A könyv

Történelem

Irodalom

Néprajz

Földrajz

Elegy-belegy

 

 
A 'jó palócok'
Mesék, versek, énekek
Népszokások, népviselet
A tornácos ház
Népviselet weboldal
 
Vissza a fölapra
 

 

 

Az oldal tartalma

 

 

Búcsújáróhely a Básti-hegyben

(Megjelent: Gömör néprajza 1. Debrecen, 1985. 163-178.old.)

 

     Egyházasbást (Nová Basta) határában, de a szomszédos Vecseklő (Vecelkov) faluhoz sokkal közelebb, a Lőrince-patak forrásánál lévő szurdokban két kis kápolna és egy kereszt áll. Ünnepnapokon és szombati napokon változó létszámban, de rendszeresen kijár ide az említett két falu, s más medvesalji magyar falvak asszonynépe. Lassan egy évszázada ájtatoskodnak itt az emberek a sűrű erdő csendjében és felhomályában, ahová a nyári napokon is alig hatol be a napfény. Az egyik kápolna, a kisebbik, vályogból épült, a nagyobbik pedig fa koliba. Ebben a Mátraverebély-Szentkúti csodatevő Szűz Mária szobrának öltöztethető másolata áll. Ez s a hely köré fűződő szokások többsége jelzi, hogy Mátraverebély- Szentkút - amely légvonalban kb. 30-35 km távolságra van - kisugárzásával állunk szemben. A vályog kápolnácskában pedig a lourdesi Szüz Mária porcelán szobrát látjuk, amely a hely keletkezésének másik forrására utal. A lourdesi Mária jelenések hatására ugyanis nemcsak itt, hanem hazánk akkori nagyobb területének számos pontján Mária jelenésekről adtak hírt, s nem egy hely közülük jelentős búcsújáróhellyé vált. Más részük viszont elenyészett. Egyes helyek azonban csöndben túlélték az évtizedek változásait, s máig szinte rejtett búcsújáró helyeit jelentik egy-egy vidék lakosságának, a nép leginkább ájtatos rétegeinek. Hírüket sem kapta szárnyra a szél, legfeljebb csak néhány falunyi körzetben tudnak róluk. llyen hely van Básti-hegyben, amelyre 1982-ben, ottani kutatásaim során bukkantam.
    Írásos források a hely kialakulásáról nem tudósítanak. A szájhagyomány szerint nagyjából a századforduló körüli években keletkezhetett, míg az építményei későbbiek. Kialakulását a legenda Mária megjelenésével és a csodálatos forrás, a hasznos forrás keletkezésével hozza kapcsolatba. E szóbeli hagyomány vonásaiban megegyezik a szentkúti legendák egyik változatával.
     �Volt itt egy csordás, volt neki egy néma fia. Azt mondta, hogy kevés jószágot elvállal a gyerekével.
     El is vállalta a gyerekvel, a gyerek pedig nem tudott beszélni. Nagyon szomjas vót. - Ereggy el kisfiam (de nem ismerte a helyet, messzirül vót itt), ereggy be a patakba, kapard a harasztot belőle, oszt majd iszol vizet.
     Ott kapart a gyerek és ahol most van a kút, egy asszony mellé állott e. Aszongya: -Mit keressz kisfiam? De az nem tudott beszélni. Szomjas. - Mé ott ássz, ne ott áss, hanem itt. De ott tiszta kő vót. Ásd meg ott kisfiam. Hát ás egy keveset. Még jobban ássad! Hát oszt ásott jobban, oszt no, most már igyá! Itt (= ivott). Aszongya: Jó vót? Aszongya: Jó.
     Elment az apjához. Ittá-e vizet kisfiam? Igen ittam. Az apja összecsapja a kezét: Jaj, Szűzanya Máriám, Istenem, jaj, ki adta nekem ezt a jóságot, hogy tudsz beszéni? A gyerek elmondta, s azt is, hogy az asszony azt mondta, hogy még hónap is menjek. Kisfiam, kérdezd meg, ki ez az asszony? El is ment másnap. Itt vizet és megkérdezte : Azt mondta apuka, hogy hogy híjják? Aszongya: Mária vagyok, Jézus anyja. De apuka azt mondta, hogy mit fizet érte, hogy én beszilek? Hát, aszongya, amit akar. Vannak azok a szentek, igaz-e, szobrok. Valami szobrot, emléket állítson ide, ahol én állok.
     Hát a szegény ember nem tudott micsináni, szobrot nem tudott venni, fából faragott oda egy alakot, mint az asszony. Osztan odatette. Nagyon örült Mária neki.
     Egyszer nagyon esett az eső. Aszonta a fiú: Apuka, tegyünk valamit föléje vesszőből, hogy ne ázzék meg Mária. De valaki megirigyelte és meggyútotta. Hát erre már emlékszek, nem olyan nagy vótam, de erre már emlékszek, hogy megégett Mária vót. Így osztán a bástiak, hogy Jézus, Mária idekéredzkedik, így mentek el osztán egy új szoborért. Édesanyám. Ignácnak (férje) az apját megfogadták. A gyereknek úgy jelent meg, hogy ne oda tegyék a kápolnát, hanem kivelre. Két nagy fa van ott még most is, oszt arra attó (mutatja) nagyobb képet tettek kettőt. És az 10 vagy 15 évig ott vót, de nem romlott el. Az Isten csodája vót!
     Azt nem tudom, hogy hová tették a képeket. Így történt ez, aztán mindig jobban és jobban alakult. Egy keresztet is csinát egy illető, meg egy kápolnát is. Egyet meg a pap csináltatott, oszt akkor mentek a gyerekek, az enyim gyerekek is mind, mentek követ hordani.
     Mária azt is megmondta a kisgyereknek, hogy ha valaki beteg, itt van a kút, mintha itt vóna a forrás, menjen ide, ásnak egy kis kockát, mint az asztalnak az alja, ilyet, olyan 70 centire, abba folyt a víz. Abba kell füröszteni, aki köszvényes. De akkor az nagyon hideg lesz. Aszongya, mellette követ kell rakni, abba követ hordani és beletenni, mig megmelegszik. Oszt vót ott egy hársfa, arra meg tegyék rá, amibe fürösznek, ruhát. Oszt arra ráaggatták, ki tudja, hány vót mán." (Bozó Ignácné, Vecseklő)
     Emellett a közismert történet mellett van a forrás és a szent hely keletkezésének egy, szájhagyományban élő másik változata is. Ez is a pásztorokhoz kötődik. 'Hallottam, hogy egy pásztorember telepedett le ott, az akart imádkozni, de nem vót neki olvasója. Csinált magának, hogy bikkfalevel vót a Miatyánk, cserfalevel meg az Üdvözlet. Felfűzte magának és arrul imádkozta. Hogy annak a pásztornak jelent meg ott a Szűzanya." (Mede Rudolfné, Egyházasbást)
     Csupán egy almágyi asszony említette, hogy a búcsújáróhely "úgy keletkezett, hogy egy fában, az odóban vót egy lyuk és benne a csordás meglátta a Mária alakját. S talán mán gyógyulás is vót ott. Az onnan hozott víz télen megfagyott és Mária képe fagyott meg benne." (Agócs Gáborné, Almágy)
     Az elbeszélések szerint Mária kezdeti megjelenése után így történtek csodás jelenések, látomások. Úgy tudják, hogy egy alkalommal Mária Gyümölcsoltókor jelent meg a hegyben. Egy básti asszonynak pedig fekete ruhás asszonyként, kezeiben virág volt. '1959-bon voltam egyszer kint egy losonci asszonnyal. Egy szénnel felírta a nevét. Ő írta és meg mertem a vizet. És egyszercsak ezt a hangot hallottam, hogy ugye jó itt? Néztem a szikla felé, hogy jön-e valaki. De nem jött senki. És akkor csendben rámondtam: nagyon jó. Az a másik asszony is hallotta a kérdést." (Petrus Júlia 66 é. Tajti)
     A forrás vízét nagyon hasznosnak tartják. 'Nagyon gyógyul tőle a beteg", mondják. Akik kimennek ájtatoskodni az erdőbe, mindig isznak belőle és alkalmanként meg is mosakodnak vízében. A forrás szélén két kis ágason egy-egy bádogbögre csüng, hogy a hegyet járó emberek is bármikor ihassanak belőle. A forrásvizet régen is és ma is sokan hazahordják és otthon használják föl. Sokszor éppen csak vízért mennek ki a forráshoz, ha vizük elfogyott. �Megyünk Máriához, hozunk hasznos vizet", mondják. A hasznos víz mellett Egyházasbáston hallottam a Máriavíz elnevezést is. A forrás vize a Lőrince-patakba folyik.
     A visszaemlékezések szerint a forrás előtt volt egy kisebb medence. Körülbelül egy méterszer egy méteres volt, s 60-70 cm mély. Ebbe vezették bele a forrás vizét, mikor pedig tele lett, a vizet elvezették mellette. A medence peremén lévő köveket még ma is jól lehet látni. Kissé távolabb tüzet gyújtottak, s annak parazsában köveket melegítettek, s beledobva a medencébe, ezzel melegítették fel a jéghideg forrásvizet. Mint előbb, a közölt legendából olvashattuk, a hagyomány szerint maga Mária javasolta a forrásvízben mosdásnak ezt a módját. A vízmelegítésnek ezt a módját többen elmondták Vecseklőben, Tajtiban és Egyházasbáston is. A forrás melletti élőfára - egyesek szerint egy külön e célra felállított állványra - akasztották törülközésre használt rongyaikat, törölközőiket a gyógyulást kereső betegek. Ezeket az idő megette. 'Élő fa volt és az tele volt aggatva rongyokkal.' A rongyok, törülközők fára aggatására ma már nem bukkanunk. A visszaemlékezések szerint már a második világháború előtti években megszűnt ez a gyakorlat. E hagyomány viszont nemcsak rendkívül archaikus formáról ad hírt, hanem jelzi a forrás, a hasznos víz fontosságát a hely kultuszában. Távolabbi párhuzamok emlegetése nélkül - hiszen a források, patakok közelében a fákra, bokrokra aggatott rongyokra számos párhuzamos példát lehetne közelről és távolról idézni - ismét csak Mátraverebély példáját említjük meg. Az ottani források egyikét Rongyos-kútnak nevezik, jelezvén ezzel is, hogy környékére egykor szintén rongyokat akasztgattak ki.
     A Básti-hegy hasznos forrásának vizétől sokan meggyógyultak, tartja a hagyomány. Több történet még élénken él a szájhagyományban, más esetek híre pedig már elhalványodott. Figyelemre méltóak azok az élménytörténetek, amelyek magukkal az adatközlőkkel vagy közeli hozzátartozóikkal történtek meg. E csodás gyógyulásokról szóló történetek közül idézünk most néhányat.
     'A lányom beteg vót. Könyörgött, hogy hozzak neki vizet. Mindig a Máriavízé könyörgött. Itta a vizet este, másnap reggel felkelt, semmi baja se vót'. (Mede R-né, Egyházasbást) A következő tajti történetben a hagyomány más csatornáira is ráismerhetünk. �Az öcsém 14 éves vót, amikor izom és csontgyulladása vót. 39-40 fokos láza vót neki. Az anyám a saját felelősségére hazahozta őt a losonci kórházból. Télnek elejin hozott ebből a vízből. Levette a gyerek lábáról a gipszet. A temetőből szedett füvet, ebben a vízben megfőzte, megfürösztötte és az öcsém nemsokára felemelte a lábát." (Petrus Júlia. Tajti) További történetek szerint ezzel a vízzel gyógyították a szélütést, a szemfájást, az ekcémát, a hajhullást, lábfájást. Az idősebbek vagy a nehezen mozgó betegek közül ma is sokan hozatnak bajaikra egy-egy üveg forrásvizet, különösen a távolabb fekvő Péterfalára és Dobfenekre. Egyházasbáston emlegetnek egy budapesti embert, aki itt gyógyult meg. Korábban már orvosokkal kezeltette magát, eredmény nélkül. Hallotta hírét ennek a forrásnak, eljött ide és meg is gyógyult. Ezért nagyobb adományt hagyott itt, hogy azzal a kápolnák építéséhez hozzájáruljon. Az orvosok egy hangonyi asszonyon sem tudtak segíteni. A szeme véres volt. Az is ide jött el mosogatni, s mivel meggyógyult, megfogadta, hogy minden évben egyszer eljön hálát adni. Eleinte a meghúzott új országhatárok sem tudták visszatartani, napjainkra azonban elmaradt.
     Néhányan Tajtiban és Egyházasbáston ebből a vízből isznak minden reggel éhomra.
     Mondják, hogy aki nem tudott elmenni a forráshoz, annak szinte elég volt a patakba beleállni, hiszen abba folyt bele a hasznos forrás vize. Vecseklőben emlegetnek egy asszonyt, aki zsidóknál szolgált. Annyira fájt a lába, hogy alig bírt már menni. �Mint szolgálónak neki senki sem hozott vizet. A patakban mosdott és annyira bízott a Szűzanyában, hogy meggyógyult másnapra". (Mede R-né, Egyházasbást) Sokan emlegetik, hogy az 1920-as években egy egyházasbásti zsidónak még télvíz idején is kocsival hordták a vizet, attól lett jobban. A reumáját kezelte vele. A hely kitüntetett voltát igazolja a nép számára, hogy más vallásúak: zsidók és reformátusok is megfordultak már e helyen, s használták a forrás vizét.
     A forrás közelében lelki gyógyulás, megtérés is történt a hagyomány szerint. �Vót egy ember, mondják Egyházasbáston, aki annyira gyűlölte a papokat, hogy inkább ment az erdőre bolyongni, minthogy ment vóna a templomba. Az uram nagymamája beszéte, hogy egyszer majd hallott egy hangot abba a gödörbe, ahol a kápolna van. - Látod azt a férges kutyát? Az csak nézett, oszt valóban látott egy férges kutyát, annak a száján keresztül jött a tiszta kristályvíz. Aszongya: - Te úgy gyűlölöd a papokat, mint ezt a férges kutyát, de az Isten igéje olyan tisztán jön ki azoknak a száján, mint itt a kristályvíz! Attú fogva ű megtért, járt a templomba." (Mede Rudolfné, Egyházasbást)
     A forráshoz, a kápolnákhoz kilátogató emberek minden alkalommal valamilyen pénzadományt dobtak be a vályogkápolnába. Ezért a pénzért a kis kápolnát már sokszor feltörték. Különösen a pásztorokat emlegetik, akik botjuk végére sarat nyomtak, s abba könnyen beleragadt a pénzérme, így könnyen kiszedhették. Egykor is és ma is ebből a pénzből szokták rendben tartani, kimeszelni az épületet.
     Ma a kápolnát az egyházasbásti Mede Rudolfné és férje gondozzák. A gondozást, takarítást Mede Rudolfné keresztlányától, Pál Jolántól vette át. Munkájában többen segítenek neki Egyházasbástról és más környező falvakból, így pl. Vecseklőből Tóth Marcell. Természetesen a közeli Egyházasbástról és Vecseklőből többen kijárhatnak, mint más távolabb eső településektől. A takarítást, gondozást Mede Rudolfné fogadalomból végzi, hogy az ura hazajött a háborúból. Mások egyéni indíttatásból mennek ki. �Egyszer karácsonykor azt álmodtam, hogy tisztítsam ki a forrást... Eskereplye vót a forrásban. Veres, cifra vót. De vót vagy 40 darab. Mind kidobtuk." (Bozó Ignácné, Vecseklő) Egy-egy ünnepi alkalommal, amikor többen kimennek asszonyok, az ájtatosság előtt vagy után mindig rendbe teszik a kápolnákat, és a forrás környékét. Ekkor szedik össze a bedobált pénzeket is, s ekkor adakoznak sokan a kápolnák kifestésére, rendbetételére is.
     A kisméretű vályogból épült kápolnát Ádám János és két társa, egyházasbásti parasztemberek csináltatták. Ez az Ádám János családtalan ember volt. Vallásos volt és gazdag. Ő adott legtöbbet az építkezésre. A fából készült kalibát (kolib, galiba), amelyben egy oltár van, s azon áll a Szentkúti Szűzanya szobra, a visszaemlékezések szerint egy Lőrinc István nevű pap építette, aki az 1940-es években volt Egyházasbáston plébános. A szobor addig a kisebbik kápolnában állott. Ez a szobor azonban a második már ezen a helyen. A kápolna körüli ülőkéket egy vecseklői ember csinálta. Adakozásból épült fel a kápolna melletti kereszt is, melyet egy alkalommal egy ragyóci ember festett ki, javított meg.
     A tajtibeli történet szerint egy istenmezei juhász bosszúból felgyújtotta a szobrot, amely leégett. Elszenesedett maradványait a kápolna közelében valahol eltemették. A visszaemlékezések szerint minden 1910 körül történhetett. Ezután hozatták básti asszonyok Bozó István vecseklői fuvarossal Lapujtőról a jelenlegi szobrot 1915-ben. A kápolna oltárán, amelyen szentmise áldozatot utoljára az 1940-es években mutattak be, néhány búcsúskép látható a szobron kívül, s gyertyatartók, míg a falon bal oldalt a rózsafüzéres társulat hatalmas fából készült, temetéseknél használatos nagy rózsafüzére.
     Mária szobrát egy tajti asszony, Petrus Júlia gondozza. Ő készíti a liturgikus színeknek megfelelő ruháit is, s ő öltözteti a szobrot. Munkája kezdetéről ő maga így beszél: �Nekem olyan gondolatom volt, hogy menjek érte (a szoborért). De lötyögött a hátamon, ahol hoztam. Erre visszavittem, visszatettem. Majd két vecseklői asszonnyal kimentem, vittem egy zsákot, egy vánkost és így hoztam el Losoncra". (Petrus Júlia, Tajti) Ott vette le a Mária- és a Jézus-szobor méreteit, s ezek alapján készíti a ruhákat losonci vagy pedig tajti lakásán. Munkájáról azt mondta: "Álmomban jelentkezik a szín is, a minta is, amit csinálok ruhát. Elég fárasztó. Éjfél után fel kelni a mintát rajzolni. Vót, hogy nem keltem fel, de reggelre elfelejtettem a mintát. Sokszor magam is csodálkozom, hogy milyet rajzolok". (Petrus Júlia, Tajti)
     Pünkösdkor a bordó oltárterítő van fenn az oltáron és a bordó ruha Márián. Az oltárterítőn a Szentlélek galamb formájában van kivarrva, alatti kis lángnyelvek. A bordó ruhán Mária monogram van és virágok. Ehhez hasonló ruhát készített Petrus Júlia a mátraverebelyi szentkúti öltöztethető Mária-szobornak is fehér és bordó színben. A kis Jézus ruhájára tövissel koszorúzott szívet varrt ki, rajta kereszttel. A fehér színű ruha karácsonytól húsvétig van a szobron, s akkor felkerül a lila. Pünkösdtől Péter-Pálig van fenn a bordó, majd ezt követően a selyembársony ruha, amely Kisasszony napig, azaz szeptember 8-ig van rajta. A ruhákhoz, kivéve a lila színűt, megfelelő színű palást is csatlakozik. Mária ruháinak hossza 75 cm, szelessége 30 cm, a kis Jézus ruháinak mérete: 16 cm széles, 28 cm hosszú és az újja hossza 14 cm. A különböző színű palástok szélén aranyszálas flitter van, s mind gyöngyöcskések, ahogy a �Mária kirendeli". Jézus szobra Máriáról nem leszerelhető, ezért Mária ruháját ki kell vágni azon a helyen, ám ezt a nyílást a kis Jézus ruhája eltakarja.
     Bár a környékbeli lakosok nagyon jól tudják, hogy a kápolnához, meglátogatásához semmilyen hivatalos egyházi búcsúengedély nem kötődik, mégis tekintélyes számban járnak oda. Főleg Mária ünnepeken, s főként idősebbek.
     Az első nagyobb Mária-ünnep Gyertyaszentelő, február 2-án. Ha nincs nagyobb hó, akkor az asszonyok kis kereszttel Vecseklőből kimennek a kápolnához. Gyümölcsoltókor (március 25.) már kicsit többen, s bármilyen napra is essék, mindig a napján. Virágvasárnap mindig az ünnep előtti szombaton keresik fel a forrást, az erdei kápolnát. Húsvét hétfőjén, a kialakult gyakorlat szerint Tajti, Péterfala és Dobfenék népe szokott jönni búcsúval. Látogatásukat ritkábban húsvét keddjére halasztják. Az idő javulásával mind többen érkeznek. Jönnek még áldozócsütörtökön, pünkösd hétfőjén és keddjén. A pünkösd utáni vasárnapon, Szentháromság vasárnapján a reggeli 8 órai szentmise után az egyházasbástiak mennek hagyományosan a Máriához. A látogatás jeles alkalmai közé tartozik még Péter-Pá1 (június 29.), Sarlós Boldogasszony (július 2.), Mária Magdolna (július 22.), Szent Anna (július 26.), Havas Boldogasszony (augusztus 5. - amely ha vasárnapra esett, akkor előtte szombaton vagy utána hétfőn mentek), Szent István (augusztus 20.), Kisasszony (szeptember 8.), Fájdalmas Anya (szeptember 15.). Ez utóbbi alkalommal ugyan sokan a közeli Détér, mások a távolabbi, de jelentősebb, régibb és híresebb Eger vagy esetleg a Szentkút búcsúira mennek. Jönnek még Őrangyalok vasárnapján és Olvasós Boldogasszonykor, s néhányan karácsonykor is.
     A kápolna és környékének takarítása, rendbetétele is ezek előtt az ünnepek előtt szükséges.
    Péterfaláról elsősorban áldozócsütörtökön és Boldogasszonykor, azaz Nagyboldogasszonykor, augusztus 15-én mennek legtöbben a Básti erdőbe, kevesebben Pál-Péterkor és Kisasszonykor, szeptember 8-án. A péterfalaiak már a századforduló óta járnak ide. A vecseklőiek szerint, akiknek módjában áll megfigyelni az erdőbe tartókat, legtöbben Boldogasszonykor és pünkösdkor szoktak lenni, kb.százan. Egy-egy faluból 10-20 fő szokott érkezni. Olvasós Boldogasszony- (október 1. vasárnapja) után, mert az idő is hidegebbre, esősebbre fordul, már kevesen járnak ki, legfeljebb csak a tajtiak és vecseklőiek szombatonként.
     A Máriához és a forráshoz látogatók neveiket eleinte ceruzával, késsel a kaliba oldalára írták, fába karcolták. Az 1970-es években ezért Petrus Júlia füzeteket függesztett ki egy ceruzával a kaliba falára, s mindenki abba írhatja bele a nevét. Az 1978. évi kéziratos füzetből írtam ki a látogatások alábbi időpontjait: január 11, 14, 21; február 2; március 23, 26, 27.; április 6, 18.; május 1.; �Áldozóra itt járt", május 14, 15, 25.; június 24.; július 1, 6, 8, 9, 16, 18, 26.; augusztus 6, 7, 11, 13, 15, 16.; szeptember 8, 13, 23.; november 13, 23.; december 2, 8.
     A visszaemlékezések, s a kéziratos füzetek tanúsága szerint a szűkebb értelemben vett Medvesalja mellett a távolabbi környék lakossága is képviselteti magát. Megfordultak a forrásnál Fülek, Béna, Ragyóc; Sőreg, Balogfala, Péterfala, Gesztete, Jeszte, Almágy, Détér, Vecseklő, Rimaszécs, Sávoly, Vilke, Daróc, Pinc, Pelsőc, Gyöngyöspata, Hangony, Ungvár településekről is. Kisebb számban jöttek szlovákok is, pl. Abroncsosról.
     Az 1930-1940-es években, amikor Lőrinc István nevű lelkész működött Egyházasbáston, a nagyobb nyári ünnepeket is megtartották kint a forrásnál. A kalibában, az öltöztető Mária szobránál volt a tábori mise. A fa kalibát is maga Lőrinc István csináltatta a tábori oltár s a szobor számára. Ebben az időszakban a falvak népe szabályos körmenettel: kereszttel és lobogókkal vonult ki a Básti hegybe. A második világháború utáni években, utoljára 1949-ben Tajtiból lobogóval mentek ki a kb. 2 óra járásra fekvő kápolnához.
     Kifelé menet a hegybe az óbástiak visszaemlékezése szerint, s ez részint még ma is élő gyakorlat, mind a három olvasót elmondták, azaz a fájdalmast, a dicsőségest és az örvendeteset. Az ima közben a Jertek a Szűz Máriához, valamint az Égi trónján ül a Szüz Mária kezdetű Mária-éneket szokták énekelni.
     A vecseklői asszonyok ájtatosságát, amelyet Bózó Ignácné mondott el, részletesen lejegyeztük.
     A kereszthez érve legelőször elmondanak 3-3 Miatyánkot és Üdvözlégyet, majd így folytatják:

Jézusom, a Te jobb kezed mély sebire kérlek,
légy irgalmas, kegyelmes nekünk bűnösöknek!

Ezután ismét elmondtak egy-egy Miatyánkot és Üdvözlégyet, majd így fohászkodtak:

Jézusom, a Te bal kezed mély sebeire kérlek,
légy irgalmas, kegyelmes nekünk bűnösöknek!

Majd újabb Miatyánk után:

Jézusom a Te jobb lábad mély sebeire kérlek,
légy irgalmas, kegyelmes nekünk bűnösöknek!

Ezután folytatják az imádságot, s fohászkodnak még a bal láb mély sebéhez; s végül pedig így fejezik be:

Jézusom, a Te szent szíved mély sebire,
az abból kifolyó drága csepp véredre kérünk Téged,
légy irgalmas, kegyelmes nekünk bűnösöknek.

Ezután az előimádkozó így folytatja:

Jézus Szíve, eléd jön árva gyermeked,
Jézus Szíve, fogadd el árva lelkemet.
Jézus Szíve, tárd ki szívednek ajtaját,
Jézus Szíve, hallgasd meg lelkem imáját.
Jézus Szíve, mikor az élet oly nehéz,
Jézus Szíve, úgy fáj a szenvedés.
Jézus Szíve, add nekem akkor szívedet,
Jézus Szíve, had pihenjek meg Tebenned!

Ezután énekelnek együtt az előénekes, előimádkozó vezetésével:

Ó, víg lelkek, kik idejöttetek,
e szent helre, kik megérkeztetek,
nézzétek a Jézus keresztfákat,
itt tündöklik lelkűnk boldogsága.
Itt a szent hely, itt a szent keresztfa,
Az Úr Jézus kedves ajándékja,
Nekünk hagyta, hogy mi is tiszteljük.
Karjainkkal mi is átöleljük.

A kereszttől a kápolnához vonulnak az emberek. Ott a vecseklőiek a következő imát szokták mondani:
     'Boldogságos Szent Szüz, ne feledkezzél meg dicsőséges napjaidban a föld szomorúságairól. Fordítsd kegyes tekintetedet azokra, akik szenvednek, akik nehézségekkel küzdenek, akiknek ajkai folton az élet keserűségeit ízlelik! Könyörülj azokon, akik szerették egymást és kintelenek voltak elválni! Könyörülj a szív elhagyatottságán, könyörülj kishitűségünk fölött! Légy irgalmas azok iránt, akik sírnak, akik imádkoznak, akik remegnek! Töltsd be mindnyájunknak szívét reménnyel és békével. Ammen.'
     Ezután az ima után is énekeltek:

Hozzád jöttünk Anyánk, hogyha meghallgatnál,
szomorú a szívünk, hogy megvigasztalnál.
Annyi a szívünknek, lelkünknek panasza,
nyelvünk aztat még csak el sem sorolhatja.
Kérjed Szent Fiadat, hogy adjon kegyelmet.
hogy elviselhessük terhes keresztünket.
Eljöttek az árvák, özvegyek, szomorúk,
összetett kezekkel Hozzád fohászkodunk.
Teli van a pohár csordultig örömmel,
a sok árvák szíve nagy keserűséggel.
Vigasztald meg őket szerelmes Szüz Anyám,
hogy Neked szenteljük minden percünk, óránk.
Többen kik egy éve itten velünk voltak,
már a föld gyomrában csöndesen alusznak.
Jaj, csak a sok árvák, özvegyek maradtak,
akik, jaj, mindennap sírnak és zokognak.
Nincs már édesatyánk, nincsen édesanyánk,
elmaradtak árvák, akik vigasztalnák.
Csak Te vagy Mária az árváknak anyja,
a szomorú szívek megvígasztalója.
Halálnak űráfán jöjj segítségünkre,
Egek Királynéja, vezess az egekbe!

Amikor ezt az éneket a kápolnánál befejezték, átmentek a pár lépésnyire lévő kolibához vagy bódéhoz. Odamenet, ha szombati nap volt, akkor az alábbi éneket énekelték:

Jaj, de szomorúan hangzik a harangszó,
Meghalt Szüz Mária, kegyes vigasztalónk.
Óh, hív lelkek jertek, akik sajnáljátok,
Gyászos koporsóját könnyel locsoljátok.
Ha meghal az anya, sírnak gyermekei.
Anyai jóságát el nem felejthetik.
Jöjjetek mindnyájan a legjobb anyához,
a szép Szüz Mária szent koporsójához.
Mily szelíden fekszik, nézzük lelki szemmel,
az ártatlan virág, nem beszél, örömmel,
könnyeznek a szemek, sírnak az angyalok,
Az Úr Jézus anyját mind sajnálják azok.
Sirassuk Mária koporsóját mi is,
bánatos sírásunk felhangzik az égig.
Rakjunk szép koszorút, szent koporsójára,
lelkünk bő imája szálljon mennyországba.
Kedves édesanyánk, ne hagyj árván minket,
mint jó anya áldd meg kedves gyermekedet,
mert hogyha Te elhagysz, nagyon árvák leszünk,
Nálad nélkül Anyánk örökre elveszünk.

Ám ha vasárnapi napon voltak kint a forrásnál és a Mária szobornál, akkor egy másik éneket mondtak:

Messziről jöttünk el Hozzád Anyánk,
hogy meglássuk most is szelíd orcád.
Fogadjál bennünket Szüz Mária,
mennyország koronás királynéja.
Elhoztuk szívünknek bús panaszát,
elébed lerakjuk Édesanyánk,
hallgass meg bennünket Szüz Mária,
mennyország ...
Látod sokan jöttünk Édesanyánk,
mert nagyon szeretünk Isten Anyja,
add ránk áldásodat Szüz Mária,
mennyország ...
Drága szent szívedre ölelj minket,
anyai öledbe végy bennünket,
palástoddal fedj be Szüz Mária,
mennyország ...
Az árvák, özvegyek itt zokognak,
mint édesanyjukhoz, fohászkodnak,
vigasztald meg üköt Szüz Mária,
mennyország ...
Segíts, hogy máskor is Hozzád jöjjünk,
szószólásod által búcsút nyerjünk,
Hozzád jussunk egykor Szüz Mária,
mennyország koronás királynéja.

     A búcsúsok természetesen minden ünnepre a megfelelő éneket választották, amelyek közül nagyon sok kéziratos változatban található meg az énekes asszonyoknál. Ezek után a beköszöntő énekek és imák után elénekelték az Ez nagy Szentség valóban kezdetű szentségi éneket, majd elmondták az Oltári Szentség olvasóját. Ennek titkai a következők, amelyeket az egyes tizedek során az Üdvözlégy szövegéhez illesztenek:

1. titok - Ki a legfelségesebb Oltáriszentséget szerzette,
2. titok - ki a legfelségesebb Oltáriszentségben Isten és ember jelen van,
3. titok - ki a legfelségesebb Oltáriszentségben lelkünk tápláléka
4. titok - ki a legfelségesebb Oltáriszentségben legszentebb áldozat
5. titok - ki a legfelségesebb Oltáriszentségben úti eledelünk

     Az egyes tizedek között az Uram jó nekünk itt lennünk a Te szent hajlékodban kezdetű ének versszakait énekelik. A közösen elmondott olvasó után a Szent vagy Uram, szent vagy kezdetű szentségi énekkel fejezték be együttes ájtatosságukat. Ezt követőleg egyénileg még ki-ki imádkozhatott, s ezután mentek le a hasznos forráshoz is inni, mosakodni vagy éppen vizet meríteni, hogy üvegben hazavigyék.
     Ennivalót ritkán visznek magukkal. Odahaza indulás előtt még reggeliznek, s egész napi böjtölés után majd ismét csak hazaérkezésük után vacsoráznak. A kint tartózkodás ideje nyáron hosszú, amikor még a délelőtti órákban, a nagy meleg beállta előtt kimennek, s csak az enyhébb délutání órákban indulnak haza.
     Gyertyát nagyon sokan visznek magukkal, s azt meggyújtják a kápolnákban, a kereszt körül.
     Hazaindulás előtt is csoportosan együtt imádkoztak és énekeltek: A búcsúzó ima így hangzik:
     �Hullnak a könnyeim, fájnak a szíveink, mert az óra elválásra int. Sírnak ajkaink, itt hagyjuk képedet, mert elválunk Tőled. Tán utószor vagyunk házadban szép Szüz Mária, akik ma egy éve velünk egy seregbe itt voltak, most a sírba nyugszanak: Mély alázattal anyánk, Téged kérünk, hogy jöjj el mivelünk, szíveinkben lesz hely Számodra. Szentkút Csillaga, ha innen elmegyünk, és Te nem jössz velünk, nélküled Anyánk, ánvák leszünk. Gyász lesz az életünk. Áldásod hajnala, szerelmed rózsája, hulljon reánk malasztod harmatja. Szép Szűz Mária.
     Az özvegyek és árvák könnyezve, zokogva, hogy Te maradj a vezércsillaga, szép Szüz Mária. Küldd hozzánk gyermeked, hogy áldjon meg minket, azt kérjük Tőled ajándékba, szép Szüz Mária. Szívednek áldását, add ránk szent malasztját, úgy bocsáss el messze útra, szép Szüz Mária. És ha majd megjárjuk az utolsó búcsút, vezess az angyalok honába, szép Szüz Mária."

     Ez az egykori verses szöveg a többszöri kéziratos átmásolás során kissé elvesztette verses jellegét, megromlott, ezért nem törekedtünk a strofikus bontásra, hanem megmaradtunk a kézirat eredeti folyamatos írásmódja mellett. Ezután az ima után következett a búcsúzó ének:

Isten hozzád anyánk, már Tőled búcsúzunk,
zokogó ajakkal Hozzád fölsóhajtunk.
Kedves Édesanyánk, hallgasd meg népedet,
anyai áldással bocsáss el bennünket.
Ó mily nagy örömmel szemléltük képedet,
Szüz öledbe lévő szülöttedet.
Szívünknek bánatát most el nem mondhatjuk,
sirass meg magunkat most meg nem foghatjuk (!).
Tekints reánk Mária, Szentkútnak csillaga,
légy kegyes vezérünk minden utainkba.
Az árvák, özvegyek itt előtted sírnak,
mint édesanyjuktól vigasztalást várnak.
Szent palástod alá fogadd híveidet,
akik buzgó szívvel tisztelönk Tégedet.
Kedves édesanyánk többet nem mondhatunk,
majd megszakad szívünk, hogy Téged itt hagyunk.
Szerencsés utazást nyerj a mi számunkra.
szent Fiad Jézustól, óh szép Szüz Mária.

     Hazafelé jövet útközben gyakran imádkozzák a Szent, szent, szent a seregeknek Istene kezdetű imádságot is. Ritka kivétellel mindannyian hoznak haza vizet a forrástól, s szívesen megkínálják vele az utcára kiülő betegeket, akik kérnek is a vízből.
     A Básti-hegy hasznos forrása és Mária-búcsújáróhelye a táj egyik kultikus központjának tekinthető. Éltetője és fenntartója egy korábbi búcsújáró hagyománynak, amelynek keretei az elmúlt évtizedekben nagymértékben megváltoztak. E változást részben a korszellem, részben az országhatárnak a második világháború utáni ismételt visszaállítása, részben bizonyos technikai civilizációs változások idézték elő. A Medvesalja elszakadt legfőbb búcsújáró helyétől, Mátraverebély-Szentkúttól, amelyet egykor gyalogos processzióval is könnyedén elértek, most csak kerülő úton, a nagyobb utazás és a határon átjutás kellemetlenségeit vállalva tudnak megközelíteni. A Básti-hegyben még a természeti környezet is Mátraverebélyre emlékeztet, s ezt teljesen egyértelművé is teszi a kolibában őrzött Mária-szobor, s a búcsújáráskor énekelni szokott énekek szövege is. Ugyanakkor ez a hely könnyen elérhető távolságban van, csoportos zarándoklat esetében sem kell az országúti közlekedés rendjét zavarni, így elkerülhetik a hatóságok rosszallását is. Ugyanakkor tovább élhetnek megszokott formáikkal.
     E helyről mindenki tud a Medvesalján. Mégis azt mondhatjuk, hogy a lakosságnak csupán egy kisebb része kapcsolódik bele aktívan a hely kultuszába. E csoport is két részre osztható. Az egyik csoportban azok a főleg idősebb asszonyok, s kevés számú férfi sorolható, akik a falvakból több-kevesebb rendszerességgel szombati és vasárnapi napokon, ill. ünnepeken felkeresik a forrást és a kápolnát. E csoport vezetői azok az asszonyok, akik a kápolnák tisztántartásáról, a szobor öltöztetéséről gondoskodnak, valamint az előénekesek.
     A másik csoportba pedig azokat a különböző korú és foglalkozású férfiakat és nőket sorolhatjuk, akik rendszeresen vagy alkalmanként a hasznos forrást látogatják, ahonnan a - hitük szerint - gyógyító vizet hordják.
     E két csoport tagjai közül, különösen az elsőként említett körből kerülnek azok, akik rendszeresen látogatják Mátraverebély-Szentkút búcsúit, s odahaza a Medvesalján is elsősorban fenntartói a vallásos hagyományoknak, köztük a Básti-hegyben lévő búcsújáróhelynek is. Rajtuk keresztül valósul meg és él Mátraverebély-Szentkút kisugárzása, amelynek nemcsak a kegyszobor a jelzője, hanem a Szentkútról magukkal hozott, ottani búcsúsoktól megtanult sok szentének és ájtatosság. Ez utóbbiak közül különösen említésre méltó a kánai mennyegző januári eseménye, amelyet a Szentkúton láttak és hallottak. Előszőr a medveshidegkútiak tanulták meg és vették át, majd részint az ő közvetítésükkel, de közvetlen mátraverebélyi ráhatással is, átvették az almágyiak, s más falusiak is. A búcsújárás konkrét mozzanatai mellett ez is szépen mutatja azt a szakrális, lelki közösséget, amelybe a katolikus palóc táj népe - a megosztottság ellenére - beletartozik. S e tájnak egyik központja Mátraverebély-Szentkút.
     Végezetül a Básti-hegy hasznos forrásának nevéről ejtsünk néhány szót. A forrásnak nincs állandósult neve. Vizét a nép hasznosnak mondja, amely ebben az esetben tartalmilag nagyon közel áll a szenthez. Mária csodálatos jelenése, amelyet az ismertetett legendák szépen elbeszélnek, eszerint a gondolkodás szerint mintegy megszentelte a forrás vizét, azaz hasznossá, jó hatásúvá tette testi és lelki bajok, betegségek gyógyítására. Kézenfekvő párhuzamként kínálkozik itt megemlíteni az egyházilag ugyancsak el nem ismert, Mátraverebélyhez közeli falu, Hasznos búcsújáró helyét, amelynek neve esetleg kapcsolatban lehet a határában fellelhető hasznos forrással. Bár ez a búcsújáróhely csak az 1940-s években keletkezett, talán a neve korábbi eredetre, gyökerekre utal.

Forrás: http://www.bucsujaras.hu/vecseklo/barna1.htm

                                

Lap Tetejére

 

 

Palóc énekek, nóták, siratók

 

 

1. Gyermekjáték

Mély kútba tekintek,
Viol' szálat szakajtok.
Asszonyomat benne látom,
Biborba, bársonba,

Gyöngyös koszoróba.

 

2.

Estelegyik, alkonyogyik,
A madár is elnyugogyik,
Hát a világ szép asszonya,
Hol nyugogyik az écaka?
Se nem ágyba, se nem házba,
Se nem gombos nyoszolyába.
Zöld erdőbe, sík mezőbe,
Ott is a let sötétebbe.

 

3.

Ihajla, ezt a kislányt nem az anyja nevelte,
Zöld erdőben jegenyefa termette.
Férjhez menne, nem kell neki édesanyja dunnája,
Betakarja szeretője subája.

 

4.

Bemászott a rózsám kenderi a tóba,
Ládd, me'montam, el ne meny a fonóba,
Vékon a szösz, könnyen elszakad a szála,
Vékon lesz a rózsám patyolatgatyája.

 

5.

Magas sarkú piros csizmát
Szeretnék,
Szeretnék,
Szeretnék.
Arany patkóm jaj de szépen
Kopogna,
Kopogna,
Kopogna.
Az aljára arany patkót
Veretnék,
Veretnék,
Veretnék.
Irigyelné minden kislány
Titokba,
Titokba,
Titokba.

 

 

6.

A palóc is szívesen rendez nagy áldomásokat, ha alkalma és módja kerül! Az étel sokkal ízletesebb, ha díszes edényben tálalják! Fa van a palóc konyhán sok. Finom jó magyar étel. Ezeket dicsérik a lakodalmi vőfélymondókák

 

Vigad a menyasszony, nem perget most orsót,
A kezembe nyomott egy nagy tele korsót,
Melyért adjon Isten néki sok jó borsót,
Neked násznagy uram diófa-koporsót.

.....

Itt az jó marhahús esetes tormával,
Vagy akinek tetszik, savanyó mártásval.
Vagyon ám tyúkhús is, fajn iborkával,
Bion nem kiméték, levágták sorjával.
Hát sertés orjából honne tálalnának,
Enné jobb eledelt bion nem tanának.
Liba, kacsa, jérce piros pecsenyéjét,
Kévánatos izvel már meg sorra hoznék.
De vagyon itt módval disznó meg marha is,
Ki léve, megsütve, ki meg mártásval is.
Aki meg kedveli a csontos hús izit,
No meg az fogában derekasan bizik:
Annak im ajálom fejit a disznónak,
Nagyjártányi fődön ez tartatik ám jónak,
Bizony némely részi félnapi nyárson sült,
Sorosángyom sütte, mindég melletti ült.

Hozom a herőcét, a csőröge fánkot,
Meg a vékony rétest, a jó turós lángost.
Sercegő zsírba sűt az herőce szépen,
Sütőbe az rétes haonlatosképpen.
Almáva, turóva, van tőtve az rétes,
Maruzsáva szinte, attó olyan éldes.
Cimetve, cukorva is meg van ijesztve,
Sorjáva, rendive az tálba illesztve.

 

                       

 

 

 

 

 

Faluszélyin egy dombtető,
Én is mennék, de nem lehet,
Az alatt van a temető.
Mer ides anyám nem ereszt.
Sok lyán kijár a falubó,
Kedvesi sirjára leboró.

Én is mennék, de nem lehet,
Mer ides anyám nem ereszt.
Nekem is vót egy kedvesem,
Elesett a csatatéren.

Kísérj ki rózsám a sírig,
Az örök nyugadalomig.
Vess rám egy-két kapafődet,
Talán megérdemlem tőled.

 

Kanalas István (nem palóc) népművész

faragása, illusztráció

 

 

Virrasztó ének

 

Nyugvó halott megállt órád,
Álom jött rád,
Mélyen elszenderített,
Nem virrasztanak veled,
Kiket kebled,
Míg dobogott, szeretett.


Gyászágyon vagy kiterítve
S elkészítve
A sír hosszas útjára,
De még el nem ereszthetnek,
Mert szeretnek.
Ezért foly szeműk árja.

Igen, a hit balzsamot nyújt
S a vérző bút
Eloltja szívetekben
És ámbár most már elváltok,
Rátaláltok
Egymásra az egekben!

 

Forrás: Malonyai Dezső: A magyar nép művészete

         

Lap tetejére

 

                                    Írj!

konyv@hangyamate.hu

 

 

WebDesign: www.cassaauditor.hu