". Jézus szobra
Máriáról nem leszerelhető, ezért Mária ruháját ki kell vágni azon a helyen,
ám ezt a nyílást a kis Jézus ruhája eltakarja.
Bár a környékbeli lakosok nagyon jól tudják, hogy a kápolnához,
meglátogatásához semmilyen hivatalos egyházi búcsúengedély nem kötődik,
mégis tekintélyes számban járnak oda. Főleg Mária ünnepeken, s főként
idősebbek.
Az első nagyobb Mária-ünnep Gyertyaszentelő, február 2-án. Ha nincs
nagyobb hó, akkor az asszonyok kis kereszttel Vecseklőből kimennek a
kápolnához. Gyümölcsoltókor (március 25.) már kicsit többen, s bármilyen
napra is essék, mindig a napján. Virágvasárnap mindig az ünnep előtti
szombaton keresik fel a forrást, az erdei kápolnát. Húsvét hétfőjén, a
kialakult gyakorlat szerint Tajti, Péterfala és Dobfenék népe szokott jönni
búcsúval. Látogatásukat ritkábban húsvét keddjére halasztják. Az idő
javulásával mind többen érkeznek. Jönnek még áldozócsütörtökön, pünkösd
hétfőjén és keddjén. A pünkösd utáni vasárnapon, Szentháromság vasárnapján a
reggeli 8 órai szentmise után az egyházasbástiak mennek hagyományosan a
Máriához. A látogatás jeles alkalmai közé tartozik még Péter-Pá1 (június
29.), Sarlós Boldogasszony (július 2.), Mária Magdolna (július 22.), Szent
Anna (július 26.), Havas Boldogasszony (augusztus 5. - amely ha vasárnapra
esett, akkor előtte szombaton vagy utána hétfőn mentek), Szent István
(augusztus 20.), Kisasszony (szeptember 8.), Fájdalmas Anya (szeptember
15.). Ez utóbbi alkalommal ugyan sokan a közeli Détér, mások a távolabbi, de
jelentősebb, régibb és híresebb Eger vagy esetleg a Szentkút búcsúira
mennek. Jönnek még Őrangyalok vasárnapján és Olvasós Boldogasszonykor, s
néhányan karácsonykor is.
A kápolna és környékének takarítása, rendbetétele is ezek előtt az
ünnepek előtt szükséges.
Péterfaláról elsősorban áldozócsütörtökön és Boldogasszonykor, azaz
Nagyboldogasszonykor, augusztus 15-én mennek legtöbben a Básti erdőbe,
kevesebben Pál-Péterkor és Kisasszonykor, szeptember 8-án. A péterfalaiak
már a századforduló óta járnak ide. A vecseklőiek szerint, akiknek módjában
áll megfigyelni az erdőbe tartókat, legtöbben Boldogasszonykor és pünkösdkor
szoktak lenni, kb.százan. Egy-egy faluból 10-20 fő szokott érkezni. Olvasós
Boldogasszony- (október 1. vasárnapja) után, mert az idő is hidegebbre,
esősebbre fordul, már kevesen járnak ki, legfeljebb csak a tajtiak és
vecseklőiek szombatonként.
A Máriához és a forráshoz látogatók neveiket eleinte ceruzával, késsel
a kaliba oldalára írták, fába karcolták. Az 1970-es években ezért Petrus
Júlia füzeteket függesztett ki egy ceruzával a kaliba falára, s mindenki
abba írhatja bele a nevét. Az 1978. évi kéziratos füzetből írtam ki a
látogatások alábbi időpontjait: január 11, 14, 21; február 2; március 23,
26, 27.; április 6, 18.; május 1.; �Áldozóra itt járt", május 14, 15, 25.;
június 24.; július 1, 6, 8, 9, 16, 18, 26.; augusztus 6, 7, 11, 13, 15, 16.;
szeptember 8, 13, 23.; november 13, 23.; december 2, 8.
A visszaemlékezések, s a kéziratos füzetek tanúsága szerint a szűkebb
értelemben vett Medvesalja mellett a távolabbi környék lakossága is
képviselteti magát. Megfordultak a forrásnál Fülek, Béna, Ragyóc; Sőreg,
Balogfala, Péterfala, Gesztete, Jeszte, Almágy, Détér, Vecseklő, Rimaszécs,
Sávoly, Vilke, Daróc, Pinc, Pelsőc, Gyöngyöspata, Hangony, Ungvár
településekről is. Kisebb számban jöttek szlovákok is, pl. Abroncsosról.
Az 1930-1940-es években, amikor Lőrinc István nevű lelkész működött
Egyházasbáston, a nagyobb nyári ünnepeket is megtartották kint a forrásnál.
A kalibában, az öltöztető Mária szobránál volt a tábori mise. A fa kalibát
is maga Lőrinc István csináltatta a tábori oltár s a szobor számára. Ebben
az időszakban a falvak népe szabályos körmenettel: kereszttel és lobogókkal
vonult ki a Básti hegybe. A második világháború utáni években, utoljára
1949-ben Tajtiból lobogóval mentek ki a kb. 2 óra járásra fekvő kápolnához.
Kifelé menet a hegybe az óbástiak visszaemlékezése szerint, s ez
részint még ma is élő gyakorlat, mind a három olvasót elmondták, azaz a
fájdalmast, a dicsőségest és az örvendeteset. Az ima közben a Jertek a
Szűz Máriához, valamint az Égi trónján ül a Szüz Mária kezdetű
Mária-éneket szokták énekelni.
A vecseklői asszonyok ájtatosságát, amelyet Bózó Ignácné mondott el,
részletesen lejegyeztük.
A kereszthez érve legelőször elmondanak 3-3 Miatyánkot és Üdvözlégyet,
majd így folytatják:
Jézusom, a Te jobb
kezed mély sebire kérlek,
légy irgalmas, kegyelmes nekünk bűnösöknek!
Ezután ismét elmondtak
egy-egy Miatyánkot és Üdvözlégyet, majd így fohászkodtak:
Jézusom, a Te bal
kezed mély sebeire kérlek,
légy irgalmas, kegyelmes nekünk bűnösöknek!
Majd újabb Miatyánk után:
Jézusom a Te jobb
lábad mély sebeire kérlek,
légy irgalmas, kegyelmes nekünk bűnösöknek!
Ezután folytatják az
imádságot, s fohászkodnak még a bal láb mély sebéhez; s végül pedig így
fejezik be:
Jézusom, a Te szent
szíved mély sebire,
az abból kifolyó drága csepp véredre kérünk Téged,
légy irgalmas, kegyelmes nekünk bűnösöknek.
Ezután az előimádkozó így
folytatja:
Jézus Szíve, eléd jön
árva gyermeked,
Jézus Szíve, fogadd el árva lelkemet.
Jézus Szíve, tárd ki szívednek ajtaját,
Jézus Szíve, hallgasd meg lelkem imáját.
Jézus Szíve, mikor az élet oly nehéz,
Jézus Szíve, úgy fáj a szenvedés.
Jézus Szíve, add nekem akkor szívedet,
Jézus Szíve, had pihenjek meg Tebenned!
Ezután énekelnek együtt
az előénekes, előimádkozó vezetésével:
Ó, víg lelkek, kik
idejöttetek,
e szent helre, kik megérkeztetek,
nézzétek a Jézus keresztfákat,
itt tündöklik lelkűnk boldogsága.
Itt a szent hely, itt a szent keresztfa,
Az Úr Jézus kedves ajándékja,
Nekünk hagyta, hogy mi is tiszteljük.
Karjainkkal mi is átöleljük.
A kereszttől a kápolnához
vonulnak az emberek. Ott a vecseklőiek a következő imát szokták mondani:
'Boldogságos Szent Szüz, ne feledkezzél meg dicsőséges napjaidban a
föld szomorúságairól. Fordítsd kegyes tekintetedet azokra, akik szenvednek,
akik nehézségekkel küzdenek, akiknek ajkai folton az élet keserűségeit
ízlelik! Könyörülj azokon, akik szerették egymást és kintelenek voltak
elválni! Könyörülj a szív elhagyatottságán, könyörülj kishitűségünk fölött!
Légy irgalmas azok iránt, akik sírnak, akik imádkoznak, akik remegnek!
Töltsd be mindnyájunknak szívét reménnyel és békével. Ammen.'
Ezután az ima után is énekeltek:
Hozzád jöttünk Anyánk,
hogyha meghallgatnál,
szomorú a szívünk, hogy megvigasztalnál.
Annyi a szívünknek, lelkünknek panasza,
nyelvünk aztat még csak el sem sorolhatja.
Kérjed Szent Fiadat, hogy adjon kegyelmet.
hogy elviselhessük terhes keresztünket.
Eljöttek az árvák, özvegyek, szomorúk,
összetett kezekkel Hozzád fohászkodunk.
Teli van a pohár csordultig örömmel,
a sok árvák szíve nagy keserűséggel.
Vigasztald meg őket szerelmes Szüz Anyám,
hogy Neked szenteljük minden percünk, óránk.
Többen kik egy éve itten velünk voltak,
már a föld gyomrában csöndesen alusznak.
Jaj, csak a sok árvák, özvegyek maradtak,
akik, jaj, mindennap sírnak és zokognak.
Nincs már édesatyánk, nincsen édesanyánk,
elmaradtak árvák, akik vigasztalnák.
Csak Te vagy Mária az árváknak anyja,
a szomorú szívek megvígasztalója.
Halálnak űráfán jöjj segítségünkre,
Egek Királynéja, vezess az egekbe!
Amikor ezt az éneket a
kápolnánál befejezték, átmentek a pár lépésnyire lévő kolibához vagy
bódéhoz. Odamenet, ha szombati nap volt, akkor az alábbi éneket
énekelték:
Jaj, de szomorúan
hangzik a harangszó,
Meghalt Szüz Mária, kegyes vigasztalónk.
Óh, hív lelkek jertek, akik sajnáljátok,
Gyászos koporsóját könnyel locsoljátok.
Ha meghal az anya, sírnak gyermekei.
Anyai jóságát el nem felejthetik.
Jöjjetek mindnyájan a legjobb anyához,
a szép Szüz Mária szent koporsójához.
Mily szelíden fekszik, nézzük lelki szemmel,
az ártatlan virág, nem beszél, örömmel,
könnyeznek a szemek, sírnak az angyalok,
Az Úr Jézus anyját mind sajnálják azok.
Sirassuk Mária koporsóját mi is,
bánatos sírásunk felhangzik az égig.
Rakjunk szép koszorút, szent koporsójára,
lelkünk bő imája szálljon mennyországba.
Kedves édesanyánk, ne hagyj árván minket,
mint jó anya áldd meg kedves gyermekedet,
mert hogyha Te elhagysz, nagyon árvák leszünk,
Nálad nélkül Anyánk örökre elveszünk.
Ám ha vasárnapi napon
voltak kint a forrásnál és a Mária szobornál, akkor egy másik éneket
mondtak:
Messziről jöttünk el
Hozzád Anyánk,
hogy meglássuk most is szelíd orcád.
Fogadjál bennünket Szüz Mária,
mennyország koronás királynéja.
Elhoztuk szívünknek bús panaszát,
elébed lerakjuk Édesanyánk,
hallgass meg bennünket Szüz Mária,
mennyország ...
Látod sokan jöttünk Édesanyánk,
mert nagyon szeretünk Isten Anyja,
add ránk áldásodat Szüz Mária,
mennyország ...
Drága szent szívedre ölelj minket,
anyai öledbe végy bennünket,
palástoddal fedj be Szüz Mária,
mennyország ...
Az árvák, özvegyek itt zokognak,
mint édesanyjukhoz, fohászkodnak,
vigasztald meg üköt Szüz Mária,
mennyország ...
Segíts, hogy máskor is Hozzád jöjjünk,
szószólásod által búcsút nyerjünk,
Hozzád jussunk egykor Szüz Mária,
mennyország koronás királynéja.
A búcsúsok
természetesen minden ünnepre a megfelelő éneket választották, amelyek közül
nagyon sok kéziratos változatban található meg az énekes asszonyoknál. Ezek
után a beköszöntő énekek és imák után elénekelték az Ez nagy Szentség
valóban kezdetű szentségi éneket, majd elmondták az Oltári Szentség
olvasóját. Ennek titkai a következők, amelyeket az egyes tizedek
során az Üdvözlégy szövegéhez illesztenek:
1. titok - Ki a
legfelségesebb Oltáriszentséget szerzette,
2. titok - ki a legfelségesebb Oltáriszentségben Isten és ember jelen van,
3. titok - ki a legfelségesebb Oltáriszentségben lelkünk tápláléka
4. titok - ki a legfelségesebb Oltáriszentségben legszentebb áldozat
5. titok - ki a legfelségesebb Oltáriszentségben úti eledelünk
Az egyes tizedek
között az Uram jó nekünk itt lennünk a Te szent hajlékodban kezdetű
ének versszakait énekelik. A közösen elmondott olvasó után a Szent vagy
Uram, szent vagy kezdetű szentségi énekkel fejezték be együttes
ájtatosságukat. Ezt követőleg egyénileg még ki-ki imádkozhatott, s ezután
mentek le a hasznos forráshoz is inni, mosakodni vagy éppen vizet
meríteni, hogy üvegben hazavigyék.
Ennivalót ritkán visznek magukkal. Odahaza indulás előtt még
reggeliznek, s egész napi böjtölés után majd ismét csak hazaérkezésük után
vacsoráznak. A kint tartózkodás ideje nyáron hosszú, amikor még a délelőtti
órákban, a nagy meleg beállta előtt kimennek, s csak az enyhébb délutání
órákban indulnak haza.
Gyertyát nagyon sokan visznek magukkal, s azt meggyújtják a
kápolnákban, a kereszt körül.
Hazaindulás előtt is csoportosan együtt imádkoztak és énekeltek: A
búcsúzó ima így hangzik:
�Hullnak a könnyeim, fájnak a szíveink, mert az óra elválásra int.
Sírnak ajkaink, itt hagyjuk képedet, mert elválunk Tőled. Tán utószor
vagyunk házadban szép Szüz Mária, akik ma egy éve velünk egy seregbe itt
voltak, most a sírba nyugszanak: Mély alázattal anyánk, Téged kérünk, hogy
jöjj el mivelünk, szíveinkben lesz hely Számodra. Szentkút Csillaga, ha
innen elmegyünk, és Te nem jössz velünk, nélküled Anyánk, ánvák leszünk.
Gyász lesz az életünk. Áldásod hajnala, szerelmed rózsája, hulljon reánk
malasztod harmatja. Szép Szűz Mária.
Az özvegyek és árvák könnyezve, zokogva, hogy Te maradj a
vezércsillaga, szép Szüz Mária. Küldd hozzánk gyermeked, hogy áldjon meg
minket, azt kérjük Tőled ajándékba, szép Szüz Mária. Szívednek áldását, add
ránk szent malasztját, úgy bocsáss el messze útra, szép Szüz Mária. És ha
majd megjárjuk az utolsó búcsút, vezess az angyalok honába, szép Szüz
Mária."
Ez az egykori verses szöveg a többszöri kéziratos átmásolás során kissé
elvesztette verses jellegét, megromlott, ezért nem törekedtünk a strofikus
bontásra, hanem megmaradtunk a kézirat eredeti folyamatos írásmódja mellett.
Ezután az ima után következett a búcsúzó ének:
Isten hozzád anyánk,
már Tőled búcsúzunk,
zokogó ajakkal Hozzád fölsóhajtunk.
Kedves Édesanyánk, hallgasd meg népedet,
anyai áldással bocsáss el bennünket.
Ó mily nagy örömmel szemléltük képedet,
Szüz öledbe lévő szülöttedet.
Szívünknek bánatát most el nem mondhatjuk,
sirass meg magunkat most meg nem foghatjuk (!).
Tekints reánk Mária, Szentkútnak csillaga,
légy kegyes vezérünk minden utainkba.
Az árvák, özvegyek itt előtted sírnak,
mint édesanyjuktól vigasztalást várnak.
Szent palástod alá fogadd híveidet,
akik buzgó szívvel tisztelönk Tégedet.
Kedves édesanyánk többet nem mondhatunk,
majd megszakad szívünk, hogy Téged itt hagyunk.
Szerencsés utazást nyerj a mi számunkra.
szent Fiad Jézustól, óh szép Szüz Mária.
Hazafelé jövet
útközben gyakran imádkozzák a Szent, szent, szent a seregeknek Istene
kezdetű imádságot is. Ritka kivétellel mindannyian hoznak haza vizet a
forrástól, s szívesen megkínálják vele az utcára kiülő betegeket, akik
kérnek is a vízből.
A Básti-hegy hasznos forrása és Mária-búcsújáróhelye a táj egyik
kultikus központjának tekinthető. Éltetője és fenntartója egy korábbi
búcsújáró hagyománynak, amelynek keretei az elmúlt évtizedekben
nagymértékben megváltoztak. E változást részben a korszellem, részben az
országhatárnak a második világháború utáni ismételt visszaállítása, részben
bizonyos technikai civilizációs változások idézték elő. A Medvesalja
elszakadt legfőbb búcsújáró helyétől, Mátraverebély-Szentkúttól, amelyet
egykor gyalogos processzióval is könnyedén elértek, most csak kerülő úton, a
nagyobb utazás és a határon átjutás kellemetlenségeit vállalva tudnak
megközelíteni. A Básti-hegyben még a természeti környezet is Mátraverebélyre
emlékeztet, s ezt teljesen egyértelművé is teszi a kolibában őrzött
Mária-szobor, s a búcsújáráskor énekelni szokott énekek szövege is.
Ugyanakkor ez a hely könnyen elérhető távolságban van, csoportos zarándoklat
esetében sem kell az országúti közlekedés rendjét zavarni, így elkerülhetik
a hatóságok rosszallását is. Ugyanakkor tovább élhetnek megszokott
formáikkal.
E helyről mindenki tud a Medvesalján. Mégis azt mondhatjuk, hogy a
lakosságnak csupán egy kisebb része kapcsolódik bele aktívan a hely
kultuszába. E csoport is két részre osztható. Az egyik csoportban azok a
főleg idősebb asszonyok, s kevés számú férfi sorolható, akik a falvakból
több-kevesebb rendszerességgel szombati és vasárnapi napokon, ill. ünnepeken
felkeresik a forrást és a kápolnát. E csoport vezetői azok az asszonyok,
akik a kápolnák tisztántartásáról, a szobor öltöztetéséről gondoskodnak,
valamint az előénekesek.
A másik csoportba pedig azokat a különböző korú és foglalkozású
férfiakat és nőket sorolhatjuk, akik rendszeresen vagy alkalmanként a
hasznos forrást látogatják, ahonnan a - hitük szerint - gyógyító vizet
hordják.
E két csoport tagjai közül, különösen az elsőként említett körből
kerülnek azok, akik rendszeresen látogatják Mátraverebély-Szentkút búcsúit,
s odahaza a Medvesalján is elsősorban fenntartói a vallásos hagyományoknak,
köztük a Básti-hegyben lévő búcsújáróhelynek is. Rajtuk keresztül valósul
meg és él Mátraverebély-Szentkút kisugárzása, amelynek nemcsak a kegyszobor
a jelzője, hanem a Szentkútról magukkal hozott, ottani búcsúsoktól megtanult
sok szentének és ájtatosság. Ez utóbbiak közül különösen említésre méltó a
kánai mennyegző januári eseménye, amelyet a Szentkúton láttak és hallottak.
Előszőr a medveshidegkútiak tanulták meg és vették át, majd részint az ő
közvetítésükkel, de közvetlen mátraverebélyi ráhatással is, átvették az
almágyiak, s más falusiak is. A búcsújárás konkrét mozzanatai mellett ez is
szépen mutatja azt a szakrális, lelki közösséget, amelybe a katolikus palóc
táj népe - a megosztottság ellenére - beletartozik. S e tájnak egyik
központja Mátraverebély-Szentkút.
Végezetül a Básti-hegy hasznos forrásának nevéről ejtsünk néhány szót.
A forrásnak nincs állandósult neve. Vizét a nép hasznosnak mondja,
amely ebben az esetben tartalmilag nagyon közel áll a szenthez. Mária
csodálatos jelenése, amelyet az ismertetett legendák szépen elbeszélnek,
eszerint a gondolkodás szerint mintegy megszentelte a forrás vizét, azaz
hasznossá, jó hatásúvá tette testi és lelki bajok, betegségek gyógyítására.
Kézenfekvő párhuzamként kínálkozik itt megemlíteni az egyházilag ugyancsak
el nem ismert, Mátraverebélyhez közeli falu, Hasznos búcsújáró
helyét, amelynek neve esetleg kapcsolatban lehet a határában fellelhető
hasznos forrással. Bár ez a búcsújáróhely csak az 1940-s években
keletkezett, talán a neve korábbi eredetre, gyökerekre utal.
Forrás: http://www.bucsujaras.hu/vecseklo/barna1.htm
